Sajtóiszonyok

Köszönet illeti meg Tóth Gy. Lászlót és önöket, hogy újra „szembesítettek” (1999. november 6. és 9.). Mazochizmusnak tűnhet mindez – alámerülni a balos-liberális média mélységeibe, megmerítkezni ebben a gyűlölettengerben – mégis, köszönet érte. Először azért, mert nincs más módom a mértékadónak tartott baloldali újságírás „gyöngyszemeiből” tallózni, ennek pénztárcám és elveim szabnak határt. Másodszor azért, mert érdekes tanulságokkal szolgál egy-egy ilyen szemezgetés a másik oldal sajtójának terméséből. Bennem az a kérdés fogalmazódott meg, hogy mit is jelent a demokrácia? Micsoda demokraták azok az újságírók, politikusok, politológusok, közírók stb., akik zsigeri gyűlöletüknek ilyen leplezetlenül hangot adnak? Ki az igazi szélsőséges? Hol itt a tolerancia, a másság tisztelete? Ismerős a hang: az Antall–Boross-kormányokat is ugyanez a tábor, ugyanilyen szélsőséges, elvakult gyűlölettel támadta. Aztán a Horn–Kuncze időszak visszahozta nyugalmukat, csend lett, illetve dehogy: a kormányzat helyett a 28 százalékkal rendelkező ellenzéket ostorozták. Az 1998-as választások eredménye hideg zuhanyként érte őket, hisztérikusan reagáltak; ez ma is tart. Balos-liberális táboruk mondja meg ma is: kit szeressünk, kiről mit gondoljunk, illetve megmondják azt is, politikusaink valójában mire is gondoltak, amikor nyilatkozak (pl. Kövér László és a „zsidókérdés”). Ők tanítottak bennünket a másság tiszteletére, a gyűlölet ellen is ők indítottak vonatot, kampányt. Mégis annak a gyűlöletnek a talaján állnak, élnek, írnak, amivel minket vádolnak.