Csak fél térden, de nem megroggyanva

Nagy Imre
1999. 11. 19. 23:00
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Közhely közeli megállapítás: a magyar kenust jófajta, kemény fából faragták. De mi a válasz arra a kérdésre: mi fán terem a magyar kenus? A nagy igazság az, hogy nem létezik semmiféle adaptált Micsurin-recept. A legtöbb kenus ugyanis kajakos akar lenni. Legalábbis abban a pillanatban, amikor először teszi be a lábát a vízitelepre, és megkérdezi: bácsi kérem, hol lehet itt kajakozni? És ha a bácsi éppen egy kenus edző, akkor a válasz valami olyasmi, hogy öcsi, itt most inkább kenuzni lehet, ha rám hallgatsz, na gyere, próbáld ki. Aztán az öcsik közül egyik-másik egyszer csak világ- meg olimpiai bajnok lesz.Olyan világverő, mint Vaskuti István, a szövetség jelenlegi szakmai alelnöke. Aki hiába rohan elnökségi értekezletről vízitelepre, vízitelepről vidéki konferenciára, konferenciáról szponzorszerző csevegésre, arra mindig van ideje, hogy a kenuzásról beszélgessen. – Ha pillanatnyilag van magyar sikersportág, akkor az a kajak-kenu, a kívülálló is örömmel döngeti a mellét, hogy ezek a mi vizes lányaink meg fiaink. A fiúk közül azonban – főleg az olimpiai távokon – a kenusok mostanság lényegesen halványabbak. – A tények makacs dolgok, és valóban: aranyakban mérve az elmúlt esztendők a kajakosok sikereit hozták inkább. De egyrészt ez egy ilyen sportág, hol ez, hol az a szakág az eredményesebb, másrészt ennek a mostani helyzetnek is konkrét okai vannak. – Nevezetesen? – Kajakban Gyulayék, Csi-pesék óta már lezajlott egy komoly őrségváltás. Sztárok viszszavonultak, sztárok születtek. Ebből a szempontból a kenusok lépéshátrányban vannak. Ez a mostani állapot hihetetlenül izgalmas. Meggyőződésem ugyanis, hogy ez a bizonyos őrségváltás e napokban is zajlik. Kolonicsék, Pulaiék mögött ott furakszanak a fiatalok, akik képesek tovább vinni az évtizedes hagyományokat. Nem kívánok semmiféle váteszi szerepben tetszelegni, de már most jelezném, ha netán tavasszal, nyáron hirtelen váltás következne be, azon senki ne csodálkozzon. Én biztos nem fogok. – Le kellene írni Kolo-nicsot vagy Horváthot? – Nem, erről szó nincs. Ők nemcsak elnyűhetetlenek, de a szövetség maximális bizalmát is élvezik. Éppen ezért érdekes ez a dolog. Az öregek – már amennyire huszonéves emberekre ezt lehet mondani – most is harapnak, a fiatalok meg mindent elkövetnek, hogy még nagyobbat haraphassanak. Megy a jó értelemben vett bruszt, és ez csak használ a sportágnak. – Az már kevésbé, hogy a napokban egy fura nemzetközi döntés született az olimpiai részvételről. – Hogy őszinte legyek, egyelőre nem is tudtunk mit kezdeni vele. Arról van ugyanis szó, hogy csak a valóban rajthoz álló versenyzők utazhatnak Sydneybe, cseresor nincs. A versenyek előtt egy hónappal a helyszínen lesz a csapat, ennyi idő alatt bármi történhet. Elég például, ha egy párosból az egyik szerez egy makacs húzódást, a helyére nem térdelhet be senki. Na, ettől aztán beindult a vita itthon az amúgy is mindig sok vihart kavaró válogatási elvekről... Sajnos az már most biztos, hogy tökéletes megoldást nem találunk, nem találhatunk. – Amíg a szövetségben az érintettek a fejüket törik, az edzőtermekben a versenyzők meg önmagukat. Egy alelnök mennyire lehet jelen ott, ahol a dolgok valóban eldőlnek, azaz az edzések helyszínein? – Hát igyekszik... Heti négy alkalommal biztos ott vagyok a Honvéd vízitelepén. Onnan csak egy ugrás az Újpesté, aztán, kicsit följebb, a Duna túloldalán az MTK-é. A mai menők közül Pulai, Novák, Hoffmann a tanítványom is volt... Szóval, ha tehetem, fölállok az íróasztal mögül. – A szakmai döntések azonban e mögött a bizonyos íróasztal mögött születnek. Nem tudathasadásos állapot néha esetleg éppen a volt saját versenyzők érdekei ellen határozni? – Előfordul, hogy nem állok a népszerűségi lista élén. Ez egy ilyen munkakör. De a saját népszerűségemnél a sportágé sokkal fontosabb. Ehhez pedig eredmények kellenek. – Az eredményekhez meg feltételek. Nem múlik el szezon, hogy például a hajók körül ne legyenek kisebb-nagyobb botrányok. – Nos, ha valamiben van különbség a mai és a húsz évvel ezelőtti kenuzás között, az valóban a hajógyártás okozta fura, műanyag forradalom. Nagyjából tíz éve kezdődött és most csúcsosodik ki az, ami nem csúcsosodik ki. Nevezetesen az a korcs kis szárnyacska, ami a nemzetközi szövetség rábólintó nagyembereinek jóvoltából alaposan átalakította a technikát. Kolonicsék tavalyi gyenge szereplése például ebből is fakadt. Dúl a hajógyártási, beszerzési háború. Ehhez, akárcsak a valódihoz, pénz kell. Ugye nem szükséges folytatnom?... Ugyanakkor szakmailag egyszerűen marhaságnak tartom az egészet. Mi abban a pláne, hogy egy négyperces távon a maiak három másodperccel gyorsabbak, mint mi voltunk annak idején? Ráadásul az ehhez szükséges új technikától maguk, a még oly kemény fából faragott versenyzők is szenvednek. Ellentétben az első osztályú hotelszobákban húsz éve pezsgőzgető nemzetközi tisztségviselőkkel! Na itt is szükség lenne némi őrségváltásra. – Közel sem ilyen kellemes az edzők élete. Nem véletlen, hogy a világ tele van az elcsábított szakembereinkkel. Egy-egy világversenyen a parton gyakorlatilag a magyar a hivatalos nyelv. – No itt a legnagyobb a baj. A mi sportágunk nemcsak kiváló versenyzőket, de ugyanilyen kiváló edzőket is kitermelt nemzedékről nemzedékre. Sajnos tényleg csak múlt időben. Ki az, aki ép ésszel, fillérekért hajlandó ekkora gürizésre: a jövőt tekintve nálunk ez az egyetlen igazán nagy veszély. – A Vaskuti család viszont a maga módján igyekszik hozzájárulni a kellemesebb kenus jövőhöz. – Méghozzá törekedve a szakági egyensúlyra. A lányom kajakozik, a fiaim viszont kenuznak. Ráadásul szülői ráhatás nélkül. Lehet, hogy a népszerűbb ülve lapátolás mellett ebben a féltérdes dologban is van valami különös vonzerő?

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.