idezojelek

Gyöngyélet a baloldalon

Minél nagyobb az ellenállás a nép részéről, annál erőszakosabban próbálják elfogadtatni velük az extrém, irracionális agyszüleményeiket.

Megyeri Dávid avatarja
Megyeri Dávid
Cikk kép: undefined
békedemagógnyugati 2024. 08. 06. 5:00
Fotó: Illyés Tibor
0
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Innen válik érthetővé, miért álltak többen az ellenzékből az abnormalitás pártjára az olimpiai női ökölvívó mezőnyben induló biológiai férfi megítélésében. 

Hiába világos, mint a nap, hogy az algériai nőlegény férfi, hiszen Y kromoszómája a tudomány örök igazsága szerint csak férfiaknak lehet, ragaszkodnak ahhoz, hogy az illető jogszerűen indul a nők között. Az sem befolyásolta őket, hogy ezzel a bátran kiálló magyar női versenyző ellen foglaltak állást, kiváltva a közönség ellenszenvét.

Iménti példa híven illusztrálja, hogy a honi baloldal azért is van híján az önálló stratégiai gondolkodásnak, mert ezer szállal kötődik a nyugati szponzorokhoz, nélkülük már szinte levegőt venni sem tud és nem is mer. Nem kell hozzá jövőbe látó képesség ugyanis, hogy akik nem tették még le a garast nyilvánosan az olimpiai szivárványos ügyekben a globalista megbízók mellett, csak idő kérdése, hogy pótolják ezt a mulasztásukat. Tessék csak megnézni, közülük hányan gratuláltak Hámori Lucának a hősies helytálláshoz. Lámpással kell keresni.

Írnánk azt, hogy megjön még ennek a szponzorfüggő, mindig az országot támadóknak igazat adó hozzáállásnak a böjtje. Csak hát már megjött az a júniusi választásokon. De legalább az emberek számára nyílt titok lett, hogy titkosból nyílt ügynökökké léptek elő.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.