Megnyugvással adhatunk hálát a Teremtőnek a mai nap is, hogy az orosz–ukrán háború frontvonala több száz kilométer messzeségben húzódik hazánktól. Nem halljuk a becsapódó rakéták robbanását, a gépfegyverek ropogását, nem szólalnak meg a szirénák, nem kell a pincékbe menekülnünk, ahogy tankok sem robognak keresztül az utcáinkon. Azt viszont már nem mondhatjuk el, hogy az események hatásait ne éreznénk meg. Egyenesen hazánk üzemanyag-ellátását veszélyezteti az a lépés, amellyel Ukrajna a Lukoil elől elzárta a Barátság csővezetéket. Ez havi 1,1 millió hordó olaj kiesését jelenti. Ez a mennyiség nemcsak a magyar piacról hiányzik, hanem a szlovákról is. Ezzel az Európai Unió két tagállama igen nehéz helyzetbe kerülhet.
Mondhatnánk: milyen jó, hogy tagjai vagyunk a huszonhét államból álló szövetségnek, mert így nem egyedül kell kiállni az érdekeinkért. Mert aki egy tagállamnak – jelen esetben kettőnek – kárt okoz, az egy egész közösséggel kerül szembe. Igen ám, de a valóság nem így áll össze. Az unió vezetése ugyanis egyáltalán nem így gondolkodik. Brüsszel inkább a tagjelölt ország mellett áll ki, mintsem a már meglévő tagállamok mellett. Hogy is lehetne máshogy értelmezni azt a cinikus választ, miszerint az érintett országoknak vannak olajtartalékaik, nem kell itt aggódni semmiért.
Oroszország éves kőolaj-kitermelése 560 millió tonna, azaz Moszkvát pont nem érdekli Ukrajna legújabb lépése. Az érintett mennyiség ugyanis 4-4,5 millió tonna. Kicsit most pillantsunk vissza az időben, és tegyük fel a kérdést: ha ez a döntés Oroszországnak nem, akkor kinek fájhat? Nem véletlen, hogy a csővezetéken érkező olajszállítmányok mentességet kaptak az unió embargója alól. Enélkül ugyanis hosszú távon nem biztosítható régiónk üzemanyag-ellátása. Energiapiaci szakértők szerint az orosz Lukoil szankcionálásával Magyarország és Szlovákia, de közvetetten az egész térség elveszíti az egyik legnagyobb beszállítóját.
És akkor ejtsünk szót a tartalékokról is. Igen, ezek valóban védelmet nyújtanak, mégpedig a rövid távon jelentkező zavarok ellen. Középtávon azonban már jóval súlyosabb következményekkel kell szembenézni. Egyszerűen arról van szó, hogy veszélybe kerül az ország ellátása. Az Európai Unió és Ukrajna társulási megállapodása kimondja, hogy Ukrajna nem szakíthatja meg sem teljes egészében, sem részben az energiahordozók tranzitját Ukrajnán keresztül európai uniós tagállamok irányába. Ez a megállapodás most – finoman szólva – is sérült.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kendőzetlenül fogalmazott, amikor történelmi bűnnek nevezte a brüsszeli bürokraták viselkedését. Az unió érdekérvényesítő képessége soha nem látott mélységbe süllyedt. Már saját tagállamait sem tudja megvédeni a közösség, amely ezek szerint már csak szavakban közösség, szavakban unió. Nagyon nagy lenne a baj akkor, ha valójában arról lenne szó, hogy Brüsszel asszisztál a békepárti tagországok megzsarolásához. Mert mindazok, akik nem a békét szorgalmazzák, azok kiszélesítik, sőt magukra húzzák a háború frontvonalát. Ebből szeretne Magyarország és Szlovákia is kimaradni.
Az elmúlt évek tapasztalatai alapján nem nagyon csodálkozhatunk a brüsszeli vezetés lépésein. Amíg Brüsszel nem azt teszi, amit tennie kellene, hazánk igenis helytáll. Mert az áram több mint negyven százalékát Magyarország felől kapja Ukrajna, ahogy a földgáz tíz százalékát is, miközben az eddigi legnagyobb humanitárius akcióval segítjük a megtámadott országot. Bár a Barátság vezeték blokkolásával mi kerültünk bajba, szégyenkezni nem nekünk kell.
