Te csak pereskedj, boldog Ausztria! De érdekes, az osztrákok nem lobogtatták az uniós jogszabályokat, amikor a magyarországi munkavállalók családi pótlékát csaknem a felére, a romániai magyarokét pedig annál is jobban lefaragták, mondván: nekik annyi is elég. Ausztria akkor is elment jogilag a falig, amikor EU-csatlakozásunk után csak hét évvel nyitotta meg a munkaerőpiacát, mert Nyugat-Európa tartott a lengyel vízvezeték-szerelőtől, a magyar felszolgálótól, a szlovák ápolónőtől. Most meg örülnek, hogy náluk vannak.

Amikor legutóbb belelapoztunk a bécsi újságokba, ott állt bennük is, hogy száz napja háború dúl Európában. A háború pedig olyan rendkívüli helyzet, amely rendkívüli lépéseket igényel. A nálunk magasabb életszínvonalon élő Nyugat-Európában is egyre nagyobb gondot okoz, hogy már most az egekbe szöknek az élelmiszer- és energiaárak, pedig alig kezdtük meg az év melegebbik felét. Az EU néhány hét késlekedéssel ugyan, de – a magyar vétó nyomán – végül belátta, ne úgy célozzunk Putyinra, hogy közben az olajembargóval lábon lőjük magunkat. Lehet, hogy az is dereng már: ha a nyugati kisember a télen majd fázik és éhezik, mert nincs pénze, akkor nem érdekli Putyin, Zelenszkij és Szeverodonyeck, hanem elzavarja a vezetőit – kivételesen nem melegebb, hanem hidegebb éghajlatra.

Rendkívüli helyzetben a kormány feladata, hogy védje a vásárlóerőt és ezzel a nemzeti érdeket; ameddig lehetséges, Brüsszellel szemben is. Nem úgy tűnik, hogy a magyarok elleneznék ezt. Döntő többségük támogatja az árstopot. Akik a far-hát hatósági ára nyomán a télen még két kézzel szórták a Facebookon a hahotázós hangulatjeleket, április 3-án estére valahogy nagyon lelombozódtak. A benzin pedig különösen érzékeny termék: árának az emelkedése minden máséba is begyűrűzik, attól függetlenül, autózunk-e. A kereskedő, a szolgáltató, a speditőr ugyanis furgonozik, kamionozik. A francia sárgamellényesek tüntetéshullámát az üzemanyagadó látszólag jelentéktelen emelésének a terve robbantotta ki. Az amerikaiak már az ötdolláros benzinártól a plafonon vannak most; ezt gallononként kell érteni, az amerikai benzin valójában olcsóbb a mi hatósági árasunknál.

Lehet persze ezzel ellentétes filozófiát vallani, ahogyan Horn Gábor, Gyurcsány Ferenc egykori államtitkára teszi, aki magát piaci fundamentalistának tartva ellenzi a kettős árképzést. Ilyen alapon a gyógyszertámogatásokat is sutba kellene vágni. Szerencsére a politikai termékek piaci fundamentuma gondoskodott róla, hogy az SZDSZ eltűnjön a kínálati oldalról. Az élet ugyanis nem olyan, ahogy a liberális tankönyvekben szerepel. Most ugyan szívszorító, hogy a kispénzű vajdasági vagy kárpátaljai rokonlátogató fizetheti a hétszáz forint feletti literenkénti árat, és „Szia, uram! Magyar forgalmi tíz percre érdekel?” felkiáltással megjelentek az ügyeskedők is. Ám a mindenkinek egyformán járó hatósági benzinár legvisszásabb következménye az volt, hogy Ausztriából, ahol a magyarénak csaknem négyszerese a nettó átlagbér, valamint Horvátországból, ahol a miénknél szintén magasabb, benzinturisták jártak át a magyar kutakhoz, hogy mi fizethessük a tankolásukat. Most meg lázadoznak. – Nem áll meg a kettős magyar ár az EU bíróságán! – szekundál az osztrákoknak a horvát kormányfő. Ne siessen annyira, Gospodine Plenkovic! Olvasta Kafkát? Az eljárások elhúzódnak egy darabig. A háborúk meg előbb-utóbb véget érnek.

Borítókép: illusztráció (Fotó: MTVA/Bizományosi: Faludi Imre)