idezojelek

A konvertita nyilai

A konvertiták nyilaitól ments meg, uram, minket! – fohászkodhatnának a norvégok, ha még tudnák, hogyan tegyék ezt.

Szőcs László avatarja
Szőcs László
Cikk kép: undefined

A legtöbb filmstúdió alighanem visszadobná azt a forgatókönyvet, amelyben egy iszlám hitre áttért dán állampolgár íjjal lődöz halomra embereket egy álmos norvég kisvárosban.

– Találjon ki valami hihetőbbet! Írja mondjuk azt: bérelt furgonnal hajtott közéjük. Vagy konyhakéssel rontott rájuk! – javasolná a szerzőnek a producer. Márpedig most a hihetetlent kell elhinniük a norvégoknak: az élet írta ezt a kegyetlen forgatókönyvet. A történtek számos részlete nem ismert még, de tegnap a hatóságok már arra hajlottak, hogy terrorcselekményként kezeljék az ügyet.

– A konvertiták nyilaitól ments meg, uram, minket! – fohászkodhatnának a norvégok, ha még tudnák, hogyan tegyék ezt. A felmérések szerint a norvég társadalom feltartóztathatatlanul világiasodik: egy olyan országban, ahol a lutheránus egyház az államvallás képviselője – sőt az új megfogalmazás szerint népegyház –, százból három polgár jár templomba.

Figyeljük majd, hogy vállalja-e valaki az állam nevében a felelősségét az öt emberélet kioltásáért Kongsbergben. Tudjuk már, hogy az elkövető radikalizációját aggodalommal figyelték a hatóságok, majd mégsem tudták tettében megakadályozni. Az iszlamista radikalizáció sajnálatos módon Európa egyik mérgévé vált az elmúlt két évtizedben. Spanyolországban most füleltek le dzsihádistákat – algériai állampolgárokat –, akik felfegyverkeztek és terrorcselekményt készítettek elő. Franciaországban aggodalommal készülnek a lefejezett tanár meggyilkolásának e heti első évfordulójára; a tavalyi megemlékezéseken azt tapasztalták, diákok százai inkább az iszlamista gyilkossal éreztek együtt.

Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

E méreg Európában is ott van a fejekben: elsősorban a muszlim bevándorlóközösségek soraiban megbúvó szélsőségesekében, de az iszlám hitre áttértek, a konvertiták fejében is. Júniusban nálunk fülelt le a TEK egy ilyen fiatalembert, akit az Iszlám Állam hálózott be – mégpedig az internet révén szó szerint. Nem arról van szó, hogy minden habókos mellé gondolatrendőrt kell állítani. A tölgyeket ölelgető faimádók gondolkodása is eltér a szokványostól, de nem gyilkolnak. A fejekbe pedig nem látni be, a tetteket lehet csak nyomon követni, aprólékos munkával, nagy költségráfordítással.

Az iszlamista radikalizáció már számos esetben bizonyította, hogy öl és továbbra is ölni akar. Éppen a héten járt nálunk egy terrorizmuskutató, és arról beszélt többek között, hogy az iszlamizmus mindenféle egyéb őrületek katalizátora lehet. Noha a kongsbergi áldozatok hozzátartozóinak ez semmilyen vigaszt nem jelentene, a mai, átjárható Európai Unió belbiztonsága szempontjából valamivel megnyugtatóbb lett volna, ha az elkövetőt bolondériájában a skandináv őstörténetbe, valahová Öreg Gorm és Villásszakállú Svend korába repítette volna vissza a fejében lévő időgép.

Ugyanakkor az sem megnyugtató persze – és ugyanúgy állami felelősség –, ha veszélyes elmebetegek rohangálnak szabadlábon. A tettest ilyennek írta le egy rokona egy dán lapban. Jonas Gahr Støre, az új norvég kormányfő tegnap, az első munkanapján elismerte, nincs rendben minden a pszichiátriai ellátással az országában.

A tavalyi bécsi merénylet – amelynek szintén közeleg az első évfordulója – sajnos ijesztően közel hozta hazánkhoz a terrorfenyegetést. Közös a bécsi és a kongsbergi elkövetőben, hogy mindkettőt figyelték, és mindketten összeütközésbe kerültek már a törvénnyel. Magyarország mindenesetre csaknem húsz éve, a móri rablógyilkossággal került legutóbb a világsajtó vezető bűnügyi hírei közé. A bevándorláspolitikának és a titkosszolgálatok munkájának köszönhetően Európa újkeletű méregpoharát nem kellett kiürítenünk.

Borítókép: Helyszínelő rendőrök Kongsbergben 2021. október 13-án, miután egy férfi íjjal lövöldözött a norvég fővárostól, Oslótól mintegy 80 kilométerre délnyugatra fekvő városban. Több embert megölt és megsebesített, mielőtt a rendőrök elfogták. Fotó: MTI/EPA/NTB/Hakon Mosvold Larsen

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Pilhál Tamás avatarja
Pilhál Tamás

Fogadj be, Európa? Köszi, mégse!

Szentesi Zöldi László avatarja
Szentesi Zöldi László

Csanytelek az egész ország

Novák Miklós avatarja
Novák Miklós

Nevelőedző

Fricz Tamás avatarja
Fricz Tamás

Nem állunk meg Schwechatnál

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.