Az „emlékezzünk régiekről” parancsáról eddig sem feledkezett meg a kormány, hisz az utóbbi években minden fontos évfordulóra emlékévet szántak: megemlékeztünk Márton Áronról (2016), Szent Lászlóról (2017), Mátyásról és Semmelweisről (2018), Rákócziról (2019), tavaly Zrínyiről és idén Cziffra Györgyről. 2022–2023 Petőfinek lesz szentelve. Remélem, hogy az emlékév jó alkalom lesz arra, hogy minél jobban hasonlítsunk Petőfihez, mert egy bátortalan korban élünk, amelyben sokszor nem lehet kimondani az igazat. Újra fel kell fedeznünk Petőfi személyét, verseit, gondolatait, mert gyakran előfordul, hogy azokat ismerjük legkevésbé, akikről azt hisszük, hogy róluk már nem tudnának újat mondani nekünk.
A XXI. század kezdetén ugyanolyan veszélyben forog a magyarság, mint a szabadságharc idején, nyelvünket, kultúránkat folyamatosan támadják, két tűz közé vagyunk szorítva: a nemzeti identitást felszámolni akaró erők és a felejtés közé. De az ilyen borúsabb megállapítások után jó arra gondolni, hogy nekünk volt egy Petőfink, sőt bármikor kéznél van a Petőfink, és máris nem tűnik olyan félelmetesnek az a bizonyos „szörnyű idő”. Hogy sose merüljön fel többet kérdésként a rabok legyünk-e vagy szabadok.
(Borítókép: Petőfi Sándor szobra Dunaharasztiban; Forrás: MTVA/Bizományosi: Faludi Imre)
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!