Birka-iskola

A „jogvédők”, az „európaiak” bármely jobboldali kormányzás idején haladéktalanul nekilátnak bégetni.

Bayer Zsolt Fotó: Katona_Vanda

Nem túl gyakori eset, hogy egy súlyos következményekkel járó és nagyon komoly (politikai) ügyet egy gyerekverssel lehet a legtökéletesebben összefoglalni, bemutatni és megérteni, továbbá megértetni mindenkivel.

Most ez a nem túl gyakori eset állt elő. És nyilván kellett hozzá a szerző, Weöres Sándor lenyűgöző zsenije. És íme, a mű:

„A birka-iskola

Egyszer volt egy nagy csoda,

neve: birka-iskola.

Ki nem szólt, csak bégetett,

az kapott dicséretet.

Ki oda se ballagott,

még jutalmat is kapott,

így hát egy se ment oda,

meg is szűnt az iskola.”

Nos, Weöres Sándor feltehetőleg soha életében nem járt a gyöngyöspatai iskolában, talán még Gyöngyöspatán sem, mégis sikerült összefoglalnia mindazt, ami ott történt.

Legfrissebb tudásunk szerint például egy „szegregált” „kárpótolt” hölgy, aki türelmetlenségében, amiért még mindig nem kapta meg a több mint hárommillió forintocskáját, felszámolási eljárást indított a patai önkormányzat ellen, szóval ez a hölgy több mint kétezer órát hiány­zott (mulasztott, lógott, válogassák ki a megfelelő igét!) az iskolából. Az nagyjából két teljes tanév. Így aztán kilenc év alatt hat osztályt sikerült abszolválnia, majd kirepült Pata alma materéből, és most jutalmat kapott. Ami érthető, hiszen oda se ballagott.

Egy másik „szegregált” és „kárpótolt” úr pedig olyannyira kegyetlen szegregáción esett át, hogy végül egy javítóintézetben kötött ki. Ki is lehetne nálánál méltóbb egy jó kis kárpótlásra, két és fél millió jó magyar forintra?

A patai iskola sok kis „szegregált” diákján is túlmutat ez az ügy. Hiszen itt vannak a „jogvédők”, a „felvilágosultak”, az „európaiak”, akik bármely jobboldali kormányzás idején haladéktalanul nekilátnak bégetni, hogy aszongya „szeeeegregál”, „kireeeekeeeeszt”, „embeeerteee­leeeen”, „hitleeer” és „náááááci”, ez utóbbival azt is bizonyítják, hogy azért jártasak ám a magánhangzók világában (is).

És ők ezért bezsebelik aztán a sok-sok dicséretet.

És kioszthatják az intőket a többségi társadalomnak, amely – mint tudjuk – szeeeegregál stb., stb., stb. Ezt pedig onnan lehet tudni, hogy ők a többségi társadalom, amely többségi volta miatt eo ipso nááááci…

Voltak persze rettenetes idők, amikor ez nem így volt.

Móra Ferenc számolt be azokról a borzalmas időkről többek között, amikor egy tanyasi iskola szegény (ma úgy mondanánk: mélyszegénységben élő, szeeegregált) kis diákjai megdöbbentő tiszteletet tanúsítottak tanítójuk iránt, és eszükbe sem jutott, hogy ez másképpen is lehet.

Egy másik szerző, bizonyos Kosztolányi Dezső (nem egészen tiszta ám a pedigréje, egy bizonyos Lukács György ki is akarta törölni a magyar pantheonból) Aranysárkány című regényének főhőse, Novák Antal gimnáziumi tanár, miután egyik „tanítványa”, a „szegregált” Liszner Vilmos megveri, egyenesen öngyilkos lesz. Ebből is látszik, hogy abban a korban ezek a Novák-félék még képtelenek voltak megérteni az új idők szavát, arról nem is beszélve, hogy a Liszner gyerek akkor még nem kapott ezért két és fél millió pengőt, sem pedig dicséretet.

Rémes idők voltak. Nagyon hamar hozzuk vissza őket.