A lakosság orra elé belógatott mézesmadzagként pedig arról is regélt, hogy parkvárost és megfizethető lakásokat szeretne a szóban forgó térségbe, mégpedig nem ám mutyival, arab milliárdosokkal „bindzsizve”, hanem versenyben, a szuverenitásunkat és a budapestieket szolgálva. Vagyis drága jó főpolgármester úr ismét előhúzta a kormánygyűlöleti kártyát, a szerinte hatásos, már unalomig nyúzott kígyó-béka projektet. Némi rasszista felhanggal és feltehetően számára is homályos jelentésű, ám menőnek vélt kifejezéssel (bindzsizés) megspékelve azt a vádat fogalmazta meg ki tudja hányadszor, hogy a gaz kormány egyfajta mini-Dubajt akar létrehozni, luxuslakásokkal, luxusárakon. Nem úgy mint ők, akik szinte ingyen juttatandó lakásokkal akarnak enyhíteni a saját maguk által mesterségesen előállított fővárosi lakhatási gondokon.
A Karácsonytól megszokott konfrontatív rágalomözönön túl napnál világosabban kiderül, hogy a nagy valószínűséggel nem létező elővásárlási joga mellett pénze sincs a nagy tranzakcióra, így ő is vágybéli és jövőbeni, feltehetően külföldi befektetőkkel henceg.
Ez még hagyján. De mióta minősül Bajnai Gordon egykori baloldali miniszterelnök megbízható beruházónak? Lapunk ugyanis más helyütt megírja: hatalmas telekügyletre készül a magát csődközeli helyzetbe ügyeskedő főváros a rákosrendezői száz hektár megvételével, és ebben éppen a bukott kormányfő nyújt neki segédkezet.
Mindez elég baljóslatúan hangzik. Azt vetíti előre, hogy Karácsony és rajta keresztül a baloldal újabb olyan hídfőállást talált az Orbán-kormány elleni engesztelhetetlen osztályharcában, amelynek eredményeképpen az egész rákosrendezői fejlesztés úgy elhúzódhat, mint a rétestészta a liberálbaloldal nagy örömére. Az építkezéstől ugyanis úgy félnek, mint az ördög a szenteltvíztől, kizárólag mások munkájának akadályozásában tudnak jeleskedni.
Az iméntiekből viszont örvendetes fejlemények következnek. Úgy is mondhatjuk, hogy mindenki őrizze meg a nyugalmát: a baloldal terveiből nem lesz semmi. Mondhatni: nulla hatékonysággal fognak létrejönni.
Ők ugyanis soha semmit sem tudtak még megvalósítani. Tud valaki például olyan elemeket mutatni Karácsony programjából, amit megígért és meg is csinált? Ugye, hogy még lámpással sem találni ilyet.
Ugyanígy a legbiztosabb garancia arra, hogy semmit sem fognak, de nem is akarnak építeni Rákosrendezőn, hogy az eddig csak közlekedésgátló karók rendszeresítésében jeleskedő városführer parkvárost emleget. Hiszen mi valósult meg az általa 2019 őszén beígért Városháza parkból? Semmi, illetve egy kietlen kosztenger. A Városligetben sem akartak semmi változást, még a csupa beton, kommunista kori Felvonulási tér is tetszett nekik. És ne feledkezzünk meg a 4-es metróról sem, amit Demszky Gábor minden kampányban megígért, mégis Tarlós István építette meg. Egyszóval csak a nagy semmi tologatásában és a rombolásban spílerek a baloldalon. Nem is akarnak semmit építeni soha, ezért csupán nulladik típusú terveik vannak. Vagyis bízhatunk a Karácsony–Bajnai-tandemben. Hozni fogják a formájukat.