A legtöbb filmstúdió alighanem visszadobná azt a forgatókönyvet, amelyben egy iszlám hitre áttért dán állampolgár íjjal lődöz halomra embereket egy álmos norvég kisvárosban.
– Találjon ki valami hihetőbbet! Írja mondjuk azt: bérelt furgonnal hajtott közéjük. Vagy konyhakéssel rontott rájuk! – javasolná a szerzőnek a producer. Márpedig most a hihetetlent kell elhinniük a norvégoknak: az élet írta ezt a kegyetlen forgatókönyvet. A történtek számos részlete nem ismert még, de tegnap a hatóságok már arra hajlottak, hogy terrorcselekményként kezeljék az ügyet.
– A konvertiták nyilaitól ments meg, uram, minket! – fohászkodhatnának a norvégok, ha még tudnák, hogyan tegyék ezt. A felmérések szerint a norvég társadalom feltartóztathatatlanul világiasodik: egy olyan országban, ahol a lutheránus egyház az államvallás képviselője – sőt az új megfogalmazás szerint népegyház –, százból három polgár jár templomba.
Figyeljük majd, hogy vállalja-e valaki az állam nevében a felelősségét az öt emberélet kioltásáért Kongsbergben. Tudjuk már, hogy az elkövető radikalizációját aggodalommal figyelték a hatóságok, majd mégsem tudták tettében megakadályozni. Az iszlamista radikalizáció sajnálatos módon Európa egyik mérgévé vált az elmúlt két évtizedben. Spanyolországban most füleltek le dzsihádistákat – algériai állampolgárokat –, akik felfegyverkeztek és terrorcselekményt készítettek elő. Franciaországban aggodalommal készülnek a lefejezett tanár meggyilkolásának e heti első évfordulójára; a tavalyi megemlékezéseken azt tapasztalták, diákok százai inkább az iszlamista gyilkossal éreztek együtt.
