Blair bűvös helyettese

John Prescott, brit miniszterelnök-helyettes a közlekedési, környezetvédelmi és várostervezési tárca csúcsminisztere átadja a közlekedési ügyek közvetlen vezetését egyik miniszterhelyettesének, Lord Macdonaldnak. A brit média egyöntetű véleménye szerint Prescott kudarcot vallott a közlekedési tárca élén.Aki egybeveti a miniszterelnökség, a média és John Prescott saját magyarázatát a minisztériumán belül történt változásra, kénytelen arra a következtetésre jutni, hogy Tony Blair helyettese bűvész, aki egyszerre tud jönni, menni és maradni. Saját magyarázata szerint jön, amennyiben a jövő legfontosabb problémáira, a környezetvédelemre és tervezésre fogja összpontosítani figyelmét, miközben kezében tartja a legfőbb felügyeletet a közlekedés fölött is. A média felfogása szerint John Prescott megy, amennyiben kudarcot vallott a közlekedési tárca élén. Maga ellen hangolta a lakosság túlnyomó többségét, akik gépkocsit tartanak és használnak, mert leállította az útépítést, és példátlan anyagi terhekkel, valamint más hátrányos intézkedésekkel sújtja az autósokat, de képtelen megfelelő alternatív tömegközlekedést biztosítani. A miniszterelnökség szerint John Prescott marad, kitűnően látja el feladatát, egyszerűen ezután másfajta munkamegosztásban működik együtt helyetteseivel.Mind a három magyarázat érthető. Prescott aligha vallhatja be, hogy rossz közlekedési miniszternek bizonyult, így hát arra akarja irányítani a figyelmet, amit ezután fog csinálni, nem arra, amit eddig csinált. Ezt a célt szolgálta hétfői beszéde is, amelyben tízéves tervet jelentett be az ország közlekedési hálózatának javítására, habár a terv részleteiről keveset mondott. A média magyarázata is érthető, mert a kommentátorok szeretik leegyszerűsíteni a tényeket. A helyzet legszembeszökőbb ténye az, hogy Prescott mint közlekedésügyi miniszter nem ütötte meg a mértéket, nem gondoskodott arról, hogy alternatív tömegközlekedési elképzeléseihez megnyerje a pénzügy-minisztérium mindennél fontosabb támogatását, sem arról, hogy a miniszterelnök hajlandó legyen vállalni a szükségképpen népszerűtlen intézkedések politikai ódiumát az egész kormány nevében. A miniszterelnök és hivatalának elismerő szavai is érthetők. John Prescott nem azért lett Tony Blair helyettese, mert az „Új Munkáspárt” leglelkesebb szószólója, hanem azért, mert a „Régi Munkáspárt” leghajlékonyabb, legjózanabb, képviselője, aki ráadásul személyes népszerűségnek is örvend a pártban anélkül, hogy a miniszterelnök pozícióját veszélyeztetné. Mi mást kívánhat helyettesétől egy pártreformáló miniszterelnök?A kormány már eddig is visszakozott néhány területen, ahol Prescott különösen elvetette a sulykot a gépkocsi elleni hadjáratában. Lord Macdonald Tony Blair kedveltje, az „Új Munkáspárt” erősen radikális múltú és makulátlan munkásszármazású harcosa, aki aligha veszélyezteti a kormány népszerűségét, és nemigen kerül ellentétbe a kormány politikájával. Előrelépése, legalábbis egyelőre, nem veszélyezteti Prescott helyét a tárca élén, csak szerepét korlátozza kevésbé érzékeny területekre. Macdonald továbbra is miniszterhelyettes marad, Prescott pedig miniszter és egyben miniszterelnök-helyettes. Egyre szélesebb körben rebesgetik azonban, hogy ezzel a szerepváltással megkezdődött John Prescott bukása. Ha így van, akkor Tony Blair nagyon biztosnak érezheti saját pozícióját a „Régi Munkáspárt” nagyon is létező és ható erőivel szemben. A miniszterelnök nemigen fog újabb kesztyűt dobni baloldali ellenfelei elé, amíg meg nem oldódott a londoni polgármesteri kérdés. A kormány számára sokkal fontosabb, hogy London polgármestere magáénak vallja a kormány politikáját, mint az, hogy Prescott távozzon minisztériuma éléről. Ha viszont Blairnek sikerül kierőszakolnia, hogy Frank Dobson, a korábbi egészségügyi miniszter legyen a kormánypárt hivatalos jelöltje a londoni polgármesteri tisztségre, akkor ezen a sikeren felbátorodva talán új helyettest választ magának. Ez esetben bátor ember, aki Prescott tartós miniszteri pályafutására teszi a pénzét.