A teátrális realizmus jegyében

Néhányunkat váratlanul, másokat talán felkészülten ért a hír: az Új Színház művészeti vezetői posztjáról távozott Ács János. Helyét a társulat rendezője, Kiss Csaba vette át. Az elméleti fizikusból dramaturggá, íróvá, majd rendezővé átigazolt Kiss hasonló feladatot látott el a Győri Nemzeti Színház Padlásszínházában, amelynek négy esztendőn keresztül irányította művészi munkáját. Ezek az évek szolgálták rendezői nagykorúsodását, amelyet követően, 1998-tól az Új Színház társulatához szerződött.„A művészeti vezetés bizonyos értelemben kiterjesztése a rendezői munkának” – így Kiss Csaba, aki azért vállalta a feladatot, mert eddigi rendezéseinek sikerei szoros szálakkal fűzik az együtteshez. „Igazán fájdalmas lenne, ha távoznom kellene” – mondja, mintegy érvként, amely miatt elfogadta az új munkaköréből adódó többletfelelősséget, hiszen most már nem csupán az általa színre vitt előadások, de minden kollégájának munkája is súlyosabb teherként nyugszik vállán. Bevallása szerint ez eddig sem történt gyökeresen másként, majd hangsúlyozza: „Érzésem szerint egy rendkívül erős társulat körvonala rajzolódik ki az Új Színházban. Szinte egyedülálló az országban, hogy a színészek több mint fele főszerepre alkalmas.” Akár sorolhatnánk is a sztárokat, de félő, kihagyunk valakit, ezért a teljesség igénye nélkül néhányan a legismertebbek közül: Bánsági Ildikó, Bubik István, Derzsi János, Eperjes Károly, Gáspár Sándor, Györgyi Anna, Helyey László, Hirtling István, Nagy-Kálózy Eszter, Ráckevei Anna, Szilágyi Tibor, Takács Katalin. „Kevés tehát – fogalmaz a művészeti vezető – olyan előadásokból összeállítani a műsortervet, amelyekben mindenki megkapja a nagy szerepét, emellett a másodfőszerepek, illetve az epizódfigurák esetében is olyan izgalmas feladatokat kell találni, amelyeket szívesen oldanak meg a színészek.” Kiss hisz benne, hogy egy teátrum arculatát mindenekelőtt azok határozzák meg, akik miatt estéről estére megtelik a nézőtér. „Minden vágyam, hogy a színészek boldogok legyenek, s az ő boldoggá tételüket a színházban dolgozók mindegyike érezze feladatának. Szeretnék olyan társulat tagja lenni, ahol komolyan veszik a szót: művészet” – vallja. Ennek megfelelően a szórakoztató bohózatokban is meg kell jelennie annak az egyszeri és megismerhetetlen emberi tapasztalatnak, amelyet csak az előadást létrehozók ismernek. „Minden bizonnyal fontos alakja vagyok a társulatnak, de nem nélkülözhetetlen” – állítja határozottan a frissen kinevezett művészeti vezető. „Nem vághatok bele a feladatba olyan nagyképűen, mintha Peter Brook vagy Vasziljev lennék. Csak annyira lehetek tehetséges, amennyire vagyok, afölött képtelenség teljesíteni. Egy jól működő társulatnak éppen az az egyik nagy titka, hogy a tagok együtt tehetségesebbek, mint külön-külön.”Az Új Színház produkcióinak stílusa kapcsán Kiss Csaba a teátrális realizmus meghatározást említi. Ez olyan pszichologizáló színjátszást jelent, amely nem rejti el nézői elől színháziasságát. „Bízom abban – mondja -, hogy a 2001-re tervezett strukturális átalakításkor, a főváros vezetése a Katona József, a Radnóti és az Új Színház képviselte művészeti munkára építi fel jövőre vonatkozó tervét. Szórakoztatni ugyanis mindig lehet.” Mivel a kudarcorientált embert kerülni szokták, Kiss szerint hiányzik a kockáztatás bátorsága, s ezért jórészt csupán középszerű produkciók születhetnek. Kiemelkedő színészek kénytelenek sorozatban szürke, középszerű alakításokat nyújtani, ugyanis nem engedhetik meg maguknak a bukás lehetőségét. Visszakanyarodva a színházi szerkezet átalakítására, a művészeti vezető kiemeli: „Az állandó színháztársulatokra épülve rendkívül erőteljes struktúra fejlődött ki Magyarországon, amelynek összehasonlíthatatlanul több az előnye, mint például az Angliában működő, alkalmi produkciókra verbuválódott együttesek rendszerének, amelyet többen meg akarnak honosítani nálunk.”Művészeti vezetői credójáról beszélve említi a Győrben végzett munkáját, ahol telt házak előtt, vagyis populáris módon zajlottak a művészileg elkötelezett produkciók. „Ezt folytatva, emberközpontú, a színészi tapasztalatokat abszolutizáló – tehát amit emberként megéltek a játszók, azt adják át a közönségnek – színjátszást szeretnénk megvalósítani. Furcsa, hogy ezt pont én mondom – így Kiss Csaba -, de úgy érzem, mintha a minket megelőző, Székely Gábor vezette társulat utolsó évadját folytatnánk. Nekik a harmadik évüket követően nem szavaztak bizalmat, éppen akkor, amikor egy együttes művészi arculata kezd megmutatkozni. Mi jövőre érkezünk el az ominózus harmadik évadunkig, bízom benne, van annyi felelősség és okosság a kulturális önkormányzatban, hogy meghosszabbítsák a jelenlegi vezetés szerződését, a társulat eddigi eredményei alapján.” Komoly kitartást kíván mindannyiuktól, hogy művészi programjukat, amelynek alapgondolata a „független emberek színháza, amit független szellemiség ural”, végigvigyék. „Hazánkban egyenként még nem jutottunk el odáig, hogy a sajátunktól eltérő szellemiséget tolerálni tudjuk – fogalmaz a rendező. – S hogy ez kialakuljon, abban a kultúrának kihagyhatatlanul fontos szerep jut majd.”