Az Olaj rendezheti a Final Fourt

Debrecen ad otthont a férfi kosárlabda Eurochallenge Kupa áprilisi négyes döntőjének, amelyben a Szolnoki Olaj is érdekelt lesz.

WL
2012. 03. 26. 16:59
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az európai szövetség (FIBA Europe) hétfőn jelentette be döntését a helyszínről, miután vezetősége hétvégi, stockholmi ülésén áttekintette a három pályázati anyagot. A négy résztvevő klub közül a magyar bajnok mellett a török Besiktas és a francia Chalon jelezte lebonyolítási szándékát.

„Hosszú tárgyalássorozat előzte meg ezt a döntést, melynek eredményeképpen Debrecen egy Magyarországon példátlan kosáresemény házigazdája lesz – tájékoztatta az MTI-t Bodrogváry Iván, a FIBA Europe irányítótanácsának magyar tagja. – Innentől kezdve a szolnoki fiúkon a sor, bízom benne, hogy a debreceni közönség mindkét napon megtölti a Főnix Csarnokot.„

A kedden, lettországi bravúrgyőzelmével elődöntőbe jutott Szolnoki Olaj otthona, a Tiszaligeti csarnok nem felel meg a nemzetközi előírásoknak, ezért a magyar bajnok szerdán úgy döntött, hogy a debreceni Főnix Csarnokkal pályázza meg a rendezést.

A Final Fourra április 27-29-én kerül sor az egyik résztvevő otthonában, a Szolnok mellett a Besiktas, a Chalon és az orosz Ljuberci harcolta ki a részvételt. A magyarok elődöntős ellenfele az isztambuli együttes lesz.

Magyar részről férfi vonalon eddig csak a Budapesti Honvéd játszott elődöntőt nemzetközi sorozatban még 1958-ban, akkor a fővárosiak végül bronzéremmel zártak a BEK-ben.

Magyarországon legutóbb 2004-ben került sor európai kosaras kupadöntőre, akkor Pécs adott otthont a női Euroliga négyes fináléjának. A házigazda együttes bronzéremmel zárta a tornát.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.