Egy magángyűjtemény képei

Nemcsak az eseményről szóló (jelen) újságcikk, de a Szépművészeti Múzeumban rendezett kiállítás is a fenti címet kapta. A rendezők szerint ugyanis ahogyan Muszorgszkij 1874-es zongoradarabjának – Egy kiállítás képei – a tételei, úgy sorakoznak a XX. század nagy mestereinek művei az egykori kitűnő hannoveri galéria tulajdonosának, a ma már Budapesten élő Marghescuné Hunyor Máriának a gyűjteményében. A kiállítást – a párhuzamot folytatva – ahhoz a zenekari változathoz hasonlíthatjuk, amelyet Ravel készített a Muszorgszkij-műből, hiszen miközben a múzeumi szakemberek tiszteletben tartották a gyűjtő alapkoncepcióját, a maguk értékítélete szerint emelték ki a gyűjtemény értékeit.Természetesen nem a hatásos zenei párhuzam miatt érdemel figyelmet a január végéig megtekinthető kiállítás, hanem egyrészt a bemutatott művek kvalitása, a neves alkotók miatt, másrészt mert jól érzékelteti azt a szerepet, amelyet a kortárs művekkel foglalkozó galéria játszhat a közönség érdeklődésének felkeltésében addig szokatlannak tartott értékek iránt. Megfordítva a képletet: figyelmeztet arra is, mekkora lehet az űr ott, ahol – mint az előző fél évszázad Magyarországán – hiányoztak az effajta intézmények, s ahol ennek megfelelően a vizuális kultúra legalábbis több évtizedddel elmaradt a világtól – önmaga lehetőségeihez képest is.Bármilyen hihetetlennek látszik, nem volt más a helyzet a második világháború utáni évtizedekben a gazdag északnémet iparvárosban, Hannoverben sem. Azok, akik a hatvanas-hetvenes években megengedhették maguknak, hogy jelentős értékű műalkotásokat vásároljanak, éppen abban az időben voltak fiatalok, „fiatal felnőttek”, amikor a modern művészet értékei „entartete kunstnak” (elfajzott művészetnek) számítottak, a diktatúra művészete által formált ízlés pedig évtizedekkel később is nehezen változott.Ilyen helyzetben nyitotta meg Hannoverben galériáját – a férje családi neve után elnevezett Marghescu Galériát – 1977-ben a Magyarországot 1956-ban elhagyó Hunyor Mária. Mivel 1970-ig Párizsban élt, első tárlatait ottani kapcsolataira, az egykori Galérie Maeght (ma Galérie Lelong) támogatására alapozta. A galéria művészei, Miró, Tapies, Chillida, Alechinsky, Nicola da Maria, Jan Voss műveit mutatta be Hannoverben is. Kiállította szintén Párizsban megismert magyar művészek, Etienne Hajdu, Bér János, Hollán Sándor alkotásait, kapcsolatba került a Hannoverben megismert jeles német művészekkel, például Emil Schumacherrel, Timm Ulrichhal, Günther Ueckerrel is. Új hangot, nehezen megközelíthető világot képviseltek műveik, a galéria tevékenysége tehát úttörő jelentőségűnek számított. A tulajdonos – érezve a feladat összetettségét – nemcsak megnyitókat rendezett, de szakmai bevezetőt is tartott a meghívottaknak, ismertetőkkel, a kiállításokkal összefüggő könyvek-katalógusok összegyűjtésével segítette a művek megértését. Miközben természetesen maga is egyre közelebb jutott azok világához, s egyre tudatosabban formálta saját, kiállításról kiállításra gyarapodó, sokféle stílust, szemléletmódot – és egyenletesen magas színvonalat – képviselő magángyűjteményét is.