Tudom, ő azért van, hogy a nemzeti oldal mindig kétharmaddal győzzön. Azt is hallom, látom, hogy a saját kényszerszövetségesei állandóan lázadoznak ellene, rendszerint addig, amíg kiderül, hogy létező pártszervezete már csak neki, Gyurcsánynak akad. Azt is észrevettem, hogy hősünk változatlanul a földfelszín alatt harcol, muszáj neki politikai vakondként felfelé turkálni ocsmány módon, hogy valaki végre észrevegye, amint bátortalanul kidugja orrát a túrásból.
Mondom, ez mind világos. Csakhogy.
Az ember nehezen tolerálja, ha hazaáruló gazemberek a trianoni katasztrófáról szólnak. Először is azért, mert ennek az embernek, akiről beszélünk, előbb a zsidó polgár elrabolt házát kellene visszaadnia jogos tulajdonosának, nem pedig áruba bocsátani, mintha az övé lenne. Másodszor azért, mert 2006 őszén rohamot vezényeltetett békés polgárok ellen. Végezetül azért, mert kitagadta nemzetünkből az elszakított területeken élő magyarokat, ilyesmit pedig – bár politikáról beszélünk – mégis csak a leggátlástalanabb kalandorok szoktak. Mindezek együtteseként azt hiszem, Trianonról szólnia Gyurcsány Ferencnek nincs joga. Semmilyen nemzeti sorskérdésről nem szólhat, nem nőtt akkorára, nincs azon a szinten. Neki a KISZ-ben végleg befejeződött a szeminárium, azóta csak felejtett.
