Csanálos közelsége

A középkori erdélyi sóút tiszántúli szakaszán kelet felé haladva Mátészalka után Vállaj, majd Csanálos következik, s ha tovább megyünk, Nagykárolyba érünk. A második világháború vége óta ez az út ilyen egyenes vonalban kizárólag képzeletben tehető meg. Ugyanis Vállajt és Csanálost elválasztja egymástól az államhatár.Aki az amúgy testvértelepülések egyikéből át akar ruccanni a másikba, jól tankoljon föl, mert a legrövidebb út százöt kilométer. Időben sem számítható ki a megérkezés, mert jó néhány órát igénybe vesz a határátlépés „apró öröme”. A két falu közötti poros műút jól bírja az eseménytelenséget: télen nem fagy szét, mert annak idején hadfelvonulási útnak tervezték, ami annyit tesz, hogy hetven centi mély az alapozása, tehát mindent kibír. Vállajtól néhány száz méterre sorompó zárja el az utat. Államhatár, továbbmenni tilos! – hirdeti a rozsdásodó tábla. Odébb, az úton keresztbeöntve és elgereblyézve egy kocsideréknyi sárgahomok nyomsávként „őrködik” a román oldal biztonsága felett. Csanálosra átmenni nem, de átfütyülni lehet. A magyar szót is értik, sőt, amint Lapka Tibortól, a Román–Magyar Baráti Társaság szatmárnémeti társelnökétől megtudtuk, olyannyira értik a magyarokat, hogy a térség svábok lakta települései az RMDSZ jelöltjeire szavaztak. Így történt, hogy a környék huszonkét településéből tizenkettőben magyar a polgármester. Mátészalka és Nagykároly ugyanabba a gazdasági régióba tartozott, ez utóbbi szakosodott a térség mezőgazdasági termékeinek földolgozására. A trianoni határ ellenére a két világháború között többé-kevésbé zavartalan maradt az átkelés ezen a határszakaszon, azóta viszont csak a Mátészalka és Nagykároly között naponta háromszor közlekedő vonattal lehet átjutni. Igen ám – mondja dr. Szilágyi Dénes, Mátészalka polgármestere –, de csak kishatárforgalmi útlevéllel lehet fölszállni a vonatra, aminek eredményeként átlagban napi öt és fél ember kel át a határon. A keresztbe fektetett sorompó megakadályozza a lakosságot abban, hogy kivehesse részét a turizmusból, vendéglátásból, ami az emberek közötti személyes kapcsolatok kialakulásán túl a befektetőket is idecsalogatná. Jelesebb ünnepek alkalmából már sikerült néhány napra szabaddá tenni az átkelést, de az idén erre anyagi okokból nem kerülhetett sor. Amint a mátészalkai polgármestertől megtudtuk, nekik kellett volna fizetniük a vám- és határrendészeti szervek kitelepülését, ami három napra négymillió forintjukba került volna. A határ kijelölésekor valaki rákönyökölhetett a térképész asztalára, mivel ez a szakasz olyan, mint egy zsák, amelybe csak fölülről lehet be- és kijutni. A romániai Szatmár megye több százezer magyarja és a hármas határ közelében élő magyarországi emberek egyaránt szenvednek az áldatlan állapotok miatt. A szatmári béke megkötése (1711) után betelepített svábok jól illeszkedtek az itt élő magyarsághoz, egyformán dolgos, melegszívű emberek lakják a vidéket. A térség vérkeringése még csak a hajszálerek lüktetésén érzékelhető, mondta Stumpf István kancelláriaminiszter a közelmúltban Mátészalkán tartott sajtóbeszélgetésen. Az intézmények és az emberek várják, hogy ez az elszegényedett terület is elindulhasson az európai fejlődés útján. A sajtóbeszélgetésen az RMDSZ egyik képviselője felhívta a figyelmet, hogy a sajtó ne csak erdélyi, hanem romániai magyarokat emlegessen, mert a tömbmagyarság szétszórását célzó évtizedes román munkaerő-politika eredményeképpen a Kárpátokon kívül is szép számban élnek magyarok.