– A legbiztosabb szövetségesünk a valóság – mondta Orbán Viktor miniszterelnök tegnap a Fidesz kongresszusán, s most is bizonyára sokan lesznek a globálbaloldalon, akik, mint mindent, ezt is a gyűlölködés egyik jeleként fogják értelmezni. A helyzet azonban kedvezőtlenebb a baloldalra nézve, mint ahogy azt gondolják, mert ez a szövetség elég erős anyagból készült, és úgy tűnik, az emberek többsége csatlakozik hozzá idehaza és a világban egyaránt. A Fidesz újraválasztott elnöke alkotó hazafiságról beszélt, ami határozottan megkülönbözteti a jobboldalt azoktól az elemektől, akik kizárólag abból kívánnak profitálni, hogy úgymond liberálisok. Úgy fogalmazott: „A mi teljesítményünk a munka, a liberálisoké az, hogy liberálisok. Igaz, hogy csődbe vitték az országot, hogy a Városházát is eladják, csak büszke liberálisok, és meg akarják mondani másoknak, hogyan éljenek és miként gondolkodjanak.” Mindezzel a kormányfő olyan igazságot mondott ki, ami alkalmas arra, hogy sokak önbizalmát és jövőbe vetett hitét, optimizmusát visszaadja. Mindazokét, akik napi szinten ki vannak téve annak az ávós technikájú balos progresszióterrornak, ami minden előrelépést megakadályozna az országban és az egész világon.
Nem véletlen, hogy máris céltáblára tették a balsajtóban azt az Orbán Viktor által emlegetett lincolni mondást, ami úgy szól: a népből, a néppel, a népért. A magukat baloldalnak, liberálisnak nevező újkommunisták ugyanis mindent populistának, retrográdnak bélyegeznének, ami az emberek tetszésével találkozik. Úgy gondolják, a nép feletti rendelkezésre ők örökké jogot formálhatnak, és aki ezt megzavarja, az szélsőséges, kiiktatandó.
Csakhogy ez már a múlt, a jobboldal világszerte ismét éledezik és kezdi visszanyerni az erejét – pusztán azért, mert a valóság mást mutat, mint amit a mélyre süllyedt brüsszeli vezérbürokraták, globalisták gondolnak. Orbán Viktor kifejtette: ellenfeleink Brüsszelnek akarnak megfelelni, az embereknek nem. Márpedig ez törvényszerűen visszaüt a történelem tanúsága szerint, ami a választások előtt rossz ómen a hazai baloldal és külföldi gazdáik számára is.
A miniszterelnök sorolta azokat az intézkedéseket a nyugdíjasoknak kifizetendő 13. havi nyugdíjtól a 200 ezer forintos minimálbérig, amelyek külön-külön is ostorcsapással érnek fel a sikertelenség előidézésével házaló álbaloldali kalandorkoalíció számára. Olyan víziót vázolt fel, amelynek aranyfedezetéül szolgálnak az elmúlt évek migrációs nyomással, járvánnyal, dühödt brüsszeli támadásokkal dacoló eredményei. Ez a valóság, amiről pedig az újkommunista vircsaft beszél, az az elrettentő fikció, amit az emberek rémregényekben sem szeretnek.
Mondhatnánk: te csak gyűlölködj, boldogtalan baloldal! Ám a kongresszusi felszólalásokból egyértelművé vált, hogy az ellenünk folytatott hibridháború tartalékait nem szabad lebecsülni. Mert igaz, hogy nincs programjuk, csupán a magyar emberek újbóli igába hajtása, a rossz megszoktatása és a polgári jobboldal elleni gyűlöletkeltés, ám érzik a globalista erők, hogy kedvenc mozgalmi melódiájuk szavaival élve: számukra ez a harc lesz a végső – de nem csupán itthon, hanem nemzetközi szinten is.
Így ez a jövő évi választás talán még az 1990-esnél is fontosabb lesz, holott akkor a rendszerváltás, a kommunista pártállam elutasítása mellett kellett letenni a garast. Most az újkommunizmusra kell nemet mondani és igent a fejlődésre, az önálló nemzeti létre, az európai nemzetekre, amiben egyre több a szövetségesünk. Ha az emberek átérzik ennek a jelentőségét, végre az igazi rendszerváltás is megtörténhet. Ezen kell munkálkodnia minden felelős magyar embernek.
Borítókép: Orbán Viktor beszédet mond a Fidesz kongresszusán (Fotó: Havran Zoltán)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Ördögiek
Elhiszem, hogy zavaró lehet – globalista szemüvegen át – ez a folytonos népszavazósdi, konzultációsdi, most meg petíciósdi.

Hadisarc
Európa ismét a vesztébe rohan.

Az időpont már megvan
Felszállt a füst, Sulyok Tamás köztársasági elnök április 12-re kitűzte az országgyűlési választások időpontját.

Kérdőjelek éve
Ne legyen igazuk a pesszimistáknak, akik szerint 2026 átlagos év lesz: rosszabb 2025-nél, de jobb 2027-nél…
Véleményváró
Tovább az összes cikkhezA szerző további cikkei
Tovább az összes cikkhez
Hazafiságra hivatkozó hamisítók
A londoni Cityben szenzációs sikert látnak abban, hogy a magyar földhitelkölcsönt a jegyzés megnyitása után percek alatt túljegyezték.

Fővárosi hóhányók – Karácsony Gergely főpolgármester teljesíti az általa vállalt feladatot
A közlekedési viszonyok lehetetlenné válása közepette is mindenben a kormány, illetve az úgymond propaganda ártó kezét véli felfedezni.

Leproletárfasisztázzák a bolsevistákat
A szocialista párt kongresszusán ismét a régi vezetőséget választják meg, a belső ellenzék maradék részétől csak röplapozásra futja.

A MÚOSZ lepropagandistázta a balos sajtót
A kutyát sem érdekli a gyűlölködésük.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Ördögiek
Elhiszem, hogy zavaró lehet – globalista szemüvegen át – ez a folytonos népszavazósdi, konzultációsdi, most meg petíciósdi.

Hadisarc
Európa ismét a vesztébe rohan.

Az időpont már megvan
Felszállt a füst, Sulyok Tamás köztársasági elnök április 12-re kitűzte az országgyűlési választások időpontját.

Kérdőjelek éve
Ne legyen igazuk a pesszimistáknak, akik szerint 2026 átlagos év lesz: rosszabb 2025-nél, de jobb 2027-nél…




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!