Az interaktív televíziózás évezrede

Két esztendeje segít eligazodni a kultúra tengerében a TV3 ajánlóműsora, a 72 óra. Az amúgy szégyenletesen kevés művészeti magazin közül az egyéni, a televíziózás lehetőségeit szellemesen felhasználó produkció műsorvezetője, Till Attila (képünkön) Kamera Hungária-díjat kapott munkája elismeréseként.- Riporter kategóriában részesültem kitüntetésben – mondja Till Attila -, ami elég érdekes, ugyanis én műsorvezető vagyok. A díjak, kategóriák között azonban nem szerepelt műsorvezetői. Emellett vágói sem, ami jelzi ennek a rendkívül fontos szakmának a megbecsülését. Míg a műsorokra igen, az egyéni díjakra nem lehetett nevezni, a döntés teljes egészében a zsűri kezében volt.Fogalmam sincs, mi alapján és mekkora halmazból választottak éppen engem. Mint a gálán is elmondtam, nem gondoltam volna, hogy a TV3 is a díjazottak közé kerül, hiszen a kitüntetések nagy részében a Duna TV és a Magyar Televízió részesült. Az RTL néhány kategóriában vitte el a pálmát, a tv2 pedig részt sem vett az eseményen. Mindennek ellenére nagyon örülök a díjnak, amit véleményem szerint a 72 óra című műsorunknak kellett volna adni.- Nem véletlen, hogy a 72 óra arculata jelentősen eltér a képileg unalmas stúdióbeszélgetésekre épülő mű-sorokétól, ugyanis alkotói a Vakuum TV kitalálói, készítői voltak.- A Vakuum a televíziózás sajátos formáját valósította meg, élőben működve egy szórakozóhelyen, amolyan kabarészerű show-műsorként. Fontosnak tartom, hogy a tévé mint médium nem csak annyira képes, amennyit nap mint nap sugároz a különböző csatornákon. Kistamás Lászlót, a Vakuum egyik alapítóját hívták az MTV Múzsa című magazinjába, és vitte barátait, köztük engem is. Kezdetben szerkesztő-riporterként készítettem tudósításokat, később képernyőre kerültem, mint a hét végi programajánló műsorvezetője. Amolyan tévébohóc lettem, ami akkoriban nem sok akadt. A poénok legtöbbjét képi ötletként fogalmaztuk meg. Ez mindössze egy egyperces műsor volt. Ezután, már a TV3-on jött a Menjünk című tízperces adás, s ezt követte a majdnem félórás 72 óra. Mindegyik produkciót együtt készítette az a kis csapat, amelyet Kistamás Laci mellett Csernáczky Dóra és Várkonyi Sándor operatőr alkot.- A műsor rendkívül markáns vizualitása vajon nem megy a tartalom rovására, továbbá az alkotók határozott ízlése nem szelektál-e túlzottan az események között?- Amikor választanunk kellett, hogy csak arról számolunk be, ami nekünk tetszik vagy mindenről, mi ez utóbbi mellett voksoltunk. Ennek megfelelően bemutatunk olyan kiállításokat vagy színházi előadásokat is, amelyeket személy szerint nem tartunk igazán jónak. Minket a képzőművészet érdekel a leginkább, mivel ez a művészeti ág tíz orrhosszal jár a többi előtt. Úgy érzem, nincs szükség sokkal több kulturális műsorra, inkább színvonalasan kellene csinálni a meglévőket. Amelyek megszűntek, azoknak egy része meglehetősen alacsony színvonalú produkció volt. Annak ellenére, hogy a televíziózásban a kép fontosabb a hangnál, hihetetlenül kevés olyan műsor készül, amely ezt figyelembe veszi. Pillanatnyilag haldokló médium a tévé, amit hamarosan elsöpör a webtelevíziózás. A nézők az interneten keresztül egész egyszerűen felszámolják a jelenleg belterjes, elitista világ működtette korszerűtlen formát. A világháló nem elitista, s ennek köszönhetően fejlődésének nagyon kevés dolog szab határt. Visszakanyarodva a közeljövőhöz, ahogy eddig is évente, úgy most is módosítjuk némileg a 72 óra arculatát. Ennek megfelelően gondolkodunk műsorunk show-szerűvé tételén.- Mint minden kulturális magazint, a 72 órát is igen hálátlan műsorsávban sugározzák.- Egyszer csütörtökön délután fél négykor, majd ismétlés formájában pénteken éjfélkor kerülünk képernyőre. Ez utóbbi időpont szerintem megfelelő az efféle programoknak. Az a réteg, amely érdeklődik a produkció iránt – vagy mert kíváncsi a művészet valamely ágára, vagy mert maga is alkotó -, ilyenkor ott ül a képernyő előtt. Érthetetlen, hogy a hazai televíziós csatornák ezt figyelmen kívül hagyják, és nem sugároznak éjszaka e nézőközönségnek megfelelő műsorokat.