Súlyos kihívások elé állított bennünket az idei tavasz. Nem csak a végképp megbolondulni látszó időjárás okoz krónikus fejfájást a legtöbb embernek, de a híreket uraló két téma, a koronavírus és az újabb migránsinvázió terjedése is sokkolja a közvéleményt. De, ami a legtragikusabb, hogy mindhárom esetben kegyetlen próbatétel vár mindazokra, akik meg szeretnék őrizni a józan eszüket ezen körülmények között is.
Mert igaz, hogy a mérések kezdete óta a harmadik legmelegebb télen vagyunk túl. Igaz az is, hogy amióta hazánkban is kimutatták a koronavírus jelenlétét, egyre ijedtebben rezzenünk össze minden tüsszentésre. És igaz az is, hogy túlságosan ismerősek nekünk, magyaroknak a 2015 óta a török–görög határon zajló, könnygázfelhőbe borult csatajelenetek. De még e három esemény sem tud annyi pusztítást végezni lelkünkben, mint az emberi ostobaság.
Európa például úgy viselkedett idáig az illegális bevándorlással kapcsolatban, mint egy túlméretezett dinoszaurusz, amelyik csak most, öt év elteltével vette észre, hogy fürgébb társai rég lerágták a hátsó részét. Szerencsére ma már az írja ki magát a komolyan vehető társaságokból, aki szerint nem kell megvédeni az unió külső határait. A Die Presse szerint Orbán Viktortól bocsánatot kellene kérnie mindazoknak, akik támadták amiatt, mert elsőként ki merte mondani a mára általánosan elfogadott igazságot. Ennek ellenére idehaza a balliberális ellenzék még mindig a határsértőket mentegeti, még mindig van olyan elvakult, aki kétségbe vonja a kerítés létjogosultságát, sokan hiszik azt, hogy ezek a tömegek integrálhatók, és muszlimfóbiát kiáltanak az Orbán-fóbiások.
Hasonló a helyzet a járvánnyal is. A kormány álláspontja világos: sem a pánik, sem a felelőtlenség nem segít a vírus terjedésének megállításában.
Egyénileg is meg kell tennie mindenkinek mindent saját egészsége védelmében, de a hatóságok, az operatív törzs, a felkészült szakemberek tudják és teszik a dolgukat. Pénzben, szükséges eszközökben nem lehet hiány, és a tájékoztatás is egyre gyakoribb és egyre részletesebb. Erre valami DK-s szélsőséges le akarja váltani a szakminisztert, de a moslékkoalíció többi tagszervezete is azt lesi egyfolytában, hogyan kovácsolhatna magának valami politikai tőkét a járványveszélyből. Csoda-e, hogy néhány gyengébb ellenálló képességgel bíró honfitársunk benyalja a legostobább rémhíreket is ebben a hangzavarban?
Mindeközben az Európai Parlamentben azt kell látnunk, hogy önmagukat komolynak tekintő politikusok egy kislánnyal vitatkoznak azon, hogy az ember a fontosabb vagy a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése. Az együgyűség üli torát a rendszerszintű gondolkodás felett. A sarkvidéken piros hó esik, a Balaton kibillen, erre a kommunisták zöldre festik magukat, de kétségbe vonják, hogy rajtuk kívül bárki zöld lehet. Az egészet pénzelő multik és spekulánsok pedig alig várják, hogy átvehessék a hatalmat az elmérgesedő vircsaftot kihasználva.
Ebben a helyzetben kell nekünk mégis normálisnak maradnunk. Sokakban fölmerül mostanában a kérdés, mit kezdenénk magunkkal karanténba zárva. Van néhány ötletem erre az első tavaszi hétvégére, bár szerencsére a részvétel most önkéntes. Elsőként ajánlom mindenkinek a Szerelem a kolera idején című Márquez-regényt. Hagyjuk a csudába a világhálót, különösen a közösségi médiát. Maradjunk családi körben, hallgassuk meg a rádióban a misét, beszéljük meg a régen magunk előtt tologatott problémákat. Köszöntsük családunk hölgytagjait mondjuk azzal, hogy főzünk nekik valami finomat.
Végül fogadjuk meg, hogy hétfőtől csak a józan eszünkre hallgatunk. Üdítő változás lesz, ígérem!
