A líbiai Sirtében kerül sor mától négy napon keresztül az Afrikai Egységszervezet rendkívüli csúcstalálkozójára. Moamer el-Kadhafi elnök hatalomra jutásának harmincadik évfordulóján Tripoli ismét visszatérhet a nemzetközi diplomáciába.Három évtizeddel ezelőtt egy fiatal katonatisztekből álló csoport – Kadhafi vezetésével – eltávolította a hatalomból az akkor éppen Törökországban tartózkodó Idiss al-Senoussi királyt. Az új vezér bejelentette a szabadság, a szocializmus és az egység jegyében született forradalom győzelmét. A jelenleg ötvenhét éves Kadhafi a jordán és a marokkói uralkodó halála után az arab világ legidősebb állami vezetőjévé vált.A skóciai Lockerbie fölött történt, amerikai repülőgép elleni támadást követően a nemzetközi közösség számos szankcióval sújtotta Tripolit, mivel a merénylet líbiai gyanúsítottjait Kadhafi nem volt hajlandó átadni a brit igazságszolgáltatásnak. Idén áprilisban a politikailag és gazdaságilag egyaránt elszigetelt afrikai ország diktátora úgy döntött: mégis kiadja a lezuhant PanAm-repülőgép ügyében gyanúsítottakat. A döntést követően az Egyesült Nemzetek Szervezete feloldotta a Líbia elleni embargót.A többéves szankciók a vártnál jóval kisebb mértékben érintették a líbiaiak életszínvonalát, illetve az ország kereskedelmét. A hat és fél milliós lakosságú állam harminckétmilliárd dolláros bruttó hazai terméket állít elő, a pénzösszeg fele az olajból származik. Elemzők szerint az embargó nem okozott súlyos veszteségeket a líbiai olajiparnak. Tripolinak – tíz százalékkal magasabb áron – mindvégig sikerült beszereznie a kitermeléshez szükséges külföldi eszközöket. Líbiában meglehetősen szigorúan ellenőrizték ugyanakkor a pénzalapokat, távolról sem volt olyan mértékű korrupció, mint a többi olajból élő arab országban – vélekednek egyes nyugati diplomaták. Nem szabad elfelejteni azt sem, hogy a London és Washington által folytatott erőteljes elszigetelési hadjárat ellenére számos multinacionális cég képviseltette magát Líbiában az embargós esztendők alatt. A szankciók így is több milliárd dolláros veszteséget okoztak az arab államnak, elsősorban a mezőgazdasági és az ipari szektorban.Líbiában az építkezések és a könnyűipar teljes egészében állami támogatást élvez. Külföldi lapvélemények szerint a líbiai gazdaságra jelenleg az állam rendkívül erős szerepvállalása van befolyással, éppen ezért Tripoli számára vélhetően nem lesz zökkenőmentes az elszigetelést követő visszatérés a szabad nemzetközi gazdaság vérkeringésébe.
![](https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17440851_auto_resized.jpg)
Magyar Péter kétszer megütötte, alelnöke verőemberekkel fenyegette a diszkóbotrányt videózó férfit - videó