Orángután ecsettel

A huszonnyolc éves Lajost ízületi gyulladás gyötörte és magányos volt, emiatt fogott neki a festésnek, Böbe pedig egy intelligenciavizsgálat kapcsán próbálhatta ki művészi képességeit. Mindketten hét-hét festménnyel vesznek részt azon a kiállításon, amelyhez hasonlót még nem rendeztek a világon – a Fővárosi Állat- és Növénykertben holnap állatok által festett képeket mutatnak be.Február utolsó napjáig látható az a kiállítás, amelyen emberszabású majmok és egy elefánt munkáit tekinthetik meg az érdeklődők. A hatvanöt kép a világ különböző állatkertjeiben készült: kanadai, angol, német, francia, orosz, osztrák és cseh társintézmények adták össze az anyagot. A szerzők minden esetben magányos, unatkozó állatok, akik számára a gondozók környezetgazdagítási céllal adtak be ecseteket.Az azóta elpusztult borneói hím orángután, Lajos például huszonnyolc éves korában már igen nehezen mozgott, ezért kellett számára kitalálni valamit, ami kevés mozgással jár, mégis leköti egy ideig. Először az állatkerti állatoknál hagyományos módszerekkel próbálkoztak: a természetet utánozva elrejtették az eledelét, hogy addig is teljen az idő, amíg megtalálja. A foglalkoztatási program sok más természetes módszert ismer, de akad olyan eset is, hogy minden erőfeszítés dacára az állat unatkozik, pótcselekvésekkel szórakoztatja magát.Az emberszabású majmok elég intelligensek ahhoz, hogy ilyen, a természetben nem szokásos eseményeket is megtanuljanak – mondja Takács Rita, aki a budapesti állatkert munkatársaként először ecsetet adott Lajos kezébe. A majom örült az új játéknak, két éven keresztül rendszeresen festett, alkalmanként egy-másfél órát. „Szervezetbarát” vízfesték és zsírkréta segítségével több mint száz rajz készült – Lajos láthatóan élvezte a munkát, s ha nem volt megelégedve az eredménnyel, az ecset mellett a befestékezett száját és kezeit is használta nyomhagyóként. Különbséget tett az alomba szánt papír és a rajzlap között, amikor pedig megunta a tevékenységet, az ecsetet visszaadta ápolójának. Böbe a veszprémi állatkert híres nőstény csimpáza volt, őt egész életében mesterségesen nevelték, és egy intelligenciakísérlet során azt tanították meg neki, hogyan kell karikákat festeni. A kiállításon egy elefánt műve is szerepel – a calgaryi állatkert fiatal elefánttehene, Kamala már annyira jól forgatja ormányával az ecsetet, hogy munka közben nem dönti fel a festőállványt.A megnyitó napján neves előadók részvételével szimpóziumot szerveznek az alkotó jellegű állati tevékenységek megvitatására. Az egyik előadó, Szemadám György (aki pár évtizede állatkerti főápoló is volt) a MAG-nak elmondta: fel fogja tenni azt a kérdést, hogy mennyiben tekinthető a művészet csak az emberre jellemző tulajdonságnak? A festőművész megemlíti majd azokat a madarakat, amelyek a párzási időszakban valóságos művészi alkotásként kidíszítik fészküket, vagy csillogó köveket hordanak a kiszemelt kedves elé. Beszél a nemrégiben elhunyt magyar tudós, Szőke Péter kutatási eredményeiről is, aki bizonyos énekesmadarak hangját az eredetinél hetvenszer lassabban vizsgálta. Ekkor derült ki, hogy a fütty bizonyos esetekben igen szép zenei összhangzatokat mutat, jól meghatározható struktúrák szerint, feltűnően hasonlítva a népdalok zenei szerkezetére (egy zenei konferencián felírta a táblára egy lelassított felvétel kottáját, a jelen levő szakértők nagy része mediterrán vidéki siratóénekre tippelt – a madár nem azon a területen honos). Kiderítette, hogy vannak társaiknál lényegesen szebben éneklő egyedek, más madarak pedig egy vidékre jellemző „tájszólásban” énekelnek, és kedvük szerint cifrázzák a dallamokat. A nagy kérdés, hogy az esztétika iránti fogékonyság, az alkotóképesség genetikailag kódolt-e vagy tanult folyamat. Ha a majmok esetében bebizonyosodik, hogy érdeklődnek az alkotás iránt, és ragaszkodnak bizonyos színekhez, akkor közelebb kerülünk a megoldáshoz.Bárdos György fiziológus, az ELTE összehasonlító élettani tanszékének docense szerint nehéz megállapítani, hogy hol a határ az emberi és az állati psziché között. Az evolúció során kialakult viselkedésmintákat már sokkal objektívebben lehet vizsgálni; egy ilyen lehetőség az emóciók megfigyelése. Az emberi érzelmek nagy részében benne van annak állati őse: az ember főként attól több, hogy ezeket jól tudja kontrollálni, vagy más csatornákon (például művészeti tevékenységgel) vezeti le (érdekes tapasztalat, hogy az állatok csak ember teremtette mesterséges környezetben betegszenek meg pszichoszomatikus betegségekben, szabadon élve náluk ismeretlen ez a fajta kór). A művészetekkel kapcsolatos érzelmek többnyire függetlenek a biológiai lénytől; igénylik a kulturális hátteret, tanulhatóak. Az állatok – főként az emberszabású majmok – ezeket elleshetik az embertől, de attól még nem válnak alkotókká. Ma még nem tudni, az állat számára van-e élvezeti értéke az alkotásnak: ha tetszik neki egy színkombináció, és esetleg többször megismétli, az még nem jelenti azt, hogy ez egy céltudatos tevékenység eredménye. Ez a lépés még hiányzik az állatokból.A csimpánzok, orángutánok, gorillák és az elefánt „festményei” az állatkerti belépő áráért tekinthetők meg. Hazavinni egyelőre nem lehet közülük – annak ellenére, hogy a világban már előfordult: komoly öszszeget adtak megszállott gyűjtők egy-egy állati alkotásért -, Lajos és Böbe képei nem eladók. Esetleg képeslap lesz majd belőlük, ha sokan érdeklődnek.