Akit a játék magával ragadott

Róla mindenkinek ugyanaz jut eszébe. Igaz, lehet a reklám szlogen, amennyiben én magam is, bár nem lottózom, megkérdeztem a nyerőszámokat. „Azt én is szeretném tudni” – felelte nevetve Lópici Gáspár, az utca hírmondója, alias Sipos úr a Borsból, alias Szilágyi István.„A negatív élményből is profitálhat az ember, az én esetemben például valahol, valamikor a szerepeim egyikében megmutatkozik annak hatása” – állítja, s el is kell hinnünk, hiszen a hangos siker és a süket csend egyaránt körülvette. Állandó színtársulatban nem igazán találta helyét, ezért vándorolt teátrumról teátrumra. Jelenleg a Győri Nemzeti Színház egyik kedvence. Pályáját, a filmszerepeihez hasonlóan, egy-egy nagy alakítás tette, teszi emlékezetessé. Mit tehetünk, ha a színidirektorok – tisztelet a kivételnek – képtelenek bármit is kezdeni az erős karakterű epizodistákkal, akik közé Szilágyi István is tartozik. Márpedig nélkülük nincs színház.„A szerep neve már fél siker volt” – állítja határozottan a Keménykalap és krumpliorr Lópici Gáspárjáról. A magyar filmgyártással együtt ő maga is tetszhalotti állapotba került. „Amit az élet produkál, valamilyen formában fel kell tudnunk dolgozni” – szól tapasztalati úton szerzett bölcsessége. Néha lázad sorsa ellen, de inkább csak – mint mondja – belül, s próbál kiutat találni szorongatott helyzetéből. Azzal tisztában van, hogy az önmenedzselés nem erős oldala, márpedig ez manapság nélkülözhetetlen annak, aki érvényesülni kíván. Ez a hiátus szerinte egész nemzedékét jellemzi. „Minket úgy engedtek ki a főiskoláról, hogy a dolgunk nem több, mint szerepeink megformálása” – emlékszik a múltra.Minderről mit sem tudott, amikor felébredt benne a vágy: csepűrágó lesz. Biztos abban, hogy a kezdetek kezdetén senki sem veszi számba szerepálmait, amelyeket majd tervezett pályája során el kíván játszani. Ipari iskolába járt Budapesten. Azért jött a fővárosba, mert minél több színházi előadást akart megnézni. Annak előtte csak műkedvelő produkciót látott szülőfalujában. „A játék az, ami magával ragadott” – eleveníti fel a múltat. Már ipari tanulóként is felvételizett a színművészetire, ahonnan fiatal korára hivatkozva elutasították, a további két esetben formai okokra hivatkoztak. Négy esztendőt mint a társadalom hasznos kétkezi munkása töltött el. Ennek megfelelően dolgozott többek között traktorosként, szén- és fakihordóként. A felvételi felkészülés terepe így – mint fogalmazott – a lélek volt. Ezzel párhuzamosan, természetesen, állt színpadon, mivel már ipari tanuló korában is szorgalmasan látogatta az egyik amatőrszínpadot. Színinövendékként rendszeresen hívták forgatni, s végül a film hozta meg számára a dicsőséget.Azt hiszem, nem vagyok egyedül ezzel, a szívembe zártam a pályája keserű időszakaiba cseppet sem belesavanyodott életvidám embert, akiről mindnyájunknak ugyanaz jut eszébe.