Csúsztatások, tévedések alapfokon

A New York Times magyar millenniummal foglalkozó írásának teljes és hiteles fordítására pillantva a felületes szemlélő is megállapíthatja, hogy a cikk hemzseg a tényeket elferdítő csúsztatásoktól, durva tárgyi tévedésektől. Az alábbiakban ezeket a tévedéseket próbáljuk számba venni, bár nem kizárt, hogy néhány pontatlanság a szöveg alapos áttanulmányozása után is elkerülte a figyelmünket.Az írást ismertetve a Magyar Hírlap csipkelődő cikknek nevezi Donald G. McNeil Jr. opuszát, ám ez a jelző a teljes szöveg ismeretében meglehetősen jóindulatúnak, elnézőnek tűnik. A cikkíró – vagy elfogultság, vagy az informátorok torz tájékoztatása okán – kifejezetten rosszindulatú módon helyezi egymás mellé a tényeket, s gyakorta használja – kizárólag a magyar történelmi múlt és a jobboldali pártok kárára – az irónia fegyverét. Ugyanakkor számtalan esetben pontatlan, téves információkat közöl: az írás elolvasása után legfeljebb az a kérdés marad megválaszolatlanul, hogy a tudatlanság vagy épp a dezinformáció szándéka vezette-e a szerzőt.Már az első bekezdés végén találkozhatunk egy durva tárgyi tévedéssel. Bár a mondanivaló lényegét ez nem érinti, nincs összhangban a tényekkel az az állítás, miszerint egyetlen nyelvrokonunk élne a világban, a finnek. Néhány sorral lejjebb azonban már a jelent érintő, durva csúsztatással operál a szerző, amikor kijelenti: a korona elmozdítása két részre szakította a nemzetet. A Szent Korona Országházba történő áthelyezése valóban vitákat gerjesztett a parlamentben, de annak semmi nyoma, hogy a téma felvetése szélsőséges módon polarizálta volna a társadalmat. Ráadásul a törvény elfogadása után csak az egyik kisebb ellenzéki párt, az SZDSZ fejezte ki ellenérzéseit – érzékelhető társadalmi támogatottság nélkül.Az a megjegyzés megfelel ugyan a valóságnak, hogy a kormány az alkotmányba is bele akart foglalni egy utalást a Szent Koronának a magyar államiságra gyakorolt hatásáról, ám a koalíció nemcsak ettől visszakozott, hanem a parlamentben egyszerű többséggel is elfogadható koronatörvény preambulumát is megváltoztatta az ellenzéki bírálatok hatására.A New York Times írása logikai ellentmondásoktól is hemzseg. Erre jó példa az a rész, amelyben a szerző is kénytelen elismerni, hogy az EU-csatlakozásra váró országok közül Magyarország gazdasága növekedik a leggyorsabban, s „1989 óta minden probléma nélkül tartanak választásokat.” Ezek után teljes mértékben érthetetlen az antidemokratikus irányzatokra történő utalás, ráadásul a cikk meg nem nevezett megfigyelőkre hivatkozik.Az egyetlen konkrét példa a tavaly februárban a budai Várban tartott bőrfejű-találkozó. Ám arról már nem esik szó, hogy a magyar rendőrség keményen fellépett a később egy mulatóban randalírozó – jórészt külföldi – neonácik ellen, s hasonló „talál-kozókra” az előző, baloldali kormány idején is volt példa. A Szent Korona áthelyezésekor tartott ünnepségen megjelent zászlókról a szerző szerint egyeseknek a náci Németország és Nagy-Szerbia jut eszükbe, de hogy miért, az az olvasó számára titok marad. S itt következik az írás egyik legkínosabb tévedése: Donald G. McNeil kormánypártnak nevezi a magyar parlament ellenzéki padsoraiban helyet foglaló MIÉP-et.Ha átrágjuk magunkat a magyar nemességről és a Szent Korona történetéről szóló zavaros, maró gúnnyal és további vaskos tévedésekkel – elírt helységnév – átszőtt bekezdéseken, újabb hasonló tévedéssel találkozhatunk: Pokol Béla nemhogy nem vezetője, de nem is tagja az FKGP-nek. A politikust a szerző ezt követően minden indoklás nélkül hozta összefüggésbe az értelmiségellenességgel, mi több, az antiszemitizmussal.„A kormány bezárta az ország második legnagyobb példányszámú lapja, a liberális Kurír kapuit” – állítja a New York Times. Ezzel szemben az az igazság, hogy a veszteséges bulvárlaptól a Postabank vonta meg a támogatást, az újság megszűnése pillanatában fényévekre volt attól, hogy az ország második legnagyobb példányszámú lapja legyen. Majd egy tipikus csúsztatás következik: mindenfajta bizonyíték nélkül mossa össze az írás az Élet és Irodalomnak is helyet adó épületnél történt robbantást azzal, hogy a hetilap az úgynevezett bányaügyről cikkezett az utóbbi hónapokban.Bár ez aligha szerepelt Donald G. McNeil céljai között, írása elején, szinte észrevétlenül, ironikus szövegkörnyezetben mégis kimondja – és nem cáfolja meg – a Szent Korona átszállítása melletti legfontosabb és megkérdőjelezhetetlen érvet: „(a magyar) az egyetlen nemzet e földön, amelynek nemzeti léte történelmileg egy koronában lelt otthonra.” Erre a mondatra még egy „jobboldali” magyar is büszke lenne.