„Itt nem kell félned. Odakint kell félned. Itt szabad leszel” – lelkesíti Pongrácz gróf a zavart árvalányt, Apolkát, középkori fantáziálása nyomán berendezett várában. Egy bogaras nemes próbálja megakasztani az idő kerekét az elképzelt jobb világ reményében a Madách Színházban, ahol szilveszter éjszakáján mutatják be a Mikszáth regényéből készült Beszterce ostroma című háromfelvonásos daljátékot. A szövegkönyv Müller Pétert, a dalszövegek Müller Péter Sziámit, míg a zenék Tolcsvay Lászlót dicsérik. A színre állító rendező Nagy Viktor.Pongrácz István (Huszti Péter) megcsömörlött a világtól, s mivel megteheti, kastélya négy fala közé menekül. Nem éri be azonban ennyivel, felidéz, mi több, megél egy becsületesebbnek hitt, régmúlt kort.- Kívül minden gonosz, a mese itt van belül – bök mellkasára IV. István, Nedecvár örökös ura, ahogyan önmagát titulálja. E mesevilág elevenedik meg a színen lebbenő, festett függönyökből. Horesnyi Balázs díszlettervező összetéveszthetetlen stílusában oszlopokkal szabdalja a mélységbe nyúló teret. A kulisszákon túlról áradó fénycsóvákban szinte ragyogni látszanak a várfalak.Pongrácz gróf a tisztességesnek, szeretettelinek vélt középkorba menekül, akárcsak nagyhírű spanyol elődje, a könyvbolond Don Quijote. A magyar lovagot azonban nem kiáltja ki futóbolondnak közvetlen környezete, hiszen ők jól megfizetett részesei a játéknak. Mint afféle hűbérúrnak, saját krónikása (Pusztaszeri Kornél) van, és minden lépését követi hoppmestere (Szered-nyey Béla). Intézkedik etikett-kérdésekben, s kulcs nélküli kulcsárnéja (Psota Irén) kezében nyugszik a gazdaság sorsa. Hová is lenne a birtok, ha e nagyhangú asszony kacsói érinthetnék a pincébe, kamrába szolgáló kulcscsomót? Valódi mestersége ugyanis komé-diás. Mint ahogyan csepűrágók adják itt az udvartartás többi szereplőjét is (Laklóth Aladár, Crespo Rodrigo, Szinovál Gyula). Talán éppen ezért alakítanak meglehetősen elrajzolt, karikatúraszerű módon az ezen alakokat életre keltő színészek, amely karikírozás egyáltalán nem jellemzője a primadonna, a bonviván és az idősebb bonviván játékának.A klasszikus zenés színpadi szereposztást követő szövegkönyv bizonyítja, hogy nagyon is érdemes volt a színpadra termett Mikszáth-regényhez nyúlni. A meghatározó előkép Cervantes musicalesítésekor Wassermann a színház a színházban képletét alkalmazta, amely dramaturgiai megoldás alapvető a Beszterce ostromában is. Nagy lehetőséget kap a zeneszerző, és él is vele, etnikus elemekkel keltheti életre a klasszikus mikszáthi közeget. Emellett biztos kézzel írt, érzelemgazdag betétek csendülnek fel mai popzenei hangzásban. A pontosan építkező hangszerelésnek köszönhetően a szereplők és a szituációk legapróbb rezdülését is képesek tolmácsolni a dalok. A jelmeztervező (Vágó Nelly) számára is jutalomjátékot nyújt Mikszáth, hiszen egyszerre két történelmi kor gazdag ruhatárát fogalmazhatja kosztümökbe. S mint minden valamire való zenés produkcióban, itt is fontos szerepet kap a tánc (koreográfus: Fodor Antal): múltidéző, illetve népies lépésanyagokból állították össze.Nem csupán pénzért vesznek részt a vándorkomédiások ebben az őrültnek tetsző játékban, ragaszkodásukat bizonyítja az a féltő szeretet, amellyel a párbajban megsebesült gróf segítségére sietnek. Amint Apolka (Varga Klári) vonzalma is mély lelki kapcsolatról árulkodik. Csak a kezdetben ellenszenvesnek tűnő vőlegény (Homonnay Zsolt), köz- és váltóügyvéd – vagy ahogy itt hívják fiskális – igyekszik szétrobbantani ezt az idillien törékeny álomvilágot, s szélesre tárva a kapukat, beengedni a zord külvilág kézzelfogható valóságát.Sikerül-e neki vagy sem, megtudja, aki ellátogat a bemutatóra, ahol igazi szcenikai meglepetésnek lehet szemtanúja a századvég utolsó perceiben.
origo.hu
Nem sokáig tart már a jó idő, hirtelen érkezik a nagy lehűlés
