Árnyékszék

A nemsemleges vécék számának növekedésével csökken a nők és lányok alapvető joga a magánélethez, a méltósághoz és a biztonsághoz – ezt nem más, mint Kemi Badenoch nőügyekért és egyenlőségért felelős miniszter mondta. Amivel nem is lenne gond, ha az illető valahol a világ köldökén kormányozná szakterületét, csakhogy ő a felvilágosodott Egyesült Királyságban őrzi a demokrácia lángját. Olvasom azt is, hogy miniszterelnöke, Rishi Sunak is „hadat üzent” a transzvécéknek, vagyis a nők jogait védi bőszen, hittel teljesen.

További A Helyzet híreink

Beszállt a gendervitába a brit kormány: lecsapnak az LMBTQ-vécékre

Ebben az apró, de fontos hírben ellentmondásokat fedeztem fel.

Az első, hogy a liberálisok két kedvenc témája, az egyenlősítő nővédelem és a nemváltó-újjászületett „nőférfik” képviselete csap össze.

Mert ugye egyszerre nem szolgálhatsz két urat. Nem mondhatod, hogy járjon minden teremtett lény a közös vécébe, ha a feministákat – mint mindenki mást is – zavarja az a körülmény, hogy transzlényeket kerülgetnek kisdolgok, nagydolgok idején.

Másrészt elgondolkodtató a brit kormány bátor kiállása a nők védelmében, hiszen egyébként a világ összes melegjogi-nemváltó kezdeményezését értéknek tartják.

A budapesti brit nagykövetség is simán aláírja évről évre a pride melletti bátorító manifesztumot, eszerint – idézem az idei szöveget –

minden egyén, szexuális irányultságától, nemi identitásától vagy kifejezésétől, illetve nemi jellemzőitől függetlenül, egyenlő bánásmódban és a törvény teljes körű védelmében részesüljön.

Kérdezem én, nincs itt a kutya kétfelé elhantolva? Egyáltalán világos beszéd az, hogy minden másként szexelő járjon pisilni, ahova akar, ugyanakkor viszont mégsem, mert a nőknek egyszerűen nem tetszik, hogy a modernista felfogás szerint nem maradhatnak maguk között?

Hogy a transzgender ideológia nem valaminek – mondjuk a történelemnek – a vége, alapkérdés. Valójában nem is a bomlás kezdete.

Inkább annak a csalhatatlan jele, hogy akinek teljesen elment az esze, annak ma már széles körű jogokat biztosítanak a nyugati világban.

Ugyanakkor azonban – amikor senki sem látja – titokban egymásra kacsintgatnak, hogy hohó, álljunk meg egy szóra, még nem világos, mindenki egyszerre, egy helyre tart, vagy akad némi magánszférád az utópisztikus „másvilágban”.

Miért nem térdelnek újabban minden egyes bajnoki és válogatott meccs előtt az angol, német, holland stb. futballisták? Megoldódott volna a rasszizmus elleni harc a világban?

Egyébként elértek bármit is azzal, hogy a sport világába becipelték egyenlősítő rögeszméiket? Egyetlen gettólakó feketének jobb a sorsa, mert a nyugat-európai futballsztárok álságos képpel letérdeltek, behódoltak, szivárványos karszalagot viseltek? Valójában arról van szó, hogy ennek a történetnek lassan vége, újabb csodatettek következnek. De a lényeg változatlan, mindig és mindenütt ugyanaz:

a családnak, a keresztyéneknek, a katonáknak, a vadászoknak ebben a világban nem osztanak lapot. Ami régi, hagyományos és működik, arra már nincs szükség.

Valamikor, nem is olyan soká a transzgender tévedés úgy tűnik majd el az életünkből, mintha nem is lett volna. Elegendő egy előre nem látható vagy nagyon is kiszámítható globális átrendeződés, hogy újabb eszmék és gyakorlatok terjedjenek el. Az abnormális azonban mindig átmeneti, soha nem váltja le végleg a normálist. Régi szent iratok szerint sok mindennek el kell pusztulnia ahhoz, hogy új világ keletkezzen. De annak az új világnak a polgárait nem hóbortok, hanem létező társadalmi és természeti kötelékek fűzik majd össze egymással. Erre sem árt emlékezni olyan pillanatokban, amikor különféle divatjelenségek miatt mindannyian túlzottan elbúsulnánk.