Vajdaság: harc a médiáért

A vajdasági magyar nyelvű tájékoztatással a délvidéki magyar pártok ezidáig igen keveset foglalkoztak. A legerősebb, a Vajdasági Magyar Szövetség is csak akkor kapta fel a fejét, amikor kiderült, hogy a végveszélybe került egyetlen napilap, a Magyar Szó dolgozói immár egy hónapja sztrájkolnak. Az újvidéki rádióról és a televízióról mindeddig hivatalosan egy szó sem esett, éppen ezért volt kissé meglepő, hogy a köznyelvben csak IMANET néven emlegetett Ideiglenes Magyar Nemzeti Tanács legutóbbi, zentai összejövetelén kizárólag a tájékoztatással foglalkozott. Alapjában véve a szándék akár dicséretesnek is minősíthető, a tanácskozáson elhangzott felszólalások egy része azonban erősen tükrözte a korábbi sértett egyéni hiúságot. Néhányan (Páll Sándor, a VMDK elnöke, Siflis Zoltán, a szabadkai önkormányzat művelődési kérdésekkel megbízott tagja, Gubás Ágota, a szabadkai rádió magyar műsorának volt főszerkesztője) valóságos pergőtűz alá vették a jelenlegi magyar nyelvű tájékoztatási eszközöket. Páll például annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a Magyar Szó a háttérből a szerbiai uralkodó rezsim által irányított sajtószerv, és mint ilyent sorsára kell hagyni. Magyarul: hadd menjen tönkre minél előbb. A Vajdasági Magyar Szövetség elnökségi tagjai jóval enyhébb hangnemet ütöttek meg, de a tanácskozás tartalma és hangvétele alapján nem nehéz a következtetésre jutni, miszerint mindegyik párt a saját igájába szeretné terelni a délvidéki újságírókat. Nem véletlen, hogy egyesek olyan nagy vehemenciával támadták a Magyar Szót, mivel nyilván ők is tudatában vannak a ténynek, hogy az említett szerkesztőség a káderek szempontjából kétségkívül a legerősebb. Tagjai között, az utóbbi nyolc évben történt „nagy futás” után, főleg a 20-30 éves szakmai tapasztalattal rendelkezők maradtak, akiket ma már szinte lehetetlen pártközpontú utasításokkal és parancsokkal vezetni. Ez a körülmény eddig sem tetszett a pártvezéreknek, s a zentai öszszejövetelen burkolt formában ugyan, de kifejezésre jutott. A mérsékeltebbek egy (szabadkai), esetleg több központú tájékoztatás, mi több, délvidéki magyar hírszolgálat létrehozását is szorgalmazták. A megnyilatkozások nemigen tértek ki az esetleg létrehozandó tájékoztatási hálózat anyagi vetületére, pedig e nélkül aligha lehet előre lépni. Csupán Páll követelte, hogy egy erre vonatkozó kialakítandó programot a magyar kormány elé kell tenni, és szinte ultimátumszerűen pénzt követelni rá. Az összejövetelen tapasztalt minden jószándék ellenére az embernek folyamatosan az az érzése, hogy a vajdasági magyar pártok mindegyikének csupán a tömegtájékoztatás birtoklása, és kevésbé anyagi vagy egyéb gondjainak enyhítése a célja.