13:8

Ez így kiegyensúlyozott erőviszonyok mellett persze értelmetlen arányszám lenne, de a hazai ellenzék tavalyi veresége után is e gyermekded, átlátszó fondorlattal számolva igyekezett kisebbségnek láttatni a többséget.

Budapest, 2019. május 26. Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke integet beszéde végén a Fidesz-KDNP eredményváró rendezvényén a Bálna Budapest rendezvényközpontban az EP-választás napján, 2019. május 26-án. A kormányfõ mellett Semjén Zsolt nemzetpolitikáért, egyházügyekért és nemzetiségekért felelõs miniszterelnök-helyettes (b), Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára (b2), Gyõri Enikõ európai parlamenti képviselõjelölt, Trócsányi László igazságügyi miniszter, listavezetõ (j). MTI/Koszticsák Szilárd Fotó: Koszticsák Szilárd

Természetesen roppant fontos, mi lesz a hajléktalanokkal, a leszakadó régiók népességével, az idősekkel, a hátrányos helyzetűekkel és még számos réteggel, de van, ami mindennél fontosabb: mi lesz velünk? Így, együtt, magyarokkal, európaiakkal, emberekkel. Alakíthatjuk-e a saját sorsunkat, formálhatjuk-e mi a jövőnket? Mert ha nem, tulajdonképpen teljesen mindegy, mit gondolunk a hajléktalanokról, a leszakadó régiók népességéről, az idősekről, a hátrányos helyzetűekről, mindannyiunkról.

Elsőként tehát arra a kérdésre kell megadni a helyes választ, mit tehetünk, mit kell tennünk azért, hogy hazánkat megőrizzük magunknak, ­Európát az európaiaknak. Az ellenzék döntő többségének erre nemhogy jó válasza sincs, a kérdésig sem jut el; számára ez nem probléma, nem feladat.

A magyar emberek viszont – részben, mivel a második világháború óta eltelt háromnegyed évszázadot nem háborítatlan jólétben, nem dekadenciába süllyedve élték meg – nem veszítették el ítélőképességüket és önvédelmi reflexeiket.

Akárhányan is szavaznak önmagában a Fideszre, még többen voksolnak a kalkulálható, biztonságos, normális létre. A 13:8-nak is ez az egyik magyarázata.

Tegnap egyetlen és vitathatatlan győztes született, de ne legyenek kétségeink, lesz még párt és politikus, amely és aki annak tartja magát. A DK és Gyurcsány Ferenc mindenképp, hiszen ők a négy mandátumukat nem a 21-hez, de nem is a 13-hoz, hanem a 8-hoz mérik. Tagadhatatlanul előléptek az ellenzék vezető erejévé, az áljobb- és a baloldal egészének ezért a DK négy kvótája rosszabb hír, mint a Fidesz tizenhárma.

Ezzel ugyanis szavazóik végleg leírták, de facto megszüntették az ­MSZP-t, a Jobbikot és az LMP-t – ha ezt ők nem is szándékoznak észlelni és elismerni, attól még tény –, és azt emelték ki ebből az egyre szétfolyóbb masszából, aki nyilvánvalóan soha nem fog és valószínűleg már nem is akar választást nyerni. Gyurcsány lehetőségei örökre behatároltak, és ez akkor sem változna, ha a DK rövidítés mostantól nem Demokratikus Koalíciót, hanem Dobrev Klárát jelentene.

Akinek, egyedüliként arról a térfélről, legalább volt egy üzenete. A szocialisták a négy EP-menet során időrendben kilenc, négy, kettő és egy mandátumhoz jutottak, e tendencia folytatása elméletileg is kizárt. A tetszhalottá vált párt újraeszméléséről nagyjából ugyanezt állíthatjuk.

Alapkérdés, hogy a választási eredmény a magyar status quo megerősítése mellett mennyire borítja fel az európait. Hiszen ez hazánk mozgásterét is döntően befolyásolja. E sorok írásakor még csak részinformációikból ítélhetünk, de azokból inkább érezhető, kire, mire mondtak az EU polgárai nemet, mint az, mire igent. Vaskos nemet kapott Merkel és Macron, míg túl a csatornán és a ráción, az angol humor újabb gyöngyszemeként nyert Farage és a Brexit Párt.

Földrészünk egészének és a mintegy félmilliárdos uniós népességnek minden dilemmáját, gondját természetesen nem veheti magára a tízmilliós Magyarország. Régiónk azonban egyre feljebb értékelődhet, és a történelem során nem először mutathat példát a Nyugatnak. Idézzük csak fel, honnan származik a „visegrádi” jelző!

A mórok, a százéves háború, a pápák „avignoni fogsága”, a Német-római Birodalom belviszályai és a pestis sújtotta XIV. századi Európában Károly Róbert volt az, aki az 1335-ös visegrádi királytalálkozón, János cseh és Nagy Kázmér lengyel uralkodót összebékítve (a jelenlegi V4-ekből szlovák koronás fő az ismert okok miatt nem lehetett jelen) a kort messze megelőző politikai és gazdasági együttműködést valósított meg.

De térjünk vissza 2019-be, mert a tegnapi, újabb felhatalmazás mai felelősség és lehetőség; és ugyebár mindig ma van.