Majdnem karamboloztam egy „őrülttel”, satufékkel megálltunk, és kipattantunk a kocsiból. Parázs hangulatú ismerkedésnek ígérkezett, aztán rápillantottunk egymás autójára, felfedeztük a másikén a történelmi Magyarország matricáját, és egyszerre megenyhültek a tekintetek, gyökeresen más irányt vett a beszélgetés. „Bocs, hülye voltam, á, semmi, én voltam hülye, felejtsük is el, na, Isten áldjon!” Egy szóval sem utaltunk rá, mi és miért változott meg hirtelen, kezet ráztunk és mentünk a dolgunkra.
Nem két nacionalista, soviniszta, irredenta, alávaló, oláhfaló, tótnyűvő, a náci, fasiszta múltban ragadt kreatúra egymásra találása volt ez. Hanem két emberé, akiket legalább egy eszmény, egy idea összeköt. Több millió (honfi)társukkal – azokkal is, akik ezt nem hajlandók elfogadni, és már e soroktól görcsbe rándul a gyomruk, az agyuk –, és nemcsak a kitüntetett, borongós napon, június 4-én, Trianon évfordulóján, hanem mindig és mindenütt. Hóviharban, fenn a Hargitán vagy csendes nyári éjszakán a zentai halászcsárdában.
Természetesen soha nem fogjuk már tankokkal átlépni a „gúnyhatárt”, nem kelünk át őrnaszádon a Dunán a felvidéki oldalra, jöttünkre nem borul virágba Szabadka és nem fúl fojtott zokogásba Kolozsváron vagy Kassán az üdvözlőbeszéd. Ép ésszel nem is vágyhatunk rá. Bőven elég, ha a zetelaki gyermekotthonban Barbika már ismerősként üdvözöl, és gyorsan rajzol nekünk valamit, vagy ha néhanap kapunk mondjuk a Délvidékről, egy sportegyesülettől egy efféle üzenetet: „Leírhatatlan érzés, amikor egy sikeres embereket kinevelő klub kezd szertefoszlani, és szinte az utolsó pillanatban a nagy testvér megfogja a kezét, és felsegíti! Köszönöm, Magyarország! Köszönöm, jóakaratú emberek!”
Annál pedig nincs is felemelőbb, mint Parajdról Udvarhelyre „elsőbálos” erdélyi turistákat vezetni, és harminchét röpke kilométer alatt világképeket formálni. Tamási Áron sírján, a két cserefa tövében ezredszer, másoknak először felolvasni, hogy „Törzsében székely volt, fia Hunniának. Hűséges szolgája bomlott századának”, majd a Vasszékely talapzatának láttán együtt elrebegni: „Gyopárt a Hargitáról hozzatok, a székely hősök halhatatlanok.”
