A hírek szerint 1961-ben 944 forintot ért a BÁV-nál Giorgio Vasari akkor négyszáz éve megfestett „A kánai menyegző”-je. A műítészek ma 170 millióra taksálják az alkotást, hozzátéve, hogy egyébként felbecsülhetetlen értékről van szó. A történelemben nem most fordult elő először, hogy értéktelennek hitt dolgok néhány év leforgása alatt felbecsülhetetlen értékűvé váltak, vagy éppen addig létfontosságúnak vélt alkotások a szemétdombra kerültek. Az utóbbi fél évszázad – nyugodtan állíthatjuk – az átértékelések kora volt. Nemcsak a művészetek terén, hanem mindenki számára érezhetően: soha ennyi megrázó metamorfózis nem játszódott le egy emberöltő alatt, soha ennyi pusztulás, soha ennyi újjászületés. Soha ennyi tor és soha ennyi nász. Minden valamire való átértékelést az ember ünneppel szentel fel. Az ember véges lény, véges időben és térben: végessége alapvetően meghatározza alapvető átértékeléseinek, átértékelődéseinek mibenlétét. Születése és halála, a nász és a tor jelöli ki számára azt a mezsgyét, amelyben ötmilliárd éves nemlétét létezéssé kell formálnia. Vannak korok, amelyeket kollektív nemlétezés jellemez. E korok szülötteitől igyekeznek elzárni a nemlétezést létezéssé alakító tudást. E korok gyermekei nem tanulnak meg ünnepelni, nem tanulják meg elválasztani a létezést a nemlétezéstől. Egy nemzet is alámerülhet a nemlétezés köreibe. Poklokat járhat a feledés bugyraiban. Egyelőre még semmi sem kapta vissza elfeledett nevét. Egyelőre csak annyi bizonyos, hogy négy évtized után hazatért egy kép.
origo.hu
Visszatér a kánikula, mutatjuk, melyik lesz a legforróbb nap
