Megtartotta búcsú-sajtótájékoztatóját David Pressman, aki láthatóan minden pillanatban félreértelmezi a diplomáciát. Azt mondja magáról, hogy ő a magyar–amerikai kapcsolatokat építeni jött, s nem politizálni, majd több mint két éven át kizárólag ideológiavezérelt szólamokkal borzolta a kedélyeket. Az utolsó, nagyon savanyú tájékoztatón jelentette be, hogy Rogán Antalt, a Miniszterelnöki Kabinetiroda miniszterét szankciós listára helyezi az Egyesült Államok, mert az ő álláspontjuk szerint a miniszter korrupcióban érintett. Mondja ezt az a diplomata, akinek elnöke január 20-ig járja már csak kacsatáncát, utána már semmiféle ráhatása nem lesz az eseményekre. Pressman és a demokrata adminisztráció egy utolsó, nagyon szomorú bosszúakciócskát időzített mára, amely láthatóan nincs átgondolva, nincs semmiféle súlya, de arra jó, hogy kiderüljön, mennyire gyűlölik az Orbán-kormányt a mostani amerikai kurzusban. Valami láthatóan elcsúszott Washingtonban, a jó kormányzás képessége mellett a diplomáciai érzék is hiányzik arrafelé.

Torz az elképzelés, hogy az országot képviselő diplomata jót tesz bárkinek is azzal, ha állomáshelyén leáll torzsalkodni a helyi kormányzattal. Vannak erre megfelelő fórumok, és azokon egyáltalán nem diplomaták viszik a prímet, hiszen az ő dolguk a hullámok lecsillapítása. Viszont aggasztó, ha az amerikaiak találják ki, hogy ők ezentúl másképp fogják fel. Mert ők azért ma is a világ első számú nagyhatalma, vagyis elképzelhető, hogy az ő szemükben teljesen elfogadható a váltás, miszerint a diplomaták feladatai közé tartozik a politizálás, a bírálgatás, a gúnyolódás, az érzelmi alapon álló szankcionálás. Nyilván Pressman és a Biden-kormányzat soha nem volna olyan bátor, hogy stabil, de kevéssé demokratikus szövetségeseit ostorozza, mondjuk az Öböl-térség kisebb-nagyobb államait, de feltehetően ez nem is erről szól. Itt a rakoncátlan Orbán-kormány a célpont.

Bidenék szempontjából Magyarország egy hiba a gépezetben, egy olyan anomália, amelynek nem szabadott volna kialakulnia. A nagykönyv szerint végrehajtották a felírt leckét, volt Nyílt Társadalom Intézet, volt SZDSZ, volt Demszky Gábor, McDonald’s, de valahogy ezek nem vezettek el a szivárványos menetekig, a soknemzetiségű, soknyelvű és sokvallású társadalomig és a migráció lelkes támogatásáig. A demokraták által ideküldött diplomaták mindig vaskosan politikus módon álltak a rebellis magyarokhoz, akik soha nem tűntek eléggé lelkesnek vagy hálásnak. A végletesen megosztott Amerikában van ugyanakkor egy nagyon komoly réteg, amely nem úgy látja a világot, ahogy Bidenék. Ők szavaztak Donald Trumpra és választották meg amerikai elnöknek. A következő adminisztrációval feltétlenül jobb viszonyt fog kialakítani Magyarország, amely egyáltalán nem meglepő a hasonló eszmeiséget figyelembe véve, valamint látva az évek óta tartó együttműködést különböző fórumokon. Ám egyértelmű, hogy nem a mi dolgunk igazságot tenni az amerikaiak vitájában. Nem is volt soha ilyen törekvése Magyarországnak, Pressmanék mégis úgy jártak el, mint valami kisgyerek az óvodában.

Pressman azért jött ide, hogy móresre tanítsa a magyarokat, folyamatos provokációival fenntartsa a feszültséget, amelytől Bidenék azt remélték, voksokat fog nekik jelenteni az elnökválasztáson. De Orbán Viktor nem egy nemzetközi ördög, hanem egy másként gondolkodó politikus, akinek az elképzeléseit világszerte megfontolásra érdemesnek tartják. Persze veszélyt jelent azokra a fickókra, akiknek egy egész élet munkája van a megkerülhetetlenségük bizonygatásában, akik önmagukat tartják a bölcsek bölcsének. De nem azok, csak az elnök hisztis emberei.