Belépve a húsvéti ünnepi napokba nehéz nem összekötni a magyarországi baloldal ténykedését azzal, amit Júdás tett Jézussal és a tanítványaival. Mintha egy őrült verseny zajlana a parlamenti választásokig itthon, hogy a baloldalon ki tudja aljasabb módon elárulni a honfitársait, és ki tudja két lábbal tiporva leköpni a jogállami értékeket, a demokráciát. A brüsszeli balliberálisok újabban az ukránokkal karöltve időnként megkeresik azokat a Júdásokat Magyarországon, akik bármit hajlandók megtenni és bevetni a nemzeti kormány megdöntéséért.
Igen, választások környékén mindig előjönnek a Júdások, és mindig előbukkannak azok a külső hatalmak, akik jól megnyálazzák a tollat, mielőtt a csekkfüzetet kinyitnák, hogy belevéssék az árulás árát. Ez az ezüstpénz modern változata, amiért cserébe emberek milliót is odadobnák a kutyák elé – ki tudja, talán még feleannyiért is.
Ebben az aljas versenyben nagyon szoros az állás Magyar Péter és Panyi Szabolcs között: előbbi a családját és a politikai közösségét, majd a hazáját árulta el, utóbbiról pedig egyelőre csak a hazaárulás derült ki, de az rendkívüli módon.
Panyi évek óta három európai titkosszolgálat parancsait követve igyekszik káoszt és fejetlenséget előidézni az országban, most pedig már azzal is lebukott, hogy a brüsszeli és ukrán vezetők kis kedvencével, Magyar Péterrel is egyeztetett. Emlékszünk még, hogy Júdás árulásában a csók volt a legdrámaibb rész? Ő ugyanis nem hátba szúrta Jézust, hanem megcsókolta – a bizalom jelével jelölte meg az áldozatot.
A hazai baloldal szereplői is így dolgoznak: mosolyognak a kamerába, hazafias hangvételű beszédet tartanak, kezet ráznak a honfitársaikkal a szavazatokért cserébe, aztán leadják a koordinátákat a megfelelő helyekre: Brüsszelbe és Kijevbe. A cél pedig szentesíti az eszközeiket.
Elnézve, hogy mivé züllött, hova süllyedt a magyar közélet egy része, nem tudok nem arra gondolni, amit Worcester grófja mondott William Shakespeare IV. Henrikének első részében: „A hazaárulás olyan, mint a róka, akit bármilyen szelídnek nevelnek, bármennyire dédelgetnek és zárnak ketrecbe, mindig előjön vad őseinek trükkje.” És milyen igaz, a baloldal valahogy mindig csak ugyanazt a kártyát tudja kijátszani: miután nem képesek elegendő támogatót szerezni itthon az ügyükhöz, külső keblekre hajtják a fejüket. Érthetetlen, hogyan jut egyáltalán eszükbe az, hogy emberek milliói lesznek majd hajlandók a saját vesztükbe rohanni és idegen karmok közé vetni magukat, de ezt biztosan nem én fogom megfejteni.
Négy éve még az amerikai demokraták gurították a dollárokat a jól megrakott hordóikban, csak azóta Donald Trump levágta a globalista kígyó egyik fejét, így most Brüsszelből kénytelenek zsákszámra hordani a magyar és ukrán ügynököknek az eurót, hátha sikerül egy olyan kormányt kierőszakolni itthon, aminek majdnem leesik a feje az állandó bólogatástól. Hiába, akit lehet, azt meg is veszik, méghozzá dekagrammra pontosan. Mindegy, hogy minek mutatja magát éveken keresztül, az áruló mindig áruló lesz.
Amikor valaki a saját hazáját árulja, az a legsötétebb dolog, amit tehet: nemcsak egy embert vagy egy csoportot adott el, hanem azt a közösséget, amelyben felnevelkedett, amely nyelve, kultúrája és biztonsága védelmét adta évtizedeken át. Ők még nem tudják, hogy a haza azokat az embereket, értékeket és közös történetet fejezi ki, amelyek nélkül az egyén is kevesebb. Így aki ezeket szándékosan áruba bocsátja – akár pénzért, hatalomért, akár ideológiáért –, az nemcsak a hazát, hanem a saját emberi méltóságát is elveszíti. Még szerencse, hogy néhány nap múlva mindenki megüzenheti az urnák előtt, hogy mit gondolnak ezekről az emberekről.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!