Trump intelmei

Trump hosszú idők óta az első elnök, aki az amerikai cégek érdekeiért felvette a harcot mindenkivel.

Washington, 2020. április 15. Donald Trump amerikai elnök a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos intézkedéseket irányító munkacsoport napi sajtóértekezletén a washingtoni Fehér Ház rózsakertjében 2020. április 14-én. MTI/EPA/CNP pool/Stefani Reynolds Fotó: Stefani Reynolds

Egyre több jelét láthatjuk annak, hogy az egypólusú világ legalább ­két-, de inkább többpólusúvá vált. A hidegháborút követő átmeneti időszak, amelyben az Egyesült Államok volt a világ politikai, gazdasági és katonai egyeduralkodója, már egy ideje véget ért. Nehéz megmondani, hogy ez az új korszak pontosan mikor vette kezdetét, de az biztos, hogy Donald Trump elnöksége alatt vált világossá: már abban élünk.

Minden diplomáciai ügyetlenkedése és szokatlan udvariatlansága ellenére Trump hosszú idők óta az Egyesült Államok első elnöke, aki az amerikai kis- és középvállalatok érdekeit szem előtt tartva felvette a harcot mindenkivel, aki az amerikai középosztály gyarapodásának az útjában áll. A kritikusok persze a szemére vetik, hogy önös érdektől vezérelve cselekszik, adóreformjaival a gazdagokat hozza kedvező helyzetbe, de senki nem vádolhatja meg azzal, hogy az évtizedek alatt külföldre kihelyezett gyártósorokat ne próbálná hazahozni. Felülvizsgáltatott minden olyan nemzetközi kereskedelmi egyezményt, s kiléptette az Egyesült Államokat minden olyan ENSZ-szervből és megállapodásból, amelyet Amerika szempontjából károsnak ítélt.

Ami azonban ennél is fontosabb: a Kínával szembeni, igazságtalannak vélt amerikai külkereskedelmi deficit miatt Trump hajlandó volt meghúzni a sárkány bajszát. Az elnök rávilágított arra a kétségtelen tényre, ami már elődje, Barack Obama biztonságpolitikai stratégiájában is visszaköszönt: Kína gazdasági monstrummá vált, katonailag jelentősen megerősödött. Az Egyesült Államok ezért a távol-keleti térségre összpontosítja erőforrásainak jelentős részét ottani érdekeltségei megvédéséért.

Mindazokat a napi diplomáciai ütésváltásokat, amelyekről naponta olvasunk, s amelyek a katonai konfliktus rémképével keltenek mindnyájunkban feszültséget, ennek az új időszaknak, a kiújult nagyhatalmi játszmáknak a tükrében érdemes figyelni. Természetesen Európát sem kíméli az amerikai–kínai rivalizálás – lásd a nyomásgyakorlást az 5G-mobilhálózatok kiépítésében –, de a befolyás megszerzéséért zajló amerikai–orosz verseny sem csillapodott Trump megjelenésével. Az elnök a gazdasági, piaci szereplők elleni büntetőintézkedésektől sem riad vissza – lásd az Oroszországot Németországgal összekötő Északi Áramlat 2 gázvezetékkel kapcsolatos szankciókat –, ha az amerikai érdekérvényesítésről van szó.

Németország kedden ellenszankciókat helyezett kilátásba – talán ez is annak lehet a jele, hogy a nagyhatalmi játszmák közepette Európa a sarkára áll, s rájön arra: önellátóvá kell válnia, nem függhet mindig a külső szereplők jó- vagy rosszakaratától. Nem hagyatkozhatunk pél­dául teljes mértékben az Egyesült Államok katonai védelmére. Érdemes fontolóra vennünk Trump néhány évvel ezelőtt tett kijelentését, miszerint elavult a NATO. Az amerikai elnök ezekkel a szavakkal ugyanis azt üzente Európának: szervezze meg a saját védelmét, vagy fizessen az amerikai katonák szolgálatáért. Trump felvetése jogos, s láthatólag ösztönzőleg hatott kontinensünkre, amely igyekszik megerősíteni az amerikaiakat nélkülöző, európai szintű védelmi együttműködést.

Kína felemelkedésével, Oroszország öntudatra ébredésével és egyes regionális hatalmak – mint például Törökország – megerősödésével elkerülhetetlenné vált a gazdasági-kereskedelmi konfrontáció és a fegyverkezési verseny felgyorsulása. Ennek az új korszaknak, a többpólusú világrendnek a hajnalán Európának érdemes lenne önvizsgálatot tartania: képes-e tartani a lépést a gyorsan fejlődő világgal, vagy a hatáskörén kívül eső szankciók és ellenszankciók örökös csapdájában vergődve elavulttá válik?