Vagyis hiába jár el teljesen logikusan és demokratikusan Európa országainak szavazópolgára, az EU maga képtelen ezeket az eszméket magáévá tenni, elszigetel, a háttérben szervezkedik, és borzasztóan lenézi azokat a százmilliókat, akik nem úgy szavaznak, ahogy szerinte kell. 

Az országközösség demokratizálására tett próbálkozásokat mindig támadásnak tekinti, s nem veszi észre, hogy egyre kevesebb azoknak a száma, akik a hiperliberális mantrát magukénak érzik, az unió pedig nem tudja képviselni azoknak az érde­keit, akik létrehozták. Csak egy szűk elit pénzügyi manővereit képes kezelni, azt se valami jól.

Mert ez egyazon esemény, a gyilkos düh, amely annyira jellemző Brüsszelre és a Biden-adminisztrációra is. 

A politikai ellenfél az ördög, elég kinyitni bármely újságot, tévét, a közösségi média felüle­teit, hihetetlenül agresszív mocskolódás folyik, s egy politikai merénylet se okoz megdöbbenést, hanem címeres senkik ötletelnek, kit kellene még agyonlőni. A fotelmészárosok kedvelt pártjai persze képtelenek jó eredményt elérni a választásokon, hiszen alapvetően utálják a munkát, s abba az illúzióba ringatják magukat, hogy nekik igazuk van, s ezt az egész lakosság is elfogadja. Aztán minden szavazásnál kiderül, hogy nem, nincsenek mögöttük tömegek, ők pedig megállapítják, hogy az elmaradott nép képtelen felérni hozzájuk. Vagyis a megoldás az, hogy agyonlőjük az ellenfél vezetőjét.

De addig el kell játszani a demokratikus politikai darabot, így ahelyett, hogy a valódi problémákkal foglalkoznánk, össze kell szedni a szükséges szavazatokat a legalábbis kérdéses elkötelezettségű képviselőktől. Idehaza, az orbáni diktatúra földjén forró a nyár, fröccsöznek a fiatalok Kapolcson és dübörögnek Zamárdiban, Hajdúszoboszlón egy tűt nem lehet leejteni, Visegrádon pedig újra megünneplik a régi királytalálkozót. A szabad és demokratikus Brüsszelben viszont örökké tél van.