Mindig izgalmas, társulatot próbáló feladat egy-egy Shakespeare-mű bemutatója. Most kiemelkedő figyelemmel kíséri a közönség a III. Richárd című drámát: a Miskolci Nemzeti Színház ma esti premierjén a címszerepben Rudolf Péter látható, az előadást Csizmadia Tibor vitte színre.Hatalmas és torz kék csempés medence uralja a színt: dől, borul minden a rivaldánál megbúvó lefolyó irányába (díszlet: Dávid Attila).- E vágóhídról messzire szaladj – próbálja menteni unokáját York hercegné (Péva Ibolya). A kék csempén vér patakzik, kígyóként tekeregve a lefolyóba, akár a vágóhidakon. „A hódmezővásárhelyi vágóhídon láttam egy kisborjút, először élve, később holtan. Megfogott a csempézett világ, a felfröccsent vér, a dolog technikai lebonyolítása. Hasonlót érzek Shakespeare darabjában” – meséli a rendező.A magasban, a medencébe ereszkedő lépcső tetejénél üstdobok trónolnak, szűnni nem akaró tremolójukkal fogadva az éppen trónon lévő uralkodót. Bár a konkrét játéktér leszűkíti a tragédia értelmezhetőségét, Csizmadia Tibor vallja: „Ebből az egyértelműségből kell kibontanunk az emberformájúságát.”Rafinált rejtekajtókon lépnek színre, majd tűnnek el a szereplők. Richárd nem púpos, gonoszságtól torz mosolyú figura. Merev jobb lábával is ügyesen egyensúlyoz a lejtős térben, s születése óta kacska keze sem akadályozza, hogy vérrel és ármánnyal megszerzett trónját minduntalan pillanatnyi hangulatának megfelelő helyre hurcolja. „Rudolf Péter alakja már a nyitómonológban valami fontosat tudatosít bennünk, nevezetesen: a gonosz nem feltétlenül összehúzott szemöldökű, ellenszenves figura. A körülöttünk élő gazemberek zömében nagyon is kedves fiúk” – véli a rendező.Csillogó fekete bőrruhás alakjával Richárd kirí a kort idéző kosztümöket viselő férfivilágból (jelmez: Juhász Katalin). Olyan komor alak, akár a férfiak szeszélye korbácsolta, sorsnak kiszolgáltatott, hozzátartozóikat örök gyásszal sirató királynők és királynék: Anna (Major Melinda), Erzsébet (Pásztor Edina) és Margit (Kerekes Valéria). Buckingham (Földi László) Richárd legfőbb híve, bizalmasa és egyben jobb keze. Termetes alakjához illő magabiztos nyugalommal szövi az ármány szálait a jövendő király érdekében. Míg Richárd néha képtelen uralkodni hisztérikus kitörésein, Buckingham valódi politikus, távozása után sem Catesby (Kiss László), sem Ratcliff (Fandl Ferenc) nem képes slágfertig módon szolgálni a király uszályában. Gloster herceg gyermeki kajánságú vigyorral foglalja el III. Richárdként a trónt, ugyanakkor akárha egy rongylabdába rúgna, oly unottan pöccinti a lefolyóba egyik riválisa levágott, véres fejét. Sátáni alak, aki vágyterhes csókkal búcsúzik a volt király özvegyétől, Erzsébettől, aki maga is jól tudja, hogy férjét s két kisded gyermekét Gloster tette el láb alól.A hatalom gyakorlott urai játszi könnyedséggel szedik rá a népet, s a jóindulatú Lord Mayort (Bartus Gyula), aki a Cityben kötelező és változatlan keménykalapja alól pislogva figyeli az uralkodóház fejeit. „A rózsák háborújában már keményen besározódott mindenki, s most csak az egészen kis katonák nem esnek el” – így Csizmadia Tibor. Koncepcióvá nemesül a kényszerű szerepösszevonások módszere. Hátborzongató, amint Richárd London népét ájtatoskodva, két szerzetes társaságában fogadja, s a jó szándékú emberek távoztával fellendülő ferences csuha alól elővillan a második gyilkos (Szegedi Dezső) sunyi mosolya. Puskás Tivadar, Csapó János, Benedek Gyula, Somló István, Samu Nagy Ádám mind-mind számtalan egymással ellentétes karaktert formálnak a színpadon.„Sámántevékenység kivarázsolni magunkból a sátán okozta feszültségeket azzal, hogy felmutatjuk azokat. Szinte minden mondathoz köthetők mai tapasztalatok” – mutat rá a rendező.
origo.hu
Prisztás-gyilkosság: ki lehetett a gyilkos?
