Húsvétkor, kétezer esztendő múltával is folyton-folyvást az a kérdés kínoz bennünket, hogy mi az igazság. Egyáltalán, érdemes a magunk igazát bizonygatni, érvényt szerezni neki, védelmezni a jussunkat? Látszólag nem, hiszen a keresztyén ember számontartja, amit Jézus is sokszor elmondott, hogy az országunk nem innen való. Halálunk után lelkünk a teremtő Istenhez száll vissza, és a feltámadás reménységében csak úgy szabad élnünk testi valónkban, hogy méltók legyünk az örök életre. Csakhogy a földi igazságot soha nem pusztán az égi ígéret reményében szükséges megvédelmezni.

Harmóniára van szükségünk, az eredeti állapotok vizsgálatára, a hagyomány erejére, a család, a nemzet, az egyház, vagyis minden szilárd emberi közösség megerősítésére. 

Aki figyelmesen olvassa az evangéliumot, tudni fogja, hogy Jézus szeretetparancsa, az emberek közötti őszinte kapcsolatrendszer, az Isten teremtette világ megértése úgyszólván kötelességünk, bármilyen korszakban élünk is.

A mai húsvét baljóslatú és komor képeket közvetít a világ minden tájáról. Nem messze határainktól véres háború zajlik nagyhatalmi célokért. Embereket gyilkolnak meg származásuk, vallásuk, néze­teik miatt. Hazánkban készen állnak azok, akik mindent eltörölnének, ami szellemi természetű adomány lévén gátolja az ő materialista világuk kikovácsolását. Éppen ezért a keresztyén olvasónak, legyen katolikus, protestáns, ortodox vagy bármiféle, az élő Istenbe kell vetnie a bizalmát. 

Nagypénteken, amikor ezeket a sorokat írom, és mindenkoron, amikor megtehetjük, az imádság erejével kell jót, nemeset és szépet kérnünk attól, aki életre lehelt bennünket. Ha ezt nem tesszük meg, ha nem fordulunk Istenhez, akkor hiába ragyog ránk a napsütés, hiá­ba tavaszodik a világban, hiába újul meg a világ – a végén pusztulás, halál vár ránk a siralom völgyében.

Mi az igazság? Ez, tisztelt olvasó. Keresztyén hitünkre azonban nem cégérként, hanem valóságos, igazságra vezérlő útmutatóként kell tekintenünk. Nem könnyű, tudom. Sokan birkózunk azzal, hogyan gyűrjük le magunkban a rosszat, és hogyan válasszuk újra és újra azt a bizonyos keskeny utat. Mégis: csakis így szabad, így lehet élni. Mert ez az igazság – hitünk és tapasztalatunk szerint.