Nézetdiktatúrák

Ha megnézzük a hazai vezető televízió- és rádióműsorokat, az elmúlt időszakban különös jelenségre lehettünk figyelmesek: a nyár végén kissé lassuló hecckampány, amelynek egyértelmű célja a törvényes magyar kormány törvénytelen megbuktatása volt, ismét lendületbe jött. Ennek oka valószínűleg kettős: egyrészt a kormány példátlanul sikeres gazdasági cselekvése. Másrészt az ezzel kapcsolatos belföldi vélekedés javulása is indokolja: nem kétséges, a Fidesz vezette koalíció népszerűsége még mindig figyelemre méltóan magas. Ennek letörésére tehát a mostani ellenzék újabb akcióba kezdett. Az akció vezető eleme éppen az, amiről Jörg Haider szólt Mi, demokraták című, november 11-i beszédében, amiben egyértelműen elhatárolódott a fasiszta módon gondolkozó emberektől: a „nézetterrorizmus”. Amikor a legnagyobb országos napilap publicistája – mindennemű sajtóetikát félredobva – azt ajánlja, hogy a kormány egyik vezető tagja ne utazzon már annyit, inkább maradjon távol más országoktól: ez a nézetterrorizmus. Amikor a népszerű televíziós csatorna humoristája azt állítja, hogy ettől a kormánytól félni kell (ellentétben a gyilkosságokra parancsot adó elődpárt utódaival): ez a nézetterrorizmus. Amikor a rádió hírműsorai folytonosan az ország sikertelenségéről számolnak be, és a valódi híreket elhallgatják: ez a nézetterrorizmus. A nézetterrorizmus kivitelezője a nézetterrorista, aki a médiában közreadott, a sajtóetikai alapszabályzatokat, a törvényesség követelményét szembeköpő vélekedésének monomániás hangoztatásával nem tartja tiszteletben mások vélekedését. Nem veszi tekintetbe, hogy mások másként gondolkodnak, nem tiszteli a másikat, a másik véleményt, a másik felfogást, hanem: annak felszámolására tör. A nézetterrorista szerint szabad gyalázni a másikat, szabad gyalázni a vallást, csak egyet nem szabad: őt magát megkérdőjelezni. A nézetterrorista szerint a többszörös gyilkossággal fenyegető rabló: hős. És aki másként vélekedik, az korrupt, és „megvehető kilóra”. A nézetterrorista nem ismer sem istent, sem embert, csupán a hatalmat, a kilátásba helyezett anyagi juttatást, saját szenvedélyeit tartja szem előtt. A nézetterrorista antidemokratikus, emberi és polgári jogokról nincsen fogalma, a demokratikus törvények betűjét és szellemét folytonosan meggyalázza, s ezért még dicséretre is számít. Úgy tűnik, a kommunizmus holtteteméből a nemzetközi maffia vörös madara röppent elő, melynek elszórt tojásaiból a demokratikus működést mindenütt lelassító, olykor teljességgel meggátló mechanizmusok keletkeztek: a médiumokban, a közéletben, a civil és szakszervezetekben, a gazdasági struktúrákban. E mechanizmusok talán egy új világot készítenek elő, amelyben – Tellér Gyula megállapításai szerint – a posztkommunizmus nemzetközi tőkés elitként kényszeríti rá akaratát a gyenge és befolyásolható országokra: mások mellett ránk, magyarokra is. Eszköze mindenütt a régi. Ugyanaz, amely az ukrajnai éhínség idején milliók életét oltotta ki; ugyanaz, amely a sztálini tisztogatások során ezrek és ezrek életével végzett; amely idehaza ártatlan emberek életéért, a megtiport forradalomért, a vétlenül kivégzett fiatalokért és idősekért, a megnyomorított átlagemberért felelős. Helyesen írta a napokban Jávor Béla (Magyar Nemzet, 1999. november 12.): a gerincroppanásért magunk is felelősek vagyunk. Mégis, a szellemi terrorral szemben nem könnyű hősnek maradni. Tévedés lenne azt hinnünk, hogy a nézetterrorizmus hazai háborúja a Fidesz választási győzelmével véget ért volna. Egy csatát elvesztett ez a hatalom, de azóta már újra kiépítette állásait. Ha 2002-ben netán ismét megfelelő eszközökhöz jutna, olyan megtorlás következne, melyhez képest 1957 és az utána következő néhány év szüreti mulatságnak tetszhet. Tenné ezt az anyagi és lelki megnyomorítás mindazon eszközeivel, melyeket a kortárs kommunikációs és technikai fejlődés rendelkezésére bocsát. Ezért kell tennünk annak érdekében, hogy kezükbe soha ne kerüljön semmiféle hatalom; hogy soha ne kelljen Arany János szavaival így fohászkodnunk: „Rossz időket élünk, rossz csillagok járnak, Isten óvja nagy csapástól mi magyar hazánkat.”