Aki nagyítóval keresi a valósághoz hű híreket, mély igazságokat a fősodratú balliberálisok megszólalásaiban, annak bizony hamar elmegy a kedve az élettől. Magyarország „választási autokrácia”, az Orbán-kormány egy „hibrid rezsim”, megszűnt a sajtószabadság, az egyetemi autonómia meg minden más is, Orbán a pandémiára hivatkozva már össze sem hívja a parlamentet, egymaga törvénykezik, a „független” Soros-civileket üldözik, a migránsokat éheztetik – ilyen és ehhez hasonló hazugságokkal bombázzák a nagyérdeműt évek óta. Szinte végtelen hosszúságú rágalomlistájukon előkelő helyen szerepel, hogy a nemzetközi porondon Orbán végleg elszigetelődött.
Ennek lényege, hogy a civilizált, euroatlanti szalonokban, ahol a világon egyedüliként késsel-villával étkeznek, a magyar miniszterelnököt már nem látják szívesen, sőt nem is igen engedik, hogy betrappoljon oda saras csizmájában. Orbánt – legalábbis a mese szerint – már csak a katonai junták vezetői, orrkarikás, emberevő törzsfőnökök meg Putyin látja szívesen, senki más. E végső és megfellebbezhetetlen elszigetelődés pedig nyilván ugyanazt eredményezi majd, mint az IMF és a CEU elüldözése, a Tavares-, Sargentini- és Delbos-Corfield-jelentés meg az uniós pénzek megvonása: Orbán bukását. Vége, lefőtt a kávé, game over. Már ötezer napja megbukott, csak ügyesen titkolja.
