Varga Judit: Magyarországon a bíróságok kiválóan megfelelnek a modern kor elvárásainak
A miniszter kiemelte: a magyar kormány régóta elkötelezett a hazai áldozatsegítő rendszer fejlesztése mellett.
A miniszter kiemelte: a magyar kormány régóta elkötelezett a hazai áldozatsegítő rendszer fejlesztése mellett.

Az amerikai nagykövet Twitter-bejegyzése arról tanúskodik, hogy a tisztviselő két magyar bíróval találkozott.

Amerikában az esküdti megbízatás ellátása kötelesség, a részvétel erősíti az állampolgári kötődést.

Ez egy alkalmi cikk a bíráskodás állásáról – de írhattam volna szocializmust is bíráskodás helyett. Majdnem ugyanaz…

A bíróság felmentette azt a három melegjogi aktivistát, akik az egyik legismertebb kegykép meggyalázásával kampányoltak az LMBTQ-közösségekért.

Hogy mi az a jogállamiság? Remélem egyszer valaki beleveszi azt is, amit a nemzeti oldal gondol a bíróságokról.

Darák Péter beszédében kiemelte: a tavalyelőtti esztendő az új szabályok alkalmazásának éve volt.
Megszűnt ugyan a március 15. óta tartó rendkívüli ítélkezési szünet a bíróságokon, de a járványügyi intézkedéseket továbbra is be kell tartani – tájékoztatta az Országos Bírósági Hivatal (OBH) pénteken az MTI-t.
Klíma és természetvédelmi akciótervet fogadott el a kormány, amelynek a részleteit a miniszterelnök ismerteti majd vasárnapi évértékelőjében – jelentette be a miniszter.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

„Köszönöm, Miskolc! Köszönöm, hogy ilyen sokan eljöttetek!” – írta Orbán Viktor.

Háború vagy béke, erről kell dönteniük a magyaroknak április 12-én – mondta Menczer Tamás.

A Tisza pártelnöke egy éve még hazugságnak nevezte az édesanyák adómentességét.

A Tisza Párt gazdaságfejlesztési és energetikai felkészülését Kapitány István, a Shell egykori alelnöke vezeti.

Az Európai Unió és a Mercosur (Dél-amerikai Közös Piac) képviselői szombaton a paraguayi fővárosban, Asunciónban több mint huszonöt éven át tartó tárgyalás után aláírták a két szervezet közötti szabadkereskedelmi megállapodást.

A közösségi médiában osztotta meg bejegyzését.

A helyzetet tovább rontja a rendkívüli hideg.

Ki a fene akarja, hogy a pénzügyeit a „magyar Jockey Ewing” kezelje?

A Leipzig ötven percig dominált, majd összeomlott. Olise csereként beállva egy gólt és három gólpasszt szerzett, Musiala assziszttal tért vissza.

Az új jegyár máris komoly vitákat váltott ki.

Arne Slot csapata szombaton többek között a magyar középpályás kihagyott büntetőjéért is súlyos árat fizetett.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.