Nincs akarat a valódi kárelhárításra

- Van megoldás a vizeket és a lakosságot fenyegető hatalmas vörösiszap-tározók biztonságossá tételére, de a megvalósításhoz hiányzik a politikai akarat – véli Puskás Ferenc, az ENSZ iparfejlesztési programjának szakértője. A világ tucatnyi országában alkalmazták már Puskás ártalmatlanítási módszerét, itthon azonban nem tartanak igényt tudására. A szakember szerint a ciánkárokat is lehetett volna mérsékelni. Hajdu Klára, az Észak-dunántúli Környezetvédelmi Felügyelőség igazgatóhelyettese szerint az almásfüzitői vörösiszap-tározók gátjainak többsége biztonságos, egy helyen vizsgálatot folytatnak.A Magyarországon felhalmozott veszélyes hulladékok kilencven százalékát teszi ki az Ajkán, Mosonmagyaróváron és Almásfüzitőn lerakott 29 millió tonnányi nehézfémtartalmú vörösiszap, amely mindhárom helyen elszennyezte a talajvizet, veszélyes porviharokkal fenyegeti a lakosságot, sőt a közvetlenül a Duna partján létrehozott almásfüzitői lerakó – mint arról korábban írtunk – a borsabányai balesethez hasonlóan akár az egész folyót tönkreteheti. A gátak a Tatai Környezetvédelmi Rt. főmérnö-kének szűk körben elhangzott, dokumentált álláspontja szerint helyenként rossz állapotban vannak. Ahogy fogalmazott: ha átszakadnak, Budapestig piros lesz a víz.VeszélyvizsgálatHajdu Klára szerdai cikkünkre reagálva elmondta: ahol az almásfüzitői vörösiszap-kazetták gátja és a Duna árvízvédelmi töltése ugyanaz, ott legfeljebb egy „minden eddiginél magasabb árvíz és egy földrengés” együttes hatása miatt kerülhet veszélybe a folyó. Más a helyzet az almásneszmélyi tározónál. Ott a gátak állapota miatt a Duna veszélyeztetése „elméletileg fennállhat”, ezért a kazetta tulajdonosát vizsgálat elvégzésére kötelezték.A hatalmas kiterjedésű vörösiszaphányók – az almásfüzitői például 230 hektárnyi – ártalmatlanításánál az lenne a legfontosabb, hogy meggátolják a lakosságot fenyegető porviharokat, a talajvízszenynyezés terjedését, és az Európai Unió elvárásának megfelelően biztosítsák a jövőben lehetséges nyersanyagforrásnak tekintett vörösiszap tisztaságának megmaradását. A három hazai nagy tározón részint mégis elavult ártalmatlanítási megoldásokat alkalmaznak, Almásfüzitőn pedig veszélyeshulladék-temetőnek tekintik a vörösiszapteret. Ezzel nemcsak a jövőbeni újrafeldolgozást teszik majdhogynem lehetetlenné, de jelentősen növelik az amúgy is túlterhelt térség környezeti veszélyeztetését. A végelszámolás alá került almásfüzitői timföldgyár vörösiszap-kazettáit az ÁPV Rt. közvetítésével eladták. Négyet a hatósági eljárások sorozatával sújtott Tatai Környezetvédelmi Rt. vett meg. Egy tározó az ugyancsak a veszélyes hulladékok temetésével foglalkozó Fixon Bt. tulajdonába került, kettőt a Mávnatúra Kft. szerzett meg. A kérdéses állapotú gátjai miatt említett almásneszmélyi tározó fölött a Rekultiv Invest Kft. rendelkezik.Arra a kérdésre, hogy miért tették lehetővé a „ketyegő veszélyeshulladék-bombák” értékesítését, és milyen érdek húzódik a hulladék és az azzal járó felelősség megvásárlása mögött, feltehetően a veszélyeshulladék-üzletben rejlő milliárdokban keresendő a válasz. A tízmilliós bírságok és az ellene folyó eljárások szerint a rábízott felelősséggel visszaélő tatai rt. és a többi vásárló részesül abból a 700 millió forintból is, amelyet az ÁPV Rt. az almásfüzitői lerakók porzásmentesítésére különített el. A cégek a letakarást is jórészt hulladékokkal végzik, amelyek átvételéért természetesen további jelentős összeget kérnek.Pedig a vörösiszap-probléma megoldására lenne tisztességes és megnyugtató megoldás is, amely a rendelkezésre álló pénzből megvalósítható. Puskás Ferenc ENSZ-szakértő a világ tucatnyi országában – köztük Indiában, Kínában és Jamaicában – dolgozott ki módszereket a vörösiszap-tározók ártalmatlanítására, tevékenységével a Magyar Tudományos Akadémia díját is elnyerte. Az említett országokban sikerrel alkalmazott megoldás lényege, hogy a vörösiszaptér tetejére egy vékony lúgmentesítő réteget, majd mezőgazdasági hulladékot fektetnek le, amelyre egy újabb vörösiszapréteg kerül, de ebbe már 50-50 százaléknyi nem mérgező ipari mellékterméket kevernek. Például lignitbányászati port vagy gipszhulladékot. Az így kialakuló fedőrétegbe éghajlattól függően különféle növényeket telepítenek, amelyek megakadályozzák a porzást. Magyarországon a tiszafa és a borostyán alkalmazható erre a célra. A vörösiszaptér gátjai mentén pedig egy úgynevezett hidraulikus gátat alakítanak ki, azaz a kutakból állandóan szivattyúzzák a vizet. Ezzel meggátolják a szennyezett talajvíz továbbáramlását, és megoldják a terület öntözését is.Szembenaz unióvalPuskás aquincumi kísérleti kertjében tucatszámra nőnek a növények a vörösiszapban, köztük évtizedes fák és cserjék. A szakértő nevéhez fűződik több olyan kerámiai eljárás is, amellyel a hagyományosnál olcsóbb téglák, tetőcserepek és csempék gyárthatók vörösiszapból. Olaszországban és Németországban is kipróbálták már ezeket a technológiákat, de végül a sorozatgyártás elmaradt, mert a vásárlók még nem bíznak a veszélyes hulladékokból készült termékekben. A vörösiszap feldolgozása a ma ismert technológiák alapján csak része lehet az ártalmatlanítási eljárásnak – véli a szakértő -, a legfontosabb a lefedés, és a talajvízszennyezés megakadályozása. Puskás Ferenc – a hazai hivatalos szerveken túl – felajánlotta segítségét a Tatai Környezetvédelmi Rt.-nek is. A cég a tavalyi tényfeltáró cikkeink nyomán kialakult problémái miatt eleinte érdeklődött is az együttműködés iránt, de később visszatáncolt, mert kiderült: az ENSZ iparfejlesztési programjának (UNIDO) a technológia átvételéért közel ötvenezer dollárt, alig több mint 13 millió forintot kellene fizetnie. Puskás a Környezetvédelmi Minisztériumnak is felajánlotta, hogy akár tanácsokkal is segítene, de eddig érdemi válaszra sem méltatták. A szakértő úgy véli: itthon hiányzik a politikai akarat a vörösiszap-probléma megoldására és az érdek-összefonódások átvágására, pedig az Európai Unió szigorú környezetvédelmi elvárásokat támaszt Magyarországgal szemben. Az unióban elképzelhetetlen, hogy veszélyeshulladék-lerakónak használják a vörösiszaptér tetejét, de az is, hogy lehetővé tegyék a tározók spekulációs célú megvásárlását.Nagybányai csúcsminőségPuskás Ferenc a nagybányai ciánszennyezéskor sem maradt tétlen. A katasztrófát követően – mint ENSZ-szakértő – a helyszínen felvette a kapcsolatot a szennyezést okozó Aurul vállalat vezetésével, s tanulmányozta a gyártási technológiát. Szerinte a 27 millió dollárból megépített meddőfeldolgozó üzem csúcstechnológiájú, nem érti, hogy miért éppen a zagytározótó megépítésén kellett spórolni. Ha a silány megoldás helyett körülbelül hárommillió dollárból egy tisztességes tározótavat építettek volna, nemcsak a katasztrófa, de a helyi lakosság folyamatos mérgezése is elkerülhető lett volna. A szakértő nem tartja jó ötletnek az Aurul üzemének bezárását, mert a hátramaradó százhektáros cianidos tó hosszú ideig veszélyeztetné a folyókat és a környék lakóit. Helyette biztonságossá kellene tenni az eljárást, és tovább működtetni a vállalkozást. A nyereségből a cég fizethetné a kártérítést is. Puskás a hannoveri egyetemmel és a nagybányai ICPN kutatóintézettel egy öt védelmi vonalból álló biztonságfejlesztési terv elkészítését kezdte meg az Aurul számára. Szerinte a magyar hatóságok nem kellő hatékonysággal léptek fel a ciánszennyezés okozta károk enyhítése érdekében, miközben a katasztrófaelhárítási munkákhoz közel sem engedték a szakembereket. Ha az összes fellelhető levegőkompresszort – világszerte bevált módszer alapján – a Szamoshoz és a Tiszához vitték, és a cianid elbomlásának segítésére az úgynevezett mélylevegőztetés módszerét alkalmazták volna, kisebb lenne a kár.