Zsigereink titkai – a boldogság pillanatai

2000. 01. 06. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Holtodiglan – szól az egyértelmű cím, s e fogalom egyúttal a produkció gondolatébresztő vezérfonalául szolgál. „A boldogságkeresést kívántam megfogalmazni, minden agresszivitásával, elfojtott kétségbeesésével együtt. Nem csupán férfi és nő esetében, hanem általában szemlélve az emberi kapcsolatokat” – így vall előadásáról Bozsik Yvette koreográfus, aki Hitchcock Psychóját választotta munkája kiindulásául. A táncosnő – mint ahogy erről tegnapi számunkban hírt adtunk – Vati Tamás társaságában kelti életre a padödőkben fogalmazott darabot.Megkopott fotográfia. Két – talán – boldog ember bújik össze. A nőn menyasszonyi fátyol, a férfin lakodalmas elegancia (jelmez: Bozóki Mara). Aki már legalább egyszer átesett rajta, az tudja: mielőtt a jegyesek, Mendelssohn indulójára, a rokonok, barátok és üzletfelek sorfalától övezve az anyakönyvvezető elé vonulnak, egy kis fülkében kell várakozniuk. A Trafó színpadán az említett helyiség kellemetlen érintésű alumíniumból hajtogatott kuckó (látvány: Najmányi László), amely ha kell, éppúgy betölti a beépített szekrény, mint a konyha szerepét. A jégvirágszerűen szabdalt fényekben (tervező: Pető József) lassan ébredünk rá, hogy az ifjú pár helyett két matuzsálemmé aszott vénség reszket talpig nászi díszben. Tonalitás határmezsgyéjén egyensúlyozó vonósok staccatójára (zene: Jean Phileippe Heritier) feléled az állókép. Szinte hallatszik a beteggé kopott ízületek nyöszörgése. Lenyűgöző pontossággal és átéltséggel ábrázolja a két táncos az időskorra olyannyira jellemző karakterű mozgásokat, amelyeket a koreográfia frappánsan rajzol az ellenponttechnika, valamint a klasszikus lépésanyag közt szabadon mozogva.Ahogyan keringővé simul a muzsika, úgy törik szét az idill. Fenyegető ujjlegyintés figyelmeztet a látszat mögött meghúzódó nyers indulatok tobzódására. Az időskori élettelen műkar toldja meg egy könyékkel, hogy a férfi és a nő megérinthessék egymást. Amint lekerül a maszk, s feltárul mögötte az életerős fiatalság, úgy éled az ösztönök vezérelte kéz a vékony női nyak köré fonódva, elszakítva létezése fonalát. Nem kor, nem szellemi állapot kérdése: mindannyiunkban ott bujkál a gyilkolás ördöge. Az előadás fordított kronológiájának megfelelően a végén tűnik fel a hamvas ifjúság felhőtlen boldogsága, a viruló réten, kék ég alatt, kéz a kézben – megint csak a keringő taktusaira – rohanó gyerekek képében. Ám e romlatlan paradicsomi vízióban is ott a fiú gyilkos görcsbe ránduló jobbja. Kegyetlenek a gyerekek, s kegyetlenül keltik életre játékukban a felnőttek álszenteskedés mögé búvó világát. Mégsem a valóság, de képzelgés e videobejátszás (film: Cs. Nagy Sándor), az életből kilépő aszszony haláltusájának hagymáza. Mondják, lepereg ilyenkor, időben visszafelé, haldokló agyunkban életünk filmje. Az egész produkció értelmezhető egy, a létezéstől búcsúzó pár utolsó percei előtt fellobbanó, majd ellobbanó emlékekből szőtt boldog pillanatként.Milyen is volt az életük?Ritkábban szép, gyakran nehéz, de talán boldog. Talán... Mottószerűen fogalmaz recsegő hangján a kerti törpe, aki gúvadt szemével szenvtelenül szemléli az emberpár sorsát: „Egész életemben kerestem a páromat, de nem találtam, mert nincs még egy olyan, mint én.” Boldog vagyok, boldog vagyok. Boldog vagyok? – visszhangozzák a gazdátlan székek ironikusan. Nem panaszkodhat a két öreg. Életük teljében, a fogyasztói társadalom elkényeztetettjeiként nem csupán a sült galamb, de mindenféle finomság repül a szájukba. Köztük „az” alma is. Ha nem is a tudásé – visszafelé haladva az időben -, inkább a gyermeki együgyűségé. Gátlástalanul tapogatva ismerkednek egymás testével, üres tekintetüktől vezérelve. Egészen a Kámaszútra kiapadhatatlan érzékisége ihlette gátlástalanság üres szexualitásáig. Szeretkezésük a cirkuszi kígyóaszszonyok és emelőmutatvánnyal fellépő artisták produkciójához áll a legközelebb.E – mondjuk valós síkkal párhuzamosan – dramaturgiai csomópontokon átvéve a történetmesélést, futnak a rejtett vágyakat megjelenítő filmbejátszások. A késő öregkor reprezentánsa az interneten rövid keresgélés nyomán fellelhető pornórajzfilmek együgyű szadizmusában merül ki. A szexuálisan legbátrabb és leggazdagabb korai felnőttkor esetében már a valóságban is lezajlik a bárpult mellett támadt vad képzelgés, ami ágyba vezeti a párt.„A boldogság nem állandó, kizárólag pillanatokra lehet megtalálni. Ezt két, rettentően régóta együtt élő ember egymásból kiváltott indulatain keresztül mutatjuk be, nem titkolva a mindannyiunkban meglévő perverziót” – fogalmaz előadásával kapcsolatban Bozsik Yvette.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.