Holtodiglan – szól az egyértelmű cím, s e fogalom egyúttal a produkció gondolatébresztő vezérfonalául szolgál. „A boldogságkeresést kívántam megfogalmazni, minden agresszivitásával, elfojtott kétségbeesésével együtt. Nem csupán férfi és nő esetében, hanem általában szemlélve az emberi kapcsolatokat” – így vall előadásáról Bozsik Yvette koreográfus, aki Hitchcock Psychóját választotta munkája kiindulásául. A táncosnő – mint ahogy erről tegnapi számunkban hírt adtunk – Vati Tamás társaságában kelti életre a padödőkben fogalmazott darabot.Megkopott fotográfia. Két – talán – boldog ember bújik össze. A nőn menyasszonyi fátyol, a férfin lakodalmas elegancia (jelmez: Bozóki Mara). Aki már legalább egyszer átesett rajta, az tudja: mielőtt a jegyesek, Mendelssohn indulójára, a rokonok, barátok és üzletfelek sorfalától övezve az anyakönyvvezető elé vonulnak, egy kis fülkében kell várakozniuk. A Trafó színpadán az említett helyiség kellemetlen érintésű alumíniumból hajtogatott kuckó (látvány: Najmányi László), amely ha kell, éppúgy betölti a beépített szekrény, mint a konyha szerepét. A jégvirágszerűen szabdalt fényekben (tervező: Pető József) lassan ébredünk rá, hogy az ifjú pár helyett két matuzsálemmé aszott vénség reszket talpig nászi díszben. Tonalitás határmezsgyéjén egyensúlyozó vonósok staccatójára (zene: Jean Phileippe Heritier) feléled az állókép. Szinte hallatszik a beteggé kopott ízületek nyöszörgése. Lenyűgöző pontossággal és átéltséggel ábrázolja a két táncos az időskorra olyannyira jellemző karakterű mozgásokat, amelyeket a koreográfia frappánsan rajzol az ellenponttechnika, valamint a klasszikus lépésanyag közt szabadon mozogva.Ahogyan keringővé simul a muzsika, úgy törik szét az idill. Fenyegető ujjlegyintés figyelmeztet a látszat mögött meghúzódó nyers indulatok tobzódására. Az időskori élettelen műkar toldja meg egy könyékkel, hogy a férfi és a nő megérinthessék egymást. Amint lekerül a maszk, s feltárul mögötte az életerős fiatalság, úgy éled az ösztönök vezérelte kéz a vékony női nyak köré fonódva, elszakítva létezése fonalát. Nem kor, nem szellemi állapot kérdése: mindannyiunkban ott bujkál a gyilkolás ördöge. Az előadás fordított kronológiájának megfelelően a végén tűnik fel a hamvas ifjúság felhőtlen boldogsága, a viruló réten, kék ég alatt, kéz a kézben – megint csak a keringő taktusaira – rohanó gyerekek képében. Ám e romlatlan paradicsomi vízióban is ott a fiú gyilkos görcsbe ránduló jobbja. Kegyetlenek a gyerekek, s kegyetlenül keltik életre játékukban a felnőttek álszenteskedés mögé búvó világát. Mégsem a valóság, de képzelgés e videobejátszás (film: Cs. Nagy Sándor), az életből kilépő aszszony haláltusájának hagymáza. Mondják, lepereg ilyenkor, időben visszafelé, haldokló agyunkban életünk filmje. Az egész produkció értelmezhető egy, a létezéstől búcsúzó pár utolsó percei előtt fellobbanó, majd ellobbanó emlékekből szőtt boldog pillanatként.Milyen is volt az életük?Ritkábban szép, gyakran nehéz, de talán boldog. Talán... Mottószerűen fogalmaz recsegő hangján a kerti törpe, aki gúvadt szemével szenvtelenül szemléli az emberpár sorsát: „Egész életemben kerestem a páromat, de nem találtam, mert nincs még egy olyan, mint én.” Boldog vagyok, boldog vagyok. Boldog vagyok? – visszhangozzák a gazdátlan székek ironikusan. Nem panaszkodhat a két öreg. Életük teljében, a fogyasztói társadalom elkényeztetettjeiként nem csupán a sült galamb, de mindenféle finomság repül a szájukba. Köztük „az” alma is. Ha nem is a tudásé – visszafelé haladva az időben -, inkább a gyermeki együgyűségé. Gátlástalanul tapogatva ismerkednek egymás testével, üres tekintetüktől vezérelve. Egészen a Kámaszútra kiapadhatatlan érzékisége ihlette gátlástalanság üres szexualitásáig. Szeretkezésük a cirkuszi kígyóaszszonyok és emelőmutatvánnyal fellépő artisták produkciójához áll a legközelebb.E – mondjuk valós síkkal párhuzamosan – dramaturgiai csomópontokon átvéve a történetmesélést, futnak a rejtett vágyakat megjelenítő filmbejátszások. A késő öregkor reprezentánsa az interneten rövid keresgélés nyomán fellelhető pornórajzfilmek együgyű szadizmusában merül ki. A szexuálisan legbátrabb és leggazdagabb korai felnőttkor esetében már a valóságban is lezajlik a bárpult mellett támadt vad képzelgés, ami ágyba vezeti a párt.„A boldogság nem állandó, kizárólag pillanatokra lehet megtalálni. Ezt két, rettentően régóta együtt élő ember egymásból kiváltott indulatain keresztül mutatjuk be, nem titkolva a mindannyiunkban meglévő perverziót” – fogalmaz előadásával kapcsolatban Bozsik Yvette.
origo.hu
Nem sokáig tart már a jó idő, hirtelen érkezik a nagy lehűlés
