A Paul McCartney által írt Yesterday minden idők leggyakrabban feldolgozott popdala, a Guinness-rekordok könyve szerint több mint háromezer változatát vették fel. Évekig ez volt a legtöbbet játszott dal a rádiókban, de 1999-ben a BMI zenei kiadó jelentése szerint a You’ve Lost That Lovin’ Feelin’ megelőzte.
A plágium gyanúja
A dallamot McCartney elmondása szerint Jane Asher Wimpole Street-i otthonában írta meg. „Álmában fogalmazódott meg”, majd az ébredést követően a zongorájához ült, hogy lejátssza a dallamot. Egyes megállapítások szerint a dal hasonlít Ray Charles Georgia on My Mind, valamint Nat King Cole Answer Me My Love című szerzeményére. Lilli Greco olasz zenész szerint McCartney egy 1895-ös nápolyi dal, a Piccere dallamát lopta el. McCartney sokáig pihenni hagyta a dalkezdeményt, hogy meggyőződjön arról nem koppintotta-e valahonnan. Ezzel kapcsolatban így emlékezett vissza:
Heteken át kérdezgettem a zeneiparban dolgozó ismerőseimet, hallották-e valaha. Az egész olyan volt, mint egy rendőrségi ügy. De miután senki nem ismerte, egy idő után úgy döntöttem, az enyém.
Rántotta?
Ezután látott neki a dal szövegének megírásához, aminek eredeti munkacíme Scrambled Eggs volt és eredeti sorai sem igazán illettek egy ballada hangulatához (Scrambled eggs / Oh, my baby, how I love your legs / Not as much as I love scrambled eggs). George Martin producer azonban úgy emlékszik, hogy McCartney a dallamot már az együttes 1964-es párizsi turnája során, a George V hotelben található zongorán is pötyögtette. Ekkor győzte meg őt, hogy legyen a dal címe Yesterday, de azt McCartney túl banálisnak találta.
A B oldalra rejtve
A zenész és barátnője 1965 május végén Portugáliába, Albufeirába utazott egy kis nyaralásra, a Shadows-tag Bruce Welch házába. Kölcsön vette a zenész akusztikus gitárját és befejezte a Yesterdayt. A dalt demóformában felajánlotta Chris Farlowe-nak, de ő nem élt a lehetőséggel, mondván, „túl lágy”. Végül 1965-ben Paul Marianne Faithfullnak is odaadta a dalt, ez októberben jelent meg. John Lennonnak, George Harrasonnak és Ringo Starrnak ugyan tetszett a dal, de fogalmuk sem volt arról, mit kezdjenek vele. Ahogy McCartney egy interjúban fogalmazott, a többiek kicsit kínosnak érezték, hogy egy rockbanda egy vonós hangszerekkel felvett balladával jelentkezik,
ezért is „rejtették el” az 1965-ben kiadott Help! című nagylemez B oldalának utolsó előtti számaként.
