Tekintetes bíróság!

Hogy mi az a jogállamiság? Remélem egyszer valaki beleveszi azt is, amit a nemzeti oldal gondol a bíróságokról.

Baranyi Sándort hétfőn ismét meghallgathatják – egy másik perében Fotó: Kurucz Árpád

Ha majd egyszer, egy békésebb korban valaki megpróbálja szavakba foglalni, mi a csuda az a jogállamiság, remélem beleveszi azt is, amit a nemzeti oldal gondol a független bíróságokról. Nevezetesen azt, hogy ezen bíróságok kötelesek minden nagy horderejű, közérdeklődésre számot tartó ügyben a lehető leggyorsabban olyan ítéletet hozni, ami nincs fényévnyi távolságban a társadalom többségének igazságérzetétől. Az, ami manapság a magyar igazságszolgáltatásban zajlik, igen ritkán felel meg ennek a kritériumnak. Ebből a szempontból valóban kritika tárgyává lehet tenni a jogállamiság helyzetét. Más kérdés, hogy ez senkit nem zavar a hazánkat lejárató, a paragrafusokkal csak alantas politikai szándékból hadonászók körében. Különben velünk együtt kelnének ki magukból például amiatt, ami most a Szeviép-ügyben történt.

Évek óta ott van méteres irathalmok formájában a nyilvánvaló a bíróságok asztalán, de elsőfokon nem sikerült bizonyítani a vádlottak bűnösségét, másodfokon pedig nem sikerült megállapítani, hogy helyes volt-e az elsőfokú döntés. A Pécsi Ítélőtábla visszadobta az egészet, új eljárás indul, újabb évek telnek el, majd a végén hoznak valami észveszejtő ítéletet, amin nem tudjuk, sírjunk vagy röhögjünk. Mindenesetre egy biztos, az ügy vesztesei, áldozatai régóta nem mosolyognak. Ha ez lenne az egyetlen felróható eset, az is sok lenne.

De az elmúlt évtizedekben egész garmadája gyűlt össze azon ügyeknek, amelyek olyan elviselhetetlenül hosszúra nyúltak, hogy a közben felnövő generációk már nem is értették, milyen aljasságokért szabták ki azokat a pitiáner büntetéseket, amiken a nagypapi vöröslő fejjel háborog. Tocsik-ügy, Postabank-per, tábornokper, brókerbotrány, kémper. Hosszú a sor, s mindenki hozzáadhatja a maga tucatját.

Tudom persze, mást mutat a statisztika és az állampolgári közérzet. Előbbi szerint évről évre csökken az elhúzódó ügyek időtartama is, aránya is. A mérhető mutatók mindegyike látványosan javul. A bírák bevallottan törekednek arra, hogy a jogszolgáltatás minél inkább igazságszolgáltatás is legyen. Mégis minden évben többször borzolja fel idegrendszerünket olyan ítélet, ami a múltba vesző történet végére tesz olyan pontot, ami nem tudni, mire jó, de igazságérzetünket semmiképpen nem szolgálja.

A liberális megközelítés szerint ugyanakkora bűnt veszünk nyakunkba, ha ártatlant ítélünk el, mint az igazi bűnös, aki röhög a markába. Ezért kell nagyon körültekintően eljárni ítélkezés közben. Csakhogy a körülményesség, az időhúzó akadékoskodás ugyanúgy a bűnös malmára hajtja a vizet. Nem beszélve arról, ha az egész mögött az a szándék húzódik, hogy az elvtársak kimossák a slamasztikából egymást, és elmismásolják az igazságos döntést.

Láttunk már olyat ugyebár, hogy a bíró kedvező döntést hozott annak a baloldali vezetésű önkormányzatnak, amitől aztán zsíros megrendelést kapott a tulajdonában lévő cég. Szóval bocsánat, hogy belebeszélünk a tekintetes grémium dolgába, de erősen el kellene gondolkodni afelől is, mi fán terem az híres-nevezetes függetlenség. Mert azt mi, itt a nemzeti oldalon úgy képzelnénk el, hogy nemcsak az általunk háromszor nagy többséggel megválasztott kormánytól, hanem az azt megbuktatni, és a helyébe kerülni vágyó balliberális ellenzéktől való függetlenséget is jelenti. És amelyik bíró akár erre, akár arra eltér ettől a kívánalomtól, azt úgy kellene kipenderíteni a karból, hogy a lába se érje a földet.

Csak halkan kérdezem: Tekintetes bíró hölgyek és urak, fel vannak önök készülve arra, hogy önmagukat ily módon megvizsgálják és megítéljék? Mert ha nem, üres szócséplés minden függetlenségről szóló tiráda.