Lehetne jó a demokrácia

Õsz Edit
1999. 11. 12. 23:00
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ma két hete e hasábokon jelent meg Ungváry Zsolt Jó-e a demokrácia? című írása. A szerző érzelmei, fojtott indulatai teljességgel elfogadhatók, ha az évtized elejének lázas, lelkes, az értelmiséget egyfajta egységbe tömörítő időszakára gondolunk, amelyet kétségkívül csalódás és kiábrándulás követett. Legalábbis azok részéről, akik hittek, s talán még ma is reménykednek a rendszerváltozásban, a demokratikus átalakulásban, akik arról ábrándoznak, hogy a nemzet „megkezdi a Kánaán békés építgetését felelős vezetőivel”. Ungváry Zsolt szerint az 1994-es fordulat megmutatta, hogy „az általános, egyenlő választójog akár nemzeti öngyilkosságot is előidézhet”. Előfordult már ilyen a történelem során, hiszen a demokráciában az állampolgár szabadon dönt arról, elmegy-e választani, s ha igen, melyik pártra adja voksát négyévente. Az pedig hiába igaz, hogy „a választáshoz – ha az ember komolyan veszi, márpedig csak úgy van értelme – olyan fokú történelmi, jogi, közgazdasági ismeretekre van szükség, amiknek csak kevesen vannak birtokában”. Kétségtelen, ám ha elfogadjuk, hogy a demokrácia még mindig a legjobb az eddig kipróbált társadalmi rendszerek közül, akkor ezzel a ténnyel is meg kell békélnünk. A nép, vagyis a tömegek Nyugat-Európában és Amerikában is éppen olyan tájékozatlanok, mint nálunk. Kérdés persze, ki nevezhető tájékozottnak. Akik történelmi, jogi, közgazdasági ismeretek nélkül, de nap mint nap figyelemmel kísérik a híradásokat, elolvassák az újságot, azokra azt mondjuk, könnyen befolyásolhatók, a gazdasági és politikai érdekeket képviselő médiahatalom, a kampányfogások által manipuláltak, ily módon a véleményük sem helytálló, jóllehet van nekik. Sőt szavazni is elmennek. A politikához alig értő, a színfalak mögé nem látó, könnyen megtéveszthető többség pedig jobb híján az érzelmeire, benyomásaira, ösztöneire hallgat, ám ez sem jelent nagyobb elfogultságot, mint az értelmiség tudatos, hozzáértéssel meghozott, egyéni érdekekre és törekvésekre alapozott választása. Ungváry Zsolt szavaiból kitűnik, hogy tart a hatalomra olyan éhesen ácsingózó, most éppen Kovács László nevével fémjelzett és a média által jócskán támogatott csoportosulás szavazótáborától. R. Székely Julianna nem is állta meg szó és tenyérdörzsölés nélkül. A Magyar Hírlap múlt szerdai számában olvashattuk személyeskedő és fölényes, „az Ungváryknak” szóló írását, amelyből kitűnik, minő kárörvendő lelkesedést vált ki a másik táborban, ha egy értelmiségi elbúsong azon, ami minduntalan veszni látszik. A jelenlegi kormányzat megtapasztalhatja a régi nómenklatúra beágyazódásának következményeit, hiszen a szemléletváltást, az áhított polgárosodást még mindig a régi beidegződések fékezik. A kistelepülések sokaságában legkorábban a volt vb-titkárok, pártfunkcionáriusok, téeszvezetők és tanácselnökök ébredtek fel. Görcsösen a kezükben tartják talán kicsinek látszó hatalmukat, amellyel a régi módon visszaélve építgetik saját kis gazdaságukat, élvezik a kapitalizmus korlátlannak tűnő lehetőségeit.A hatalom itt is pénz, amely erdők, vagyonnal kecsegtető földterületek, malmok, krematóriumok, szállodák s mindenféle jól jövedelmező vállalkozások formájában testesül meg, s amelyekből az egyszerű ember ezúttal is kimarad. De mivel megszokta – így volt ez régen is! –, kevéssel is beéri. Sokszor jó szóval, egy kis segéllyel, ígérettel, morzsákkal, hálája jeléül pedig voksát adja. Javarészt falusi emberek ők, sokan vannak, és időbe telik, amíg ez a tömeg felébred, öntudatos polgárrá válik, s lerázza magáról a fél évszázada rajta élősködők hatalmát. R. Székely úgy tudja: „Az Úr is úgy verte ki Paradicsomából őrző-védő angyalai útján a Luciferrel paktálókat, hogy a lábuk se érte a földet.” Így is föl lehet fogni a dolgot, bár nem veszi ki jól magát, ha földi ember isteni igazságszolgáltatásra ragadtatja magát, s tudni véli, hogy aki nincs vele, az Luciferrel van. Bibliai elődeink, Ádám és Éva öntudatra ébredése után a kiűzetés nem büntetés volt, sokkal inkább az emberiség fejlődését, a megismerést, a tudást szolgálta. De értesülhettünk arról is: „Isten se trafált bele mindig a teremtésbe. Ami azt illeti, van némi hibaszázaléka: a demokrácia, mondhatni, kívánnivalókat hagy maga után” – írja R. Székely. Mindenesetre elég magas lehet az összeköttetése, ha azt is tudni véli, hogy „odafönt a legszentebb angyali kar ettől mégsem esik folyton kétségbe”. A publicista bizonyára azt is tudja, kinek drukkolnak odafönt. Mondandójából kiviláglik az is: mindegy, hogy a másik oldal hová törekszik, és milyen nevet ad neki, oda a demokrácia szabályai szerint bárkinek bebocsátást kell nyernie. Így fogalmaz: „Ahol viszont mégiscsak közös Kánaán van meghirdetve, és a belépésre elvben bárki jogosult, ott mégse jelenthetne akkora riadalmat, ha, ne adj’ isten, néha a Gyula nyer, vagy Siófokon megcsípnek egy parlamenti mandátumot a szocik.” Hát, attól függ. Abban az ősi, az ígéret földjébe vetett hittel teli állapotban vagy paradicsomi tudatlanságban talán nem riadna meg senki a Gyulától. Csakhogy, már túl az almaevésen, a Kánaán ígéretén, tapasztalatból tudjuk, mit jelent, ha, ne adj’ isten, a Gyula nyer. Nem az tehát a kérdés, jó-e a demokrácia, hanem hogy mit kezdünk vele.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.