Fát ültetni Hamvasnak

Sava Babiæ irodalmunk nagy barátja, fordítója. Hatalmas hit és erő élteti, hogy amit csinál, az fontos és hasznos. Most épp Hamvas Béla összes művét ültette át anyanyelvére, szerbre. Feljegyzéseiből, melyek a magyar szellemtörténeti és tradicionalista iskola magyar vezéralakjának műveit járják körül, válogatás jelent meg. Erről kérdeztem a könyvbemutató után, a késő esti csöndben.– Ez a munka csak töredéke egy nagyobb kötetnek – kezdi a beszélgetést. – Az eleje már megjelent otthon, s olyan kérdésköröket jár körül: hogyan fogadja a szerb kultúra Hamvast? Mit mond nekünk, szerbeknek? – Hogyan született mostani kötete? – Mikor a bombázás volt nálunk, magyar barátaim elhívtak a balatonfüredi Fordítóházba, hogy ott dolgozzak. A régi jegyzeteket akartam írni tovább, de közbeszólt a háború... Beletemetkeztem a magyar irodalomba, hogy ne halljam a fegyverek ropogását. De hiába. Sikolyféle ez a könyvem, kiáltás az ártatlanul szenvedőkért! – Mit takar a Hamvas hárs cím? – A fák című írása volt az első, amit olvastam tőle. Azután jött a többi esszéje és regénye, a Karnevál. Megdöbbentem: milyen teljes világ ez. Mindig szerettem volna elmenni és megnézni: milyen is az a fa? Végül az ő kedves völgyében én is láttam ilyet. Ezért kell majd nekem is elzarándokolnom és ültetnem egy hársfát az emlékezetére! – Szavaiból úgy tűnik, önöknél ismerik Hamvas Bélát. – Lehetséges. A magyar kultúrában nehezebb ezt kimutatni. Nagyon fontos alkotóról van szó. De nem vesszük észre. Tíz-húsz év múlva érzékelni fogják: mennyire hatott a magyar kultúrára. Nálunk sokan sorskérdéseikre kaptak választ tőle. Mi, szerbek nagyon mélyre zuhantunk, s Hamvas lett a vigasz, a segítség, hogy másképpen kell élnünk és gondolkodnunk. – Mi a véleménye Hamvas Béla kereszténységről szóló írásairól? – Akármit látok, akármit csinálok, ő jut eszembe: mit mondott ő erről. Hamvas akármilyen kis dologról ír, apró tárgyakról, azok szentek. Felfénylik minden, amire ránéz és amit megszólaltat. Hamvas teljességgel meggyőződött arról, hogy a kereszténység maradéktalanul magába itta az összes korábbi szellemi megnyilatkozást és hagyományt. Csorbítatlan a „kozmikus vallásossága”. Voltaképpen minden egyes szöveg azzal ér véget, hogy felhív az ember és az emberiség megváltására – rámutat a szeretetre. – Nálunk a filozófia szakokon a nevét se említik. Ön, mint a belgrádi Bölcsészettudományi Egyetem magyar tanszékének vezetője, ajánlja-e nagy írónkat? – Már első éveseim találkoznak a nevével. Tananyag a nagy író életműve. Ajánlom, hogy olvassák el valamelyik könyvét, és erre rá is kérdezek, közösen megbeszéljük: tetszett-e, mit nem értettek. A végzősöknek megszervezzük a Hamvas-heteket, amit ki szoktam vinni a városba és másokat is bevonok a vitába. Sokan szeretik az írót, sokan egy kézlegyintéssel elintézik, hogy érthetetlen, misztikus. Pedig Hamvas nem az, neki nem voltak látomásai. Próféta volt, látnok, aki közülünk talán a legmesszebbre látott. – Meghatározná, ki volt ez az egyszerű, mégis különös ember? – Hamvas Béla azon ritka emberek közé tartozik, akik a szétdarabolt emberiséget a művükben eggyé forrasztották. Amikor az európai gondolkodás zsákutcába torkollott, jelentkezett egy magyar író, aki szépen, könnyedén összekapcsolja a nyugatot és keletet. Az egész világot egybeöleli. Előtte is próbálkoztak ezzel nagyszerű alkotók, de nem jártak sikerrel. Hamvas Béla olyan mélyen behatolt a szent tudásba, hogy abból kiindulva sikerült harmóniát teremtenie. Aki elolvassa könyveit, megnyugvást talál: az emberiség megint együtt van és egyféleképpen gondolkodik.