Külön szekcióban kaptak helyet a zenei ihletésű művek, elsősorban a Ligeti György előtt tisztelgő papírmunkák (Hommage à Ligeti György, Ligeti György: Zongoraetűdök I–V.). Ezeken a lapokon a festészet mintha hangrezgéseket „tapogatna le”: ismétlődő gesztusok, finom ritmusváltások, elmozdulások és szünetek építenek fel vizuális etűdöket. Nádler nem illusztrál zenét, hanem strukturális rokonságokat keres. A matematikai rend és az ösztönös vibrálás egyidejű jelenléte Ligeti zenéjéhez hasonlóan ezekben a képekben is alapélménnyé válik.
A kiállítás záró egységében bemutatott Rezonancia sorozat legújabb darabjai pedig azt jelzik, hogy Nádler figyelme egyre inkább a forma előtti állapot felé fordul.
A „nagy motívum” helyét fokozatosan a motívum felé vezető út veszi át. Nádler két ecsettel – egy kisebbel és egy nagyobbal – festi meg a párhuzamos gesztusokat, amelyek nem erősítik fel egymást, mégis összetartoznak: egymás visszhangjai, szellemképei. Ezek a „formanélküli rezonáns energetikai terek” a festészet születés előtti állapotát idézik, azt a pillanatot, amikor még minden lehetséges.
A Kossuth-díjas Nádler István életműve nem lezárt korszakok sorozata, hanem folyamatos úton lét, amely a Rezonancia című kiállításon is érzékelhető.
A tárlat nem értelmezéseket kínál, hanem jelenlétet kér: arra hív, hogy lassítsunk, figyeljünk és meghalljuk azt is, ami a formák mögött, a csendben rezdül.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!