Abban már igazán semmi meglepő nincs, hogy a szocialisták megint lebuktak. Azt régóta tudjuk, hogy a hazudozás a lételemük, a szavak náluk már legalább hét-nyolc évtizede elveszítették eredeti jelentésüket.
Amikor demokráciáról meg szabadságról harsogtak, akkor mindenki nyugtalanabbul kezdett el aludni, mert senki sem tudta, mikor jön érte a fekete autó. Amikor szocialista tulajdonról fecsegtek, félve néztek körbe az emberek: mit rabolhat még el tőlük a párt… Az MSZP, bár nevet váltott, valójában hordozza magában az MSZMP, az MDP örökségét.
Az is igaz, hogy a korai MSZP-ben még voltak néhányan, akik legalább hihetően tudtak lódítani, vagy legalábbis ügyesebbek voltak a lebukás elkerülésében. De hát nekünk, maiaknak csak ez a megfáradt, öregecskedő baloldali párt maradt, amelyikben már a hazudozáshoz sincs elég tehetség. A hazugsághoz ugyanis nem csak becstelenség szükséges, hanem például jó emlékezet is.
Tóth Bertalan MSZP-elnök, aki egyébként arról híres, hogy… Hát, hirtelen nem is tudom, miről, még az arcát is nehéz felidézni, szóval a magyar történelem egyik legszürkébb pártelnöke részt vett Pekingben az Egy övezet, egy út nemzetközi konferencián, de nem ám a nyilvános rendezvényeken, hanem a kommunista testvér- és utódpártoknak fenntartott szekcióban. Mi ebben a hír? – kérdezheti bárki.
Hiszen Orbán Viktor és a kormány több tagja is ott volt Pekingben. Nos, a hír az, hogy pártelnök úr ezt a kis kínai kalandját igyekezett titokban tartani, de, mint említettem, már kevés tálentumuk van a lebukás elkerülésére.
A hírnek az ad különös fénytörést, hogy Tóth úr néhány éve még hevesen ellenezte a magyar kormány Kína felé nyitását, szemfényvesztésnek tartva azt, ami semmi másra nem jó, csak hogy a kormánypárti politikusok kiutazgassák magukat. Azóta persze kezd beérni a kormány politikája, de nem hallottunk róla, hogy pártelnök úr véleménye megváltozott volna.
A magyar kormány egyébként, ahogyan sok más ország is, pusztán pragmatikus politikát folytat Kínával. Kölcsönös előnyökön alapuló üzleteket köt, beruházásokat hoz az országba, piaci lehetőségeket, amelyek jók Kínának és jók Magyarországnak is.
A kínaiak pedig, több másik nagyhatalommal ellentétben, nem kötik ideológiai exporthoz a befektetéseiket. A Belgrád–Budapest vasútvonal nem kommunista vasút lesz, hanem egy eszköz, amelyen a lehető legtöbb árut szeretnének Európa belsejébe szállítani, rajtunk keresztül. A többi között erről is szó esett az említett pekingi konferencián. Legalábbis a nyilvános részén.
Hogy a kommunista utódpártoknak fenntartott zárt részlegen miről tanácskoztak, azt értelemszerűen nem tudjuk. De a mi szürke pártelnökünk itt mégiscsak kaphatott egy kis vörös árnyalatot, mert azóta sem hajlandó ez ügyben nyilatkozni. Pedig már majd szétfeszít bennünket a tudásvágy, milyen titkos ideológiai és/vagy piaci üzleteket köthetett Tóth Bertalan.
Eladta volna a kínai kommunista pártnak az MSZ(M)P pártvagyonát? Hát hiszen abból már csak az internacionálé maradt egy kopott lemezen. Vagy kampánykiképzést tartott arról szegény kínaiaknak (és a volt kommunista utódpártoknak), hogyan veszítsük el a hatalmat úgy, hogy soha többé a közelébe se kerüljünk? Hogyan merjenek kicsik, aztán még kisebbek, majd semmik lenni? Nem és nem tudjuk.
Ezek a kínzó kérdések itt élnek bennünk napok óta, s csak remélni merjük, hogy szocialista (kommunista?) pártelnök urunk hamarosan megnyugtat mindenkit, hogy nem egy képletes selyemzsinórt kapott ajándékba elvtársaitól. Mert azt hamarosan, május 26-án a magyar választópolgárok adják neki(k) dicső múltjuk és jelenük megérdemelt jutalmaként.
