Miként tegnap is. Ezt a szeánszot azért hívták össze, hogy számon kérjék az Európai Bizottság és az Európai Tanács elnökét, miért fizették ki a Magyarországnak járó pénzek egy részét. Hogy képzelik!
Bazári megjelenésű, rókaképű, beszédhibás nénik-bácsik üvöltöztek össze-vissza arról, hogy Magyarország így meg úgy, egy eurócentet sem szabad nekünk adni, térdre kell minket kényszeríteni.
A leghevesebben Guy Verhofstadt döfködte a piros-fehér-zöld vudubábut. Közölte: nem szabad engedni az orbáni zsarolásnak, nem megegyezésre kell törekedni. Megfenyegette Orbán Viktort: ha tovább akadályozza, hogy Ukrajnába toljanak ötvenmilliárd eurót, akkor „nagy bajba kerül”. Így mondta. Nem tudom, pontosan milyen bajra célzott a fess belga. Talán fekete autót küld Orbánnak? Vagy lófejet? Netán puccsot szervez? Szivárványos forradalmat? Mindezt együtt? Mint az Edda-slágerben:
Az új műsor lassan készül, / hamisnak hallom a régi dallamot, / mindig és mindig újrakezdik, / szerintem fárasztó nekik.
Mondjuk, nekünk is az.
Von der Leyen bizottsági elnök asszony magyarázkodott egy sort arról, hogy hát Magyarország teljesítette a vállalásokat, így hát mit volt mit tenni, rá kellett tenyerelnie az „utalás” gombra.
Ám nem adják olyan olcsón magukat, amennyire látszik – nyugtatgatta a fölfortyant Verhofstadtokat. Tudniillik húszmilliárd eurót még visszatartanak, s azt csakis akkor adják oda a rebellis magyaroknak, ha teljesen behódolnak, s az LMBTQ-jogok meg a migránspátyolgatás ügyében végre úgy táncolnak, ahogyan Brüsszel fütyül. Ezt mondta Ursula, majd szemöldökét fölhúzva elhagyta az üléstermet. Gondolom, fontos sms-e érkezett…
Ursula távozása azért vágott elevenébe az Európai Parlament ökölrázó részének, mert ő volt az egyik, akin le akarták vezetni mérgüket. A másik pedig Charles Michel, az Európai Tanács elnöke – lett volna. Ő viszont rutinosabb versenyző Ursulánál, akut lumbágójára hivatkozva oda sem ment.
Állítólag orvosi papírt is beszerzett. Érthető. Mégis hogy venné ki magát, ha úgy kéne őt betámogatni az ülésterembe, mint anno Junckerst a söntésbe. (Neki állítólag isiásza volt.) Michel nem evett meszet, nem hagyja, hogy a totyogásán röhögjön a kontinens. Meg aztán, gondolom, jól is jött a nyavalya: ugyan, ki szeret magyarázkodni. Észérvekkel meggyőzni egy Verhofstadt-féle tagot az utalás szükségszerűségéről pedig nagyjából annyira lehetséges, mint Donáth Annáékat megkérni: az erdélyi magyar polgármesterekkel ne románul tessenek már levelezgetni.
Hát így, ilyen gyászos hangulatban vergődött az uniós siserahad. Még szurkálták egy darabig a magyar vudubábut, fenyegetőztek, hogy megvonják a szavazati meg a vétójogunkat. Aztán fáradtan a kasszákhoz fáradtak megérdemelt napidíjaikért.
