Műsoron az őrült edzők kerete

Aki valaha is szippantott már egy birkózóterem levegőjébe, az tanúsíthatja: nem kizárólag izzadságszag csapja meg az ember orrát. Van abban valami különös báj, hogy emberhegynyi izomkötegek azzal az alapvető céllal jelennek itt meg, hogy összevissza tördeljék, aljzatba döngöljék, szőnyegbe gyűrjék egymást, s ezenközben fikarcnyit sem veszítenek kedélyességükből, önfeledtségükből. Általában. Mert azért van úgy, hogy önfeledtségre a tördelésen felül sincs túl sok ok. Mint például mostanság, amikor az elmúlt hónapok világversenyein elért eredmények alapján a hurráoptimizmusnak vajmi kevés alapja lehet a honi szőnyegek környékén. Sarkítottabban fogalmazva: a közvélemény szemében régen égtek már ekkorát a karfiolfülűeknek mondott fiúk. Szóval, igazán helye lenne némi sírkerti hangulatnak. Lenne...Nos, a Nemzeti Sportcsarnok Müller Ferdinánd-terme mégsem hasonlít a Farkasrétire. És nem csupán átható izzadságszaga miatt. Hétfő óta majd ötvenen nyomulnak a birkózóválogatott főhadiszállásán, abból a célból, hogy megkezdjék a maguk nagy menetelését, azaz a fölkészülést a nemzetközi kvalifikációs versenyekre, egy Sydneybe szóló repülőjegy beszerzésének reményében. Mintha mi sem történt volna. Mintha nem lett volna bukta a világbajnokságon. Mintha nem ült volna össze válságstáb a személyi kérdéseket megvitatni. Mintha nem történtek volna valóban személycserék. És ez így van rendjén. Akinek ez a dolga, az birkózzon. A többi miatt meg fájjon a feje annak, akinek meg az a dolga. Mondjuk példának okáért, Balla József szövetségi kapitánynak. Aki birkózásról bárhol, bármikor, bármennyire szívesen beszél, még ha ez időnként kényes témákat is érint. – Mindegy, honnan nézzük, elkezdtünk vagy folytatunk valamit, a lényeg, hogy minden várakozást felülmúlóan beindult a nagyüzem itt a válogatott keretnél – vázolja az alaphelyzetet Balla József –, és ha más nem, ez némi bizakodásra mindenképpen ad okot. Ennél azonban már most, az első napok után továbbmennék: igenis van alapja annak, hogy optimistán nézzek mind az olimpiai kvóták megszerzésére kiírt nemzetközi versenyek, mind maga az olimpia elé. Ennek több oka is van. Csak a leglényegesebbek: a srácok lelkesedése, az új edzői csapat aktivitása, az elkövetett hibákból levont tanulságok felhasználása. Már a világbajnokságról hazafelé utazva tisztában volt vele a kapitány, hogy a több mint két hónapos felkészülés alatt be kellett volna iktatni egy pihenőhetet, hogy pszichésen és fizikailag is feltöltődjön a csapat, ennyi lazítás belefért volna a töméntelen mennyiségű elvégzett munkába. De eszébe jutott más is Ballának azon a hazafelé vezető úton. Hát igen, a személycsere. Komolyan megfordult a fejében, hogy önmagától felálljon a posztjáról. Végül maradt. Ez volt az elnökség kívánsága is. Meg az – és ez persze több volt, mint kívánság –, hogy két új ember kapcsolódjon be az olimpiai felkészülésbe: Kocsis Ferenc és Bódi Jenő. Merthogy valami hibádzott a trénerek munkájánál is. Nevezetesen: az őrültség. Az a fajta, amely nélkül nincs győzelem, nincs siker, amelyért nem diliflepnit, hanem aranyérmeket osztogatnak. Amely anynyira jellemző volt a kapitány elődjére, a jelenlegi elnökre, Hegedűs Csabára, és amelyet ki más tudna hatékonyabban örökíteni, mint Csikó, azaz Kocsis Feri, aki ebben az őrületben égve lett olimpiai, világ- és Európa-bajnok. A közelmúlt másik klasszisára, Bódira meg azért van égetően nagy szükség, mert a mai birkózásban a lenti, a földön folytatott küzdelem döntő, márpedig ezt a technikát nála jobban kevesen ismerik. Ők tehát jöttek, de valakinek mennie kellett. A kapitány indokai egyértelműek. – Ubrankovics Csaba felkészült, lelkiismeretes szakember, ebből a szempontból nem lehet kivetnivalót találni nála. De ezt a bizonyos őrült lángot nem tudta szítani. Harag nincs, csak a sportág mindennélfontosabb érdeke. Egyébként Bódit már négy évvel ezelőtt „fűztem”, akkor nem vállalta, inkább a juniorokkal foglalkozott. Most viszont – amit szőnyegen sohasem tett – beadta a derekát, és jelenlétük Csikóval már az első napok után érezhető pozitív változást hozott. Az biztos, hogy ez a siker egyik záloga lehet. A másik viszont egy olyan feltételrendszer lenne, amely nélkül ma már sehol a világon nem lehet eredményesen dolgozni. És már sorolja is a bajokat. Tisztázatlan anyagi viszonyok az állami sportvezetés oldaláról. A minimálist is alulmúló tudományos sportorvosi segítség; a keretre egyetlen orvos jut, és ez manapság, a megengedett és a megengedetlen szerek világában nonszensz. Ugyanakkor, ha egy-egy birkózónak sikerül is a nem tiltott szerekből a testhezálló programot összeállítani, támogatás híján az illető saját fizetése nagy részét kénytelen a patikában hagyni, hogy legalább a vitaminok egy részét megszerezhesse. De gond egy súlyzókészlet beszerzése is, s nem kis nehézséget okoz az edzőpartner biztosítása, etetése, utaztatása. S még valami. Noha annak idején Freud viszonylag kevés figyelmet szentelt a modern birkózás lélektani törvényszerűségeire, egy pszichológusra mégis égető szükség lenne a csapat mellett. Akkor talán nem fordulna elő, hogy egy világbajnokságon lelkileg megrogyjanak a fiatalok a kötelező olimpiai kvóta megszerzésének terhétől. Apropó, pszichés szféra. A lelkekben, fejekben mintha gond mutatkozna a szőnyegek szélén is. Finoman fogalmazva, birkózó-sportdiplomáciánk nem működik példaértékűen. Durván fogalmazva: katasztrofális. És az okok a hazai viszonyokban keresendők, amelyekben például az összefogásnak, a kompromisszumkészségnek nyoma sincs. A széthúzásnak, a klikkérdekeknek annál inkább. Természetes, hogy ennek legtöbbször a versenyzők isszák meg a levét. – Nem gyávaságból nem mennék bele ebbe a témába – mondja Balla –, hanem mert ezzel csak a csapatnak ártanék. Az viszont tény, hogy az érdekellentétek a világversenyeken való bíráskodásban csúcsosodnak ki, és volt már rá példa, hogy az egyéni érdek fontosabb volt, mint a nemzeti. Ez több mint szomorú. De a bizakodásból mindezek ellenére sem enged a kapitány. Hiszi, hogy a sportvezetés nyújt némi segítséget, és ez még most sem jönne későn. Hiszi, hogy – futballnyelven szólva – a vb-n lőtt kapufák fele Sydneyben góllá érhet. Hiszi, hogy néhány hónap múlva tíz fölött lesz a kvótáink száma. Hiszi, hogy mindenki meglepetésére érmekkel térnek majd haza az olimpiáról. Mert ő is őrült. S tudjuk, ugye, a siker csak a megszállottaknak jár.