Kétezer-háromszáz fővel többen dolgoznak jelenleg főállású pedagógus és oktató munkakörben a köznevelésben és szakképzésben, mint 2023-ban – derült ki a KSH decemberi gyorsjelentéséből. Ez csaknem ezer munkavállalóval több annál, mint amennyivel kevesebben dolgoztak ezen a pályán a 2023. decemberi adatok alapján az előző tanév adataihoz képest. Bárhogy is csűrik-csavarják a helyzet értelmezését tehát a balliberális szakszervezetek, hivatkozva a nyugdíjból visszatérőkre, ez azt jelenti, nem vált be az a jóslatuk a tanárok körében állítólag tapasztalható elégedetlenségről, a tömeges felmondásokról, az oktatás összeomlásáról. A kormány időben lépett, a pedagógusok jelentős béremelése és az új életpályatörvény is megtette a hatását, helyreállt az egyensúly a magyar oktatásban. A legfrissebb adatok szerint újra vonzó is lett pedagógusnak lenni, rég nem jelentkeztek ennyien az egyetemekre, főiskolákra az ilyen irányú képzésekre.
Pedig a kormánybuktatáson ügyködő álcivil szervezetek receptje régóta ismert. Végy egy országos felháborodást keltő problémát (legyen az akár valós vagy álprobléma), szíts köré a médiád, az NGO-k és baráti civil szervezetek által nagymértékű elégedetlenséget, szervezz rá tüntetéssorozatot, ha pedig megvan a kritikus tömeg, az elnyomottaknak nevezett csoport nevében menj neki akár erőszakkal is az állami intézményeknek, miközben mutasd be áldozatnak magad, ha ezt nem engedi a hatalom!
Nem állíthatjuk határozottan, hogy hazánkban is voltak és lesznek is ilyen kísérletek, de az mindenesetre felettébb gyanús, hogy az embereket rendre olyan ügyekért vitték az utcára az elmúlt években mindenféle „bérforradalmárok”, amelyeket idejekorán megoldott a kormány, vagy olyan álproblémának, felfújt lufiknak bizonyultak, amelyek olyan hatalmasat pukkantak, hogy szinte szétporladtak az emlékezetünk szemétdombján.
Felidézhetjük ezek közül az események közül például a munka törvénykönyvének módosítása miatt kirobbantott csinn-bumm! cirkuszt vagy akár a közelmúlt történéseit is, amikor a kegyelmi ügy kapcsán mesterségesen felturbózott elégedetlenséget generáltak, de ezzel csak azt érték el, hogy a hullámokon lovagolva egy addig ismeretlen figura tarolhatta le az egész ellenzéket.
Volt azonban ennél sokkal mocskosabb módszer is a hivatásos hatalomváltók eszköztárában. Magyar Péter aljas akciózásához hasonlóan – amit a gyermekvédelmi intézményeknél művel, felmondásra kényszerítve az árvák utolsó támaszainak számító nevelőket – rendre a diákokat, a gyermekeket kezdték el megcélozni a mögöttük álló balliberális elit sugalmazására egy időben a baloldali pedagógus-szakszervezetek is.
Gyomorforgató volt például az a tüntetéssorozat, amelybe az akaratukon kívül bevontak számtalan kiskorú, alsó tagozatos diákot, sőt óvodást (!) is, arra kényszerítve őket, hogy élőláncot alkossanak, többszörösen megsértve ezzel a gyermekek jogairól szóló törvényt. Nem válogattak tehát az eszközökben, mert vélhetően nemcsak azt a jogos igényt akarták kielégíteni, hogy a tanárok jobb körülmények között, magasabb bérért dolgozhassanak, hanem valójában kormánybuktatásra készültek, politikai célokat szolgáltak a valódi érdekképviselet helyett.
Ezt azonban szerencsére nem tehették sokáig. Ma már nem énekel velük NoÁr és Nagy Ervin, a két „színészkirály”, ők is új vizeken, új lélekvesztőn evezgetnek. Az egyik kulcsfigurájuk, a bigámiát népszerűsítő Törley Katalin is kétfarkú cicává változott. A hazudozók ugyanis csak addig kérkedhetnek, amíg szembe nem jön velük a valóság, és az igazi kritikus tömeg meg nem cáfolja őket.
