A nyárból ősz lett, s előbújtak odújukból, visszatértek nyaralásukból mindazok, akikre a nehéz helyzetekben mindig „számíthatunk”: a hazai ellenzék, az Európai Parlament, a balliberális politikai erők, illetve azok a sajtóorgánumok, amelyek az elmúlt tíz évben azt próbálták elhitetni a világgal, hogy Magyarországon diktatúra épült ki, már a parlament sem működik. Menetrendszerűen megérkezett a magyar származású amerikai tőzsdespekuláns bírálata is, aki nem először tett tanúbizonyságot arról: ő nem csupán öreg filantróp, kedves bácsi. Annál sokkal befolyásosabb ember.
A látottakon felsóhajthatunk, viccelődhetünk: már megint diktatúráznak. A baj csupán az, hogy a törésvonalak sokkal mélyebbek, mint korábban voltak. Orbán Viktor néhány évvel ezelőtt még felszólalhatott az Európai Parlament strasbourgi üléstermében, a vita után kezet foghatott legádázabb politikai ellenfeleivel. A mottó az volt: élni és élni hagyni.
A politikai csetepaték azonban azóta kultúrharccá fajultak, amelyekben már nem a szerződések betartatását kérik rajtunk számon, hanem ideológiánkat, nézeteinket, életformánkat. A kultúrharc pedig a szemünk láttára válik gazdasági háborúvá, amelynek tétje az: megkapja-e Magyarország azt, ami az uniós szerződések – tehát a jog talaján álló dokumentumok szerint – jár neki. A mottó most az: élni vagy halni hagyni.
A konzervatív gondolkodású közép- és kelet-európaiak vétójukkal világosan jelezték: nem adják fel a harcot. Ez nem zsarolás, csupán egy másik szempont.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!