Minden ember megfázhat egy kicsit

Minden ember kettős állampolgársággal születik, egyaránt polgára a betegség és az egészség birodalmának, írja egyik könyvében Susan Sontag, majd hozzáteszi, hogy bár mindannyian szívesebben használjuk az egészség útlevelét, előbb-utóbb valamennyien rákényszerülünk, hogy ha rövid időre is, de átlépjünk a másik királyság állampolgárának szerepébe. A betegségek birodalmában senki sem tartózkodik szívesen, és ezért szerencse, hogy ahányszor meggyógyulunk, annyiszor térhetünk vissza az egészséges emberek országába.Ebből indulhatott ki a horvát államfő is, amikor október 29-én kijelentette, hogy minden ember meghűlhet egy kicsit, és arra szólította fel az újságírókat, hogy ne foglalkozzanak egészségi állapotával. Lerövidített római látogatásáról hazatérve a zágrábi repülőtéren Franjo Tudjman egyúttal arra figyelmeztette a sajtó képviselőit, hogy Horvátország ellenségei mindazok, akik betegségéről írnak. Tudjman elnöknek ez a megnyilvánulása nem volt váratlan, hiszen a horvát államfő alig tűrte meg maga körül azokat, akik egészségi állapotának romlására figyelmeztették – vagyis arra nem gondolt, hogy a sok-sok látogatást követően egyszer csak végleg bezárulnak előttünk az egészségesek birodalmának kapui. Október 31-én, vasárnap Tudjman elnök a zágrábi Rendőrképző Főiskolára indult, hogy barátaival kártyázzon. Másnap, mindenszentek napján a medvedgradi temetőben koszorúzott, láthatóan legyöngült állapotban, és csak ezt követően sikerült rábeszélni, hogy kivizsgáltassa magát. A horvát államfő több napon keresztül ellenállt orvosai unszolásának, ezért legalább ötnapos késéssel került kórházba. Addigra a vastagbelén lévő divertikulum (kiöblösödés) gyulladása annyira elhatalmasodott, hogy az érintett bélszakasz fala megnyílt, és ez további komplikációkhoz vezetett. A több mint 77 éves államfő szervezete legyöngült a hosszan tartó kemoterápiás kezelés miatt. Három évvel ezelőtt derült ki, hogy Tudjman elnök rákos, habár ezt hivatalosan soha nem ismerték el. 1996 őszén a horvát államfő láthatóan lesoványodott, étvágytalan volt, nem tudott nyelni és berekedt. Orvosai ugyan megállapították, hogy a nyelőcsövén, a gyomorszájhoz közel daganat keletkezett, kezdetben azonban nem merték erről tájékoztatni, hanem külföldi szakvélemények beszerzésére biztatták. Végül Gojko Susak volt védelmi miniszter tanácsát megfogadva Tudjman elnök 1996. november közepén a washingtoni Walter Reed-kórházban végeztette el a vizsgálatokat, amelyek megerősítették a horvát orvosok diagnózisát. Amerikában közölték vele azt is, hogy a betegség előrehaladott stádiuma miatt nem műthetik meg, és hogy a leggondosabb kezelés mellett is legfeljebb fél éve van hátra. A kedvezőtlen orvosi véleménynél még inkább elkeserítette, hogy az amerikai titkosszolgálat minden lépését figyelte, és hogy a CNN azonnal nyilvánosságra hozta a betegségére vonatkozó adatokat. A horvát elnök sértődötten tért vissza az Egyesült Államokból, és kabinetfőnöke tanácsára a párizsi Gustave Roussy klinikához fordult, ahol konzíliumot tartottak dr. Philippe Raungier vezetésével. Akkoriban Tudjman kabinetfőnökének fia volt az elnöki különgép pilótája, és ő szállította titokban a francia orvosokat Zágrábba. A francia doktorok ugyanarra az eredményre jutottak, mint az amerikaiak, vagyis ők sem ajánlották az operációt. Ezért kezdték el az intenzív kemoterápiát, amely igen sikeresnek bizonyult. A horvát elnök étvágya és testi ereje visszatért. A francia orvosok azonban tudtára adták, hogy a sikeres beavatkozás ellenére is csak körülbelül egy évig élhet. Tudjman azonban legyintett, majd kerülni kezdte az orvosok társaságát, később pedig feloszlatta a konzíliumot. A francia orvosok ennek ellenére kéthetente Zágrábba utaztak, hogy a kemoterápiás kezelés beállításával akadályozzák meg a betegség terjedését. A metasztázisok nem túl gyakoriak a nyelőcsőráknál, ám ha jelentkeznek, akkor a létfontosságú szerveket támadják meg, a tüdőt, a májat és az agyat. Valóban egy év telt el az első agytumor kialakulásáig, aminek látható jele az volt, hogy a horvát elnök gyakran megszédült. Gyorsan összeült a korábban feloszlatott orvosi konzílium, amelynek horvát tagjai agyműtétet javasoltak, a francia orvosok azonban sugárterápiát ajánlottak. Végül a francia vélemény kerekedett felül, és teljes titoktartás mellett a zágrábi Dubrava klinikán végrehajtották az életmentő beavatkozást. Az idén februárban Tudjmannál ismét agydaganatot fedeztek fel, és az orvosi konzílium ismét úgy döntött, hogy újfent besugárzással próbálkoznak. A beavatkozás annak ellenére sikeresnek bizonyult, hogy ez a tumor jóval nagyobb volt, mint az előző. Tudjman elnök ismét a halál markából menekült, három év alatt immár harmadszor. Ehhez a hozzáértő orvosi kezelés és a legjobb gyógyszerek mellett minden bizonnyal mértéktelen hatalomvágya is hozzásegítette, vagyis – ahogy az egyik zágrábi lap fogalmazott – a hatalomvágy volt számára a legjobb adrenalin. Így élhette túl mindazt, amibe egy egyszerű földi halandó minden bizonnyal már rég belehalt volna. Tudjman elnököt november 1-jén szállították kórházba. Szóvivője az operációt követően még úgy nyilatkozott, hogy a horvát államfő a kórházból irányítja az országot, ebben azonban akkor már senki sem hitt. Az államfő egészségi állapotáról csak semmitmondó közlemények jelentek meg. November ötödike és hatodika között az élete forgott kockán, és két hét múlva sem lehetett sokkal jobban, hiszen nem tudta aláírni a december 22-re tervezett parlamenti választásokat elrendelő dokumentumot. Franjo Tudjman a mai horvát állam megteremtőjeként kerül be a történelemkönyvekbe – ő a nemzet atyja, aki súlyos véráldozatok árán, de mégis biztosította Horvátország függetlenségét, és ami ennél talán még nagyobb eredmény: területi szuverenitását a volt Jugoszláviában meghúzott adminisztratív határokon belül. Egyeduralmi hajlamai azonban hozzájárultak ahhoz, hogy az utóbbi tíz esztendőben erős elnöki rendszer jöjjön létre Horvátországban, ahol a poszt-tudjmani korszak legfontosabb feladata éppen a mostani puha diktatúra felszámolása lesz. Tudjman nélkül Horvátország egészen más lesz, mint amilyen eddig volt. Horvátországban ma nincs olyan személy, akinek akkora tekintélye és befolyása lenne az eseményekre, mint neki volt. Ez természetesen azt jelenti, hogy mindenképpen sor kerül a hatalom megosztására az elnöki hivatal, a kormány és a parlament között, amit az ellenzék máris követel. A november elseje óta eltelt időszak nagy tanulsága az, hogy Horvátországban nem állt meg az élet, és minden működik Tudjman jelenléte nélkül is. A kormány a helyén van, és ebben a leginkább megnyugtató az, hogy a honvédelmi minisztériumot olyan ember irányítja, akit még egyes ellenzéki vezetők is szívesen meghagynának a posztján. Pavao Miljavac a napokban a leghatározottabban utasította vissza azokat a feltételezéseket, hogy a hadsereg esetleg beleszólna a politikába. A legnagyobb káosz a Horvát Demokrata Párton belül tapasztalható, hiszen Tudjman a megalakulása óta vezette a pártot. A HDP-nek azonban nemcsak új pártelnök után kell néznie, hanem fel kell készülnie arra is, hogy az országnak új elnököt kell választania. A tekintélyelvű rendszerek legnagyobb problémája az, hogy az első számú vezetőnek nincs megfelelő helyettese, vagyis nincs igazi utód. A kormánypártban egyetlen személy van, akinek jók a népszerűségi mutatói, és aki felvehetné a versenyt az esetleges ellenzéki elnökjelöltekkel. Ez a személy a jelenlegi külügyminiszter, Mate Granic, az ő párton belüli támogatottsága azonban nem túl meggyőző. Ez azonban már találgatás. Egyvalami viszont bizonyos: Horvátország hatalmas változások előtt áll, elérkezett ugyanis a pillanat, amikor az államalapítóktól átvehetik a hatalmat az államépítők, akik nem a tekintélyuralmi múlt, hanem a demokratikus jövő felé fordíthatják az országot. Legalább anynyira sorsdöntő időszak lesz ez, mint amennyire az előző korszak volt, az államalapításnál ugyanis egyetlen fontosabb feladat van: az állam megtartása.